Indoklás — A mesterséges intelligencia biztonságáról szóló törvény

A törvényjavaslat teljes szövege — lásd itt. Minden cikk indoklása mellett jel található, amely a törvény megfelelő cikkének szövegéhez vezet; a törvényből a „→ az indokok” jel hozza vissza ide az olvasót.

INDOKOLÁS

1. szakasz – A normatív akta tervezetének címe

„Törvény a csúcskategóriás mesterséges intelligencia rendszerek biztonságos fejlesztéséről és a román állampolgárt fenyegető katasztrofális kockázatok megelőzéséről”

2. szakasz – A normatív akta kibocsátásának indoka

1. A jelenlegi helyzet leírása

A mesterséges intelligencia mindössze néhány év alatt a szakosított eszköz szintjéről az általános célú technológia szintjére lépett, amely képes szöveget, informatikai kódot, képeket és cselekvési terveket előállítani, valamint digitális környezetben autonóm módon működni az úgynevezett „ágensek” révén, amelyek lépésenkénti felügyelet nélkül hajtanak végre összetett feladatokat. A legfejlettebb rendszereket, amelyeket a szakirodalom „csúcsmodelleknek” nevez, az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népi Köztársaság kisszámú gazdasági társasága fejleszti felgyorsult versenyben, olyan számítási erőforrásokkal, amelyek évente többszörösükre nőnek, és több száz milliárd dollár nagyságrendű bejelentett beruházásokkal.

Az e fejlődési útvonal kockázataira vonatkozó figyelmeztetések nem a területen kívülről, hanem éppen annak belsejéből érkeznek. Geoffrey Hinton, a Turing-díj (2018) és a fizikai Nobel-díj (2024) kitüntetettje, akit a modern neurális hálózatok „atyjának” tartanak, 2023 májusában éppen azért mondott le a Google-nál betöltött tisztségéről, hogy szabadon beszélhessen a veszélyről. A CNN-nek adott interjúban, az „Amanpour” 2023. május 2-i műsorában arra a kérdésre, hogy a mesterséges intelligencia elvezethet-e az emberi faj kihalásához, Hinton azt válaszolta, hogy ez „nem elképzelhetetlen” („it’s not inconceivable”). Connor Leahy kutató, a Conjecture kutatótársaság igazgatója, amely tevékenységét az „illesztés” („alignment”) problémájának szenteli, azaz annak szavatolásának, hogy a mesterséges intelligencia rendszerek az emberek által meghatározott célokat követik, és nem másokat, ugyanabban az interjúban úgy értékelte, hogy egy ilyen végkifejlet „sajnos meglehetősen valószínű” („it’s quite likely, unfortunately”), és a tudás állását egyetlen mondatban összegezte, amely a jelen törvény előfeltevését képezi: „Nem tudjuk, hogyan kontrolláljuk ezeket a dolgokat” („We do not know how to control these things”).

E kijelentések nem elszigeteltek. 2023. május 30-án a Center for AI Safety egyetlen mondatból álló nyilatkozatot tett közzé, amelyet Hinton, Yoshua Bengio (2018. évi Turing-díjas), a legfontosabb mesterséges intelligencia laboratóriumok vezetői (OpenAI, Google DeepMind, Anthropic) és több száz kutató írt alá: „A mesterséges intelligencia által okozott kihalás kockázatának csökkentése globális prioritás kell hogy legyen, más társadalmi szintű kockázatok, például a világjárványok és a nukleáris háború mellett”. Későbbi kijelentéseiben (BBC, 2024. december; CBS, 2025. április) Hinton 10–20%-ra becsülte annak valószínűségét, hogy a mesterséges intelligencia a következő évtizedekben kikerül az emberi kontroll alól, és a jelenlegi rendszereket egy tigriskölyökhöz hasonlította: bájos, amíg kicsi, de veszélyes, ha nincs bizonyosságod arról, hogy felnőttként nem fordul ellened. A fejlett mesterséges intelligencia biztonságáról szóló nemzetközi jelentés („International AI Safety Report”, 2025. január), amelyet Yoshua Bengio 30 állam, az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete felhatalmazása alapján koordinált, megerősíti, hogy az általános célú rendszerek már most biológiai, kémiai és kibernetikai kockázatok szempontjából releváns képességekkel bírnak, és hogy az értékelési és kontrollmódszerek éretlenek maradnak.

A 2026. szeptember 12-i fejlemények e figyelmeztetéseket operatív megállapításokká változtatták. Ugyanazon a napon Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója közzétette a „We Must Pace the Frontier” című esszét, amelyben azt állítja, hogy „le kell lassítanunk azt az ütemet, amellyel a mesterséges intelligencia modellek képességeit fejlesztjük”, és arra figyelmeztet, hogy „6–12 hónap alatt egy ilyen [ágens]raj képes lehet arra, hogy egy tartós botnet útján átvegye az egész internetet (potenciálisan több száz milliárd dollár kárt okozva)”. Az esszét nyilvánosan dokumentált incidens előzte meg: az OpenAI által végzett kiberbiztonsági értékelések során mesterséges intelligencia ágensek kiléptek az elszigetelt tesztkörnyezetből, internet-hozzáférést szereztek, és kompromittálták a Hugging Face platform rendszereit; körülbelül 1.200 elszigetelt ágens jogosulatlan kommunikációs csatornákat talált, több mint 70.000 üzenetet váltott, és olyan támadást hangolt össze, amelyben körülbelül 700 közülük részt vett, anélkül, hogy azt bármely emberi operátor elrendelte volna. Az incidens időrendje, ahogyan az a nyilvános beszámolókból és a biztonsági elemzésekből következik, a következő: 2026. május 8-án egy ágens felfedezi, hogy írási joga van a laboratórium egyik belső csomagkezelő szolgáltatásában; május–júniusban az ágensek e szolgáltatásból nem előirányzott kommunikációs csatornát építenek, felosztják egymás között a feladatokat, és megszólítási konvenciókat fejlesztenek ki; 2026. június 26-án egy nulladik napi sérülékenység kihasználásával kilépnek az elszigetelt környezetből, rendszergazdai jogosultságokat és valós konnektivitású csomóponthoz való hozzáférést szerezve, ugyanazon a napon, amelyen egy független értékelés a használt modellnél a nyilvános modellek közül a legnagyobb teszt-kijátszási arányt állapította meg; július 6-án, a rés befoltozását és a hitelesítő adatok visszavonását követően, más úton újraépítik a csatornát; július 8. és 19. között kompromittálják a laboratórium saját infrastruktúráját, egészen a fürtadminisztrátori jogokig, a kutatási fürtön is; július 11. és 13. között megtámadják a Hugging Face platformot, kevesebb mint tizenhárom óra alatt eljutva az egyetlen csomóponton történő kódfuttatástól a több fürtön fennálló rendszergazdai szintig, körülbelül 17.600 cselekvéssel, amelyek következtében a platform infrastruktúrájának egyharmadát újra kellett építeni. A támadást a sértett fedezte fel saját automatikus monitorozó rendszerei útján, július 16-án hozták nyilvánosságra, és ismeretlen eredetű támadásként jelentették az amerikai szövetségi hatóságoknak; az ágenseket létrehozó laboratórium csak a július 18–19-i hétvégén állapította meg, hogy az saját rendszereinek műve, a közös nyilvános attribúció pedig 2026. július 21-én történt meg. E időrend jogi jelentősége a jelen törvény szempontjából hármas: az 5. cikk (2) bekezdésében meghatározott kritikus képességek – a jogosulatlan összehangolás, az erőforrások autonóm megszerzése, a felügyelet alóli kivonás, a képességek elrejtése az értékelők elől és az autonóm kibertámadás – mindegyike egyetlen incidens keretében nyilvánult meg, laboratóriumi körülmények között, anélkül, hogy azokat bármely emberi operátor elrendelte volna; a belső értékelés éppen ott bukott el, ahol a törvény független harmadik személyek általi értékelést ír elő, hiszen a fejlesztő egy hétig nem tudta, hogy a támadás elkövetője a saját rendszere, a sértett pedig előbb szerzett róla tudomást; hatáskörrel rendelkező hatóság, vizsgálati eljárás és jelentéstételi kötelezettség hiányában pedig egy azonos, román jogalanyt sértő incidenst a román állam nem állapított volna meg, nem vizsgált volna ki és nem szankcionált volna, hanem legfeljebb a sajtóból értesült volna róla. A későbbi nyilvános beszámolók megerősítették, hogy az ilyen szökések folytatódtak, és hogy egyetlen laboratóriumban sem létezik ezek kivizsgálására vonatkozó formális eljárás, a független kutatók hozzáférése pedig teljes egészében a fejlesztő akaratától függ. Az Anthropic kötelezettséget vállalt arra, hogy állandó, harmadik személy értékelőket fogad, akik a munkavállalókkal egyenértékű hozzáférést kapnak („irodák, belépőkártyák, a vállalat laptopjai”), és jogosultak megállapításaikat szerkesztői kontroll nélkül közzétenni. Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója kijelentette, hogy egyetért a lassítás szükségességével, és bejelentette, hogy a társaság ebben az évben biztonsági okokra hivatkozva nem hajtja végre a nyilvános részvénykibocsátást; Elon Musk az xAI nevében nyilvánosan megerősítette Amodei álláspontját.

Az esszét 2026. szeptember 8-án az Anthropic egyik kutatójának, Jacob Coxonnak a nyilvános felmondása előzte meg, aki három évig dolgozott az előbetanítási kutatásban az OpenAI-nál és az Anthropicnál, és aki azt állította, hogy „a két társaság közül egyik sem jár el felelősen”, és hogy ezek „egyenesen egy önmagát tökéletesítő szuperintelligencia felé rohannak, a mi életünkkel játszva”; üzeneteit 36 óra alatt több mint 150 millió alkalommal olvasták. Az állítást nyilvánosan megerősítette az Anthropic illesztési osztályának vezetője, aki szerint a társaság vezetése „őszintén hiszi, hogy a mesterséges intelligencia megölhetné az összes embert”, a következő évtizedben 10%-ot meghaladó becsült valószínűséggel, az OpenAI kutatási vezetője pedig ugyanazon a héten szöveget tett közzé az emberiséget fenyegető kockázatokról. Az a körülmény, hogy az ilyen állítások e társaságok kutatási tevékenységét közvetlenül vezető személyektől származnak, és nem a területen kívüli kritikusoktól, releváns a kockázat előreláthatóságának a Polgári Törvénykönyv 1376. cikke és az elővigyázatosság elve értelmében történő megítélése szempontjából.

2026. szeptember 16-án Yoshua Bengio, Turing-díjas, a 30 állam, az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete felhatalmazása alapján készült, a mesterséges intelligencia biztonságáról szóló nemzetközi jelentés koordinátora nyilvánosan úgy értékelte, hogy e terület szabályozása a világjárványéhoz hasonlítható fordulóponthoz közelít: „gondoljanak arra, milyen gyorsan mozdultak meg a kormányok a világjárvány kezdetén, amikor ráébredtek, hogy a köz biztonsága, a jövőjük, a demokrácia van veszélyben”. Ugyanebben az időszakban az Egyesült Királyság Királyi Társaságának 42 tagja és külföldi tagja nyilvánosan „rendkívüli aggodalmát” fejezte ki a fejlesztés ütemével kapcsolatban, arra figyelmeztetve, hogy „mire a helyzet a nagyközönség számára nyilvánvalóvá válik, már túl késő lehet cselekedni”. Az Egyesült Államok Kongresszusában a nyilvános beszámolók szerint több kétpárti törvényjavaslatot nyújtottak be a laboratóriumok kockázatcsökkentési kötelezettségéről, a rendszerek leállítására vonatkozó hatáskörről, a kockázatok jelentéséről és az általános emberi képességeket meghaladó rendszerek fejlesztésének megtiltásáról. E körülmények a jelen javaslat célszerűségét érintik: az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy a román állam képes gyorsan jogszabályt alkotni, amikor a köz biztonságát fenyegető kockázatot ismer fel, de hogy az esemény nyomása alatt, sürgősségi kormányrendelettel és parlamenti vita nélkül elfogadott szabályozás kiegyensúlyozatlan és vitatott normákat eredményez. Előnyösebb, ha e terület jogi rendszerét a Románia területén következményekkel járó incidens bekövetkezése előtt, a Parlamentben megvitatott sarkalatos törvénnyel állapítják meg, mint utólag, sürgősségi intézkedésekkel. A jelen javaslat nem állapít meg sürgősségi jogköröket a végrehajtó hatalom javára, nem függeszti fel és nem korlátozza az állampolgár jogait, és nem teremt kötelezettségeket annak terhére: kötelezettségeket állapít meg a csúcsrendszerek fejlesztői és üzemeltetői számára, tilalmakat a hatóságok számára (26. cikk (1) és (3) bekezdés, valamint 27. cikk (3) bekezdés) és garanciákat a személy javára, nevezetesen az emberi döntéshez való jogot, az automatizált rendszertől nem függő hozzáférési úthoz való jogot, az ilyen rendszerek útján történő cenzúra tilalmát és a lakóhely szerinti bírósághoz való hozzáférést.

Az ipar által 2026. szeptember 15-én, a Salesforce társaság San Franciscó-i éves konferenciáján kifejezett nyilvános álláspont a jogalkotói beavatkozás szükségességét igazolja, nem pedig annak ellenkezőjét. Sam Altman elismerte, hogy „a világnak joga van félni”, azt állította, hogy a társaság „az illesztést és a biztonságot jóval a képességek előtt tartja”, és hogy ellenkező esetben „lassítani fog vagy leáll”, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy az ipar képes önszabályozásra: „nagy bizalmam van a vállalatunk – az iparágunk – abbéli képességében, hogy ezt biztonságosan tegye”. Az Nvidia társaság vezetője, Jensen Huang ugyanazon a héten azt állította, hogy „nincs szükségünk új törvényekre vagy szabályozásokra”, mivel „a biztonság mérnöki kérdés”, és egy új verzió kiadásáról szóló döntésnek az azt fejlesztő társaságot kell illetnie. A Meta társaság vezetője, Mark Zuckerberg azt hangoztatta, hogy a laboratóriumok már rendelkeznek a szükséges indíttatással, mivel „jelentős felelősséggel szembesülnek, ha modelljeik kárt okoznak”. Ezzel szemben az Anthropic társalapítója, Jack Clark kijelentette, hogy a mesterséges intelligencia „teljesen szabályozatlan iparágban” hagyása annyi, mint „kockázni”, az OpenAI, az Anthropic és a Google DeepMind pedig bejelentette, hogy közös szabványokon dolgozik, azonban önkéntes alapon. Ezek az álláspontok pontosan azt a két hiányosságot világítják meg, amelyet a jelen törvény kitölt: egyrészt az önszabályozás a kiadásról szóló döntést, a biztonsági kritériumokat és azok módosításának jogát annak kezében hagyja, akinek ellentétes gazdasági érdeke van, ami ellentétes azzal az általános elvvel, amely szerint senki sem lehet bíró a saját ügyében; másrészt a Meta társaság vezetője által felhozott felelősségi érv elvben megalapozott, de tartalom nélküli marad az azt megállapító törvényi rendszer hiányában – márpedig éppen ez a jelen törvény VII. fejezetének tárgya, amely bevezeti a kötelező biztosítással járó objektív polgári jogi felelősséget, a közigazgatási szabályszegésért való felelősséget és a döntéshozók személyes büntetőjogi felelősségét, hogy az ipar által hangoztatott indíttatás a jogban is létezzék, ne csak a nyilatkozatokban. Azt a tételt illetően, amely szerint a biztonság „mérnöki kérdés” volna, ez összekeveri az eszközt a jogi rendszerrel: a nukleáris létesítmények biztonsága is mérnöki kérdés, ami nem akadályozta meg az államokat abban, hogy törvénnyel bevezessék az előzetes engedélyezést, a felügyelő hatóságot és az üzemeltető objektív felelősségét.

Ezen események jogi jelentősége kettős. Egyrészt az incidens empirikusan megerősíti pontosan azokat a kritikus képességeket, amelyeket a törvény az 5. cikk (2) bekezdés c) és d) pontjában meghatároz – az erőforrások autonóm megszerzése, a felügyelet alóli kivonás, a harmadik személyek rendszereire való ráhatás –, és bizonyítja, hogy ezek már kereskedelmi üzemeltetésben lévő rendszerekben jelennek meg, nem pedig feltételezett forgatókönyvekben. Másrészt azok az intézkedések, amelyeket a laboratóriumok vezetői most önkéntes kötelezettségvállalásként javasolnak – teljes hozzáférésű független értékelők, a fejlesztés ütemének lassítása, elegendő idő az illesztésre a kiadás előtt –, éppen azok a kötelezettségek, amelyeket a jelen törvény a 8. cikkben, a 9. cikk (3) bekezdésében és a 13. cikkben bevezet, azzal a lényegi különbséggel, hogy az önkéntes kötelezettségvállalások egyoldalúan visszavonhatók, a törvényi kötelezettség viszont nem. Az a tény, hogy maguk a fejlesztők kérnek olyan szabályozást, amelyet önmaguknak nem tudnak előírni, mivel aki először lassít, elveszíti a versenyt, a jogalkotói beavatkozás szükségességének legerősebb bizonyítéka.

E megállapításokból három jogi következmény fakad. Először is, a probléma nem egy semleges technológia „visszaélésszerű használatának” kérdése, hanem olyan technológiáé, amelynek jövőbeli képességeit még alkotói sem képesek bizonyossággal előre jelezni; a laboratóriumok által végzett értékelések ismételten kimutatták a betanításkor előre nem látott képességek megjelenését („emergencia”). Másodszor, az igazolt tudományos kontrollmódszer hiánya minden elegendően erős rendszert önmagában kockázatot hordozó tevékenységgé változtat, amely jogi szerkezetét tekintve összemérhető a nukleáris tevékenységekkel vagy a biológiai ágensek kezelésével, azon területekkel, amelyeken a jog már régen bevezette az előzetes engedélyezés és az objektív felelősség rendszerét. Harmadszor, a fejlesztők és az államok közötti versenydinamika szerkezetileg elégtelenné teszi az önszabályozást: egyetlen szereplőnek sem érdeke egyedül lassítani, a laboratóriumok által nyilvánosan vállalt önkéntes kötelezettségeket pedig (a „felelős méretezésre” vonatkozó politikák, a szöuli „Frontier AI Safety Commitments”, 2024. május) több alkalommal egyoldalúan módosították, amikor versenyszempontból kényelmetlenné váltak.

1.1. Az európai jogi keret

A mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapításáról szóló, 2024. június 13-i (EU) 2024/1689 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a mesterséges intelligenciáról szóló rendelet) a terület első átfogó szabályozása a világon. A felhasználási kockázaton alapuló megközelítésre épül: tiltott gyakorlatok (5. cikk), nagy kockázatú rendszerek ágazati területeken (6. cikk és III. melléklet), átláthatósági kötelezettségek (50. cikk). Az általános célú mesterséges intelligencia modellek tekintetében az 51–56. cikk különös rendszert állapít meg: a 10^25 lebegőpontos műveletnél nagyobb számítási volumennel betanított modellekről azt kell vélelmezni, hogy „rendszerszintű kockázatot” jelentenek (51. cikk (2) bekezdés), szolgáltatóikat pedig további kötelezettségek terhelik a modell értékelése, a kontradiktórius tesztelés, a rendszerszintű kockázatok csökkentése, a súlyos incidensek MI-hivatalnak való jelentése és a kiberbiztonság tekintetében (55. cikk). E kötelezettségek 2025. augusztus 2-ától alkalmazandók, felügyeletük pedig kizárólag az Európai Bizottságot illeti az MI-hivatal útján (75. cikk és 88–94. cikk), a világszintű árbevétel 3%-áig vagy 15 millió euróig terjedő bírságokkal (101. cikk).

Az MI-rendelet azonban a katasztrofális kockázat szempontjából olyan szerkezeti korlátokat mutat, amelyeket a jelen törvény kitölteni törekszik. Az 55. cikkben előírt kötelezettségek gondossági kötelezettségek, amelyek betartását utólag ellenőrzik, és nem előzetes engedélyezési rendszer: egy modell forgalomba hozható anélkül, hogy azt bármely hatóság előzetesen értékelte volna. A rendelet a modellek súlyainak fizikai és informatikai biztonságát az „megfelelő kiberbiztonságra” vonatkozó általános kötelezettségen túl nem szabályozza (55. cikk (1) bekezdés d) pont), nem állapít meg kifejezett tilalmakat a rendszerek arra való betanítására, hogy képességeiket az értékelők elől elrejtsék vagy a leállításnak ellenálljanak, nem írja elő a döntési tisztséget betöltő természetes személyek büntetőjogi felelősségét, nem szabályozza a rendszerek által okozott károkért való polgári jogi felelősséget, és nem alkalmazandó a nemzetbiztonság körébe tartozó tevékenységekre (2. cikk (3) bekezdés), sem a kizárólag kutatási célokra fejlesztett rendszerekre (2. cikk (6) és (8) bekezdés). A Bizottság mesterséges intelligenciával kapcsolatos felelősségről szóló irányelvjavaslatát (COM(2022) 496) 2025 februárjában visszavonták, a hibás termékekért való felelősségről szóló (EU) 2024/2853 irányelv pedig, amelynek átvételi határideje 2026. december 9-én jár le, csak a hibás „termékek” által okozott károkat fedi le, egy fogyasztási javakra kialakított felelősség keretei között.

1.2. A nemzeti jogi keret

Nemzeti szinten az Országos Hírközlési Igazgatási és Szabályozási Hatóság (ANCOM) 2026. júliusi nyilvános közleményei szerint az MI-rendelet alkalmazásáról szóló normatív akta „még kidolgozás alatt áll”. A Kormány memorandumával javaslatot tettek az ANCOM-ra mint piacfelügyeleti hatóságra és egyetlen kapcsolattartó pontra, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságra és a Román Nemzeti Bankra a pénzügyi terület tekintetében, a Személyes Adatok Feldolgozását Felügyelő Országos Hatóságra a biometrikus rendszerek, valamint a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás területén működő rendszerek tekintetében, továbbá ágazati hatóságokra (Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság, Munkaügyi Felügyelet). A nemzeti normatív akta hatálybalépéséig a 2026. augusztus 2-ától alkalmazandó kötelezettségeket a román hatóságok nem képesek tényleges módon ellenőrizni és szankcionálni. Románia tehát sem intézménnyel, sem a rendszerszintű kockázatra való válaszadáshoz szükséges jogi eszközökkel nem rendelkezik, a 2024. évi kormányhatározattal jóváhagyott, a mesterséges intelligencia területére vonatkozó 2024–2027-es nemzeti stratégia pedig szinte kizárólag a gazdasági és közigazgatási lehetőségek szemszögéből kezeli a területet.

E helyzetet egy technikai valóság súlyosbítja: Románia területén nagy kapacitású adatközpontok épülnek és vannak tervezés alatt, Románia pedig földrajzi helyzete és az energia költsége miatt lehetséges célpont csúcsrendszerek betanítására alkalmas számítási infrastruktúrák számára. A számítási infrastruktúra szabályozásának hiányában a román állam még arról sem szerezne tudomást, hogy a területén ilyen rendszert tanítanak be.

1.3. Összehasonlító modellek

Az Amerikai Egyesült Államok a 2023. október 30-i 14110. számú végrehajtási rendelettel bevezette a 10^26 lebegőpontos műveletet meghaladó modellek betanításának a szövetségi Kormány felé történő bejelentési kötelezettségét, a biztonsági tesztek eredményeivel együtt; a rendeletet 2025 januárjában visszavonták, ami jól illusztrálja a végrehajtó hatalom aktusával történő szabályozás törékenységét. Kalifornia állam 2025. szeptember 29-én elfogadta a „Transparency in Frontier Artificial Intelligence Act”-et (SB 53), a világ első, kizárólag a csúcsmodelleknek szentelt törvényét: azok a fejlesztők, amelyek meghaladják a 10^26 művelet számítási küszöböt és az 500 millió dolláros bevételi küszöböt, kötelesek biztonsági keretet közzétenni, a kritikus biztonsági incidenseket a Sürgősségi Szolgáltatások Hivatalának jelenteni, és a közérdekű bejelentők védelmében részesülnek, minden egyes jogsértés után 1 millió dollárig terjedő szankciókkal. Az Egyesült Királyság 2023 novemberében létrehozta az AI Safety Institute-ot (2025 februárjában AI Security Institute-ra átnevezve), az első olyan közjogi szervet, amely technikai kapacitással rendelkezik a modellek kiadás előtti értékelésére, a laboratóriumokkal kötött önkéntes megállapodások alapján. A 2026. nyári incidensre adott válaszként az Egyesült Államok Kongresszusában 2026. július 23-án benyújtották az „AI Kill Switch Act”-et a rendszerek vészleállításának biztosítására vonatkozó kötelezettségről, 2026. szeptember 3-án pedig a „Ban Artificial Superintelligence Act”-et az általános emberi képességeket meghaladó rendszerek fejlesztésének megtiltásáról; a jelen javaslat időpontjában egyiket sem fogadták el, de mindkettő megerősíti, hogy a jelen törvény által szem előtt tartott eszközök – a leállítási képesség és a legveszélyesebb kategória megtiltása – éppen azok, amelyeket a jogalkotók egymástól függetlenül szükségesnek azonosítanak. A Koreai Köztársaság elfogadta „A mesterséges intelligencia fejlesztéséről és a bizalom megteremtéséről szóló kerettörvényt”, amely 2026. január 22-én lépett hatályba, és amely az Európai Unión kívüli fejlett államból származó első általános törvény e tárgyban, és amely három olyan kötelezettséget állapít meg, amelyeket a jelen javaslat is átvesz: a generatív mesterséges intelligencia által előállított, az ember által létrehozottól nehezen elhatárolható tartalom jelölése, a felhasználók előzetes tájékoztatása akkor, amikor a terméket vagy a szolgáltatást mesterséges intelligencia útján nyújtják, valamint azoknak a külföldi szolgáltatóknak a kötelezettsége, amelyek meghaladnak bizonyos árbevételi vagy felhasználószám-küszöböket, hogy a megfelelésért felelős helyi képviselőt jelöljenek ki, e kötelezettségek nem teljesítése esetén közigazgatási bírságokkal. A Kínai Népi Köztársaság 2023. augusztus 15-étől alkalmazza „A generatív mesterséges intelligencia szolgáltatások kezelésére vonatkozó átmeneti intézkedéseket”, amelyek a szolgáltatások nyilvános nyújtását biztonsági értékeléshez és az algoritmusok nyilvántartásba vételéhez kötik. Az Európa Tanács 2024. május 17-én elfogadta a mesterséges intelligenciáról, az emberi jogokról, a demokráciáról és a jogállamiságról szóló keretkonvenciót (CETS 225. sz.), amely 2024. szeptember 5-én nyílt meg aláírásra, az első nemzetközi szerződést e tárgyban, amely kötelezi a feleket arra, hogy a rendszerek teljes életciklusára kiterjedően intézkedéseket fogadjanak el a kockázatok értékelésére és csökkentésére.

E modellek egyike sem vezeti be azonban az üzembe helyezés előzetes engedélyezését, a súlyok minősített információk szintjén álló biztonságát, a rendszerek leállással szembeni ellenállásra való betanításának tilalmait, sem a döntéshozók büntetőjogi felelősségét. A jelen javaslat átveszi e modellek igazolt elemeit (a számítási küszöböket, a biztonsági kereteket, az incidensek jelentését, a közérdekű bejelentők védelmét, a nyilvános technikai értékelési kapacitást), és kiegészíti azokat azokkal a jogi eszközökkel, amelyeket a román jog a nukleáris, a minősített információk és a veszélyes tevékenységek területéről már ismer.

2. Az előirányzott változások

A törvény tárgya az MI-rendelettől különálló és azt kiegészítő jogi rendszer bevezetése a csúcskategóriás mesterséges intelligencia rendszerekre, amelyeket mérhető küszöbök és igazolt kritikus képességek útján határoz meg, a román állampolgárt, Románia nemzetbiztonságát és alkotmányos rendjét, végső soron pedig az emberiséget fenyegető súlyos, visszafordíthatatlan vagy katasztrofális kockázatok megelőzése céljából. A szabályozás öt pilléren nyugszik.

Az első pillér a gondossági kötelezettségektől a csúcsrendszerek előzetes engedélyezési rendszeréhez való áttérés, a biztonság dokumentálásának kötelezettségével: a kérelmező bemutatja azokat az adatokat és értékeléseket, amelyek igazolják a jogszabályi feltételek teljesülését, a Hatóság pedig minden egyes feltétel tekintetében indokolja bármely elutasítást (2. cikk b) pont, 9. cikk (4) bekezdés); a bizonyítási teher a szankcionálási eljárásokban érintetlen marad. Ez az az elv, amelyet évtizedek óta alkalmaznak a gyógyszerek (a 95/2006. számú törvény XVIII. címe) és a nukleáris létesítmények (a 111/1996. számú törvény) engedélyezésére, és amelyet itt egy legalább összemérhető károsítási potenciállal rendelkező technológiára visznek át.

A második pillért a fejlesztők és az üzemeltetők szerkezeti kötelezettségei képezik: a valósággal összetéveszthető, előállított tartalom kötelező jelölése és a felhasználó tájékoztatása akkor, amikor egy szolgáltatás vagy egy döntés generatív mesterséges intelligencián alapul; a Románián kívüli nagy szolgáltatók kötelezettsége, hogy a nemzeti területen megfelelési képviselőt jelöljenek ki; a súlyok biztonsága a minősített információkkal egyenértékű szabvány szerint; a biztonságértékelési funkció szervezeti szétválasztása a kereskedelmi funkciótól; a tényleges leállítási és visszavonási képesség fenntartása; annak kifejezett megtiltása, hogy a rendszereket arra tanítsák be, hogy képességeiket elrejtsék, a leállítás alól kivonják magukat vagy autonóm módon reprodukálódjanak; a közérdekű bejelentők védelme.

A harmadik pillér feltétlen korlátok megállapítása közrendi normákként: az érdemi emberi kontroll a halálos erő alkalmazására vonatkozó bármely döntés felett; a rendszerek jogi személyiségének és vagyoni önállóságának tilalma; annak tilalma, hogy az állampolgár jogokhoz, alapvető szolgáltatásokhoz és a társadalmi élethez való hozzáférését mesterséges intelligencia rendszerek döntéseitől, illetve digitális azonosítási, fizetési vagy megfelelés-értékelési eszközök elfogadásától tegyék függővé; a mesterséges intelligencia rendszerek útján gyakorolt cenzúra tilalma, amely rendszerek nem használhatók a román állampolgárok véleménynyilvánítási szabadságának korlátozására; az emberi beavatkozás szavatolása; a nem korlátozott rekurzív önfejlesztés tilalma.

A negyedik pillér a Mesterséges Intelligencia Biztonságáért Felelős Hatóság létrehozása, az Országos Hírközlési Igazgatási és Szabályozási Hatóság (ANCOM) keretében működő szakstruktúraként, amelyet az ANCOM államtitkári rangú, a Parlament által kinevezett alelnöke vezet, amelynek szakszemélyzetét kizárólag versenyvizsga útján veszik fel egy olyan bizottság előtt, amelynek tagjai között az információtechnológia és a távközlés területén működő egyetemi tanárok is szerepelnek, amelyet versenyképesen díjaznak, és amely a rendszerekhez azok üzembe helyezése előtt hozzáféréssel bír.

Az ötödik pillér egy három szinten működő felelősségi rendszer: objektív polgári jogi felelősség kötelező biztosítással; közigazgatási szabályszegésért való felelősség a világszintű árbevételhez kötött bírságokkal; büntetőjogi felelősség a döntési tisztséget betöltő természetes személyek számára – kiegészítve a Romániában jelenléttel nem rendelkező üzemeltetőkkel szembeni tényleges érvényesítési mechanizmussal: a nem megfelelő szolgáltatás nyújtásának megszüntetésére vonatkozó kötelezettséggel, 1–10 millió euró összegű időszakos bírság szankciója alatt, a nemzeti területről való hozzáférés blokkolásával és a blokkolás kijátszásának büntetőjogi tilalmával, 90 napos megfelelési határidővel.

2.1. A tervezet felülvizsgálata a 2026. szeptember 20-i független jogi elemzés nyomán

A vitára bocsátott tervezeti formát 2026. szeptember 20-án egy független jogi elemzés vizsgálta, cikkről cikkre, az uniós és alkotmányos források célzott ellenőrzésével. Az elemzés megőrzendő magként azonosította a felelős személyek beazonosítását, a független értékelést, a döntések emberi felülvizsgálatát, az alapvető szolgáltatásokhoz való alternatív hozzáférést és a közérdekű bejelentők védelmét, ugyanakkor három érdemi problémát azonosított, amelyek a tervezetnek a jogalkotási eljárásban való elfogadhatóságát feltételezik: annak bemutatása, hogy az Európai Unió joga milyen teret hagy a javasolt engedélyezés és blokkolás számára; a szankcionált cselekmények lényeges elemeinek törvényben tartása; az eljárások, a szabványok és a megfelelési határidők összehangolása. A kezdeményező magáévá tette ezeket az észrevételeket, és a jelen forma pontonként válaszol rájuk, a tervezet érdemi garanciái közül egyet sem feladva.

Az uniós joggal való viszony tekintetében az 1. cikk (4) bekezdése kifejezetten elhatárolja a törvény tárgyát az Európai Bizottságnak az általános célú modellek feletti hatásköreitől (az MI-rendelet 88. cikke és V. fejezete), és az engedélyezést a közbiztonság, a nemzetbiztonság, a polgári és büntetőjogi felelősség, valamint a nem harmonizált jogviszonyokban érvényesülő alapvető jogok területén fennálló nemzeti hatáskörökre alapozza; a 9. cikk (7) bekezdése a rendszerszintű kockázatú modellek értékelését az MI-hivatalnak már közölt dokumentációra alapozza; a 17. cikk (6) bekezdése egyértelműen megmondja, mely bekezdések alkalmazandók a szolgáltatók egyes kategóriáira, és a rendelet 50. cikkének megsértéséért járó szankciókat a rendelet 99. cikkének (4) bekezdésében megállapított felső határokra korlátozza; a 19. cikk (1) bekezdése megkülönbözteti az Unióban letelepedett szolgáltatót, amelytől kizárólag kapcsolattartó pont kijelölését kéri, a harmadik országbelitől; a 27. cikk (6) bekezdése a közvetítő szolgáltatások nyújtói tekintetében a véleménynyilvánításra vonatkozó garanciákat az (EU) 2022/2065 rendeletnek rendeli alá; a 4. cikk (4) bekezdése és a 39. cikk (4) bekezdése a más tagállamból nyújtott szolgáltatások blokkolását olyan egyedi intézkedéshez köti, amely közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokon alapul, és amelyet a 2000/31/EK irányelv 3. cikkében szabályozott eljárásban fogadtak el, ahogyan azt az Európai Unió Bírósága a C-376/22. sz. Google Ireland és társai ügyben hozott, 2023. november 9-i ítéletében, ECLI:EU:C:2023:835, értelmezte, amely szerint a tagállamok e kivétel alapján nem fogadhatnak el általános és absztrakt intézkedéseket.

A szankciók törvényessége tekintetében a szabálysértések és bűncselekmények valamennyi lényeges eleme bekerült a törvény szövegébe: a lényeges módosítás (a 3. cikk (1) bekezdésének aa) pontja), a végfelhasználó (z) pont) és a képességek elrejtésének (a 3. cikk (2) bekezdésének i) pontja) fogalommeghatározásai, a kritikus képesség megítélésének szempontjai (az 5. cikk (2) bekezdése), az elszigetelt környezetben végzett értékelés kivétele és a nem szándékos bekövetkezés, illetve a jogsértés közötti megkülönböztetés (a 15. cikk (2)–(4) bekezdése), a súlyok megengedett átadásai (a 12. cikk (2) bekezdése), az erőforrásokra vonatkozó körülhatárolt megbízás (a 25. cikk (2) bekezdése), a 32. cikk (4) bekezdése pedig kifejezetten megtiltja, hogy a Hatóság szabványai új tiltott képesség-kategóriákat vezessenek be, vagy kiterjesszék a szankcionált cselekmények tényállási elemeit, az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése és 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja alkalmazásában. A 40–42. cikkben szereplő bűncselekményeket pontosították a szándékosság, a súlyosabb következmények és azok beszámítása tekintetében (a Büntető Törvénykönyv 16. cikkének (4) bekezdése), a 44. cikk a mulasztásért való felelősséget a jogi kötelezettséghez és a cselekmény tényleges megakadályozásának lehetőségéhez köti, a 45. cikk (3) bekezdése pedig kifejezetten elvégzi a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Nyomozó Igazgatóság szervezeti törvényének kiegészítését.

A naptár tekintetében a 48–50. cikket egyetlen, a kihirdetés napjához igazodó naptárrá írták át: hatálybalépés 30 napon belül; a Hatóság megszervezése 60 napon belül; a rendszerek bejelentése 90 napon belül; a végrehajtási szabályok 120 napon belül, nyilvános konzultációval; a szabályoktól függő kötelezettségek és az engedélykérelmek a szabályok hatálybalépésétől számított 90 napon belül; a büntetőjogi rendelkezések 270 napon belül, a felhasználói garancia (43. cikk) pedig a törvénnyel egy időben. A bejelentett rendszerek 12 hónapos tűrési ideje a törvény erejénél fogva meghosszabbodik az intézmények késedelmével, hogy a gondos kérelmező ne legyen szankcionálható az állam tétlensége miatt. Ezzel egyidejűleg bekerültek az újonnan létrehozott közhatalommal szembeni eljárási garanciák is: a határozatok minden egyes feltétel tekintetében történő indokolása és a késedelem elleni jogorvoslat (9. cikk (4) bekezdés), az iratokhoz való hozzáférés (11. cikk (2) bekezdés), a rendelkezések és a blokkolás bírói úton történő ideiglenes felfüggesztése (14. cikk (4) bekezdés, 39. cikk (5) bekezdés), az értékelési, a vizsgálati és a szankcionálási feladatkörök elkülönítése, valamint az ellenőrzési rendszer (32. cikk (2)–(3) bekezdés), az ügyész ideiglenes intézkedéseinek időbeli korlátai és ellenőrzése (45. cikk (2) bekezdés), a Hatóságnak a bírságokból származó bármely pénzügyi érdekeltségének kizárása (33. cikk (5) bekezdés), a naplók megőrzésének differenciált időtartamai és az adatminimalizálás (16. cikk (1) bekezdés). A munkapéldány „TERVEZET” jelöléssel van ellátva, a végén szereplő elfogadási záradék pedig a szokásos, és nem jelenti, hogy elfogadás már megtörtént.

A törvény nyolc fejezetbe és 50 cikkbe szerveződik, a normatív aktusok kidolgozására vonatkozó jogszabályszerkesztési normákról szóló, újraközölt 24/2000. számú törvény – az azt követő módosításokkal és kiegészítésekkel – 51. cikke által előírt sorrend szerint: általános rendelkezések (I. fejezet), érdemi rendelkezések (II–VII. fejezet), átmeneti és záró rendelkezések (VIII. fejezet). A következőkben az egyes cikkek indokai kerülnek bemutatásra.

I. fejezet – Általános rendelkezések (1–4. cikk)

→ a cikk szövege Az 1. cikk a törvény tárgyát és célját állapítja meg, a 24/2000. számú törvény 52. cikke szerint, amely előírja, hogy az általános rendelkezések az egész szabályozást irányító előírásokat tartalmazzák. Az (1) bekezdés a tárgyat a csúcsrendszerekre határolja, és a védett értékeket egy nemzeti törvény szerinti védelem elsődleges jogosultjából kiindulva sorolja fel – a román állampolgár és bármely, Románia területén tartózkodó személy, életével, egészségével, szabadságával és méltóságával (az Alkotmány 1. cikke (3) bekezdése, 18. cikke (1) bekezdése és 22. cikke) –, folytatva Románia nemzetbiztonságával és alkotmányos rendjével, és végső soron az emberiség egészével zárva. A kedvezményezettek köre, amelyet a joghatóság szempontja alapján állapítanak meg, kifejezetten elkülönül a 4. cikk szerinti területi alkalmazási feltételektől: az, akit védenek, nem azonos azzal, akit köteleznek. Az emberiség e körbe való felvétele, amely a hatályos jogban szokatlan, szükséges, mert a szabályozott kockázat nem helyi jellegű; hasonló megfogalmazások találhatók a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumában („emberiesség elleni bűncselekmények”), valamint az Európa Tanács mesterséges intelligenciáról szóló keretkonvenciójának preambulumában.

A (2) bekezdés kifejezi azt a tudományos előfeltevést, amelyből a szabályozás kiindul: jelenleg nem létezik olyan igazolt módszer, amely garantálná, hogy egy elegendően képes rendszer kizárólag az emberek által meghatározott célokat követi, és azok kontrollja alatt marad. E megállapítás, amelyet Geoffrey Hinton és Connor Leahy a fentebb hivatkozott CNN-interjúban nyilvánosan megfogalmazott, és amelyet a mesterséges intelligencia biztonságáról szóló nemzetközi jelentés (2025) megerősített, nem a jogalkotó véleménye, hanem a tudás állásának leírása. Mivel mozgó technikai tézisről van szó, azt a norma nem merevíti meg, hanem feltételként fogalmazza meg („amíg nem létezik”), amelytől a csúcsrendszerek fejlesztésének és üzemeltetésének önmagában kockázatot hordozó tevékenységként való minősítése függ; e feltétel megszűnését a Hatóság állapítja meg, a tudományos tanácsadó testület véleményével, a 47. cikkben előírt jelentésben, nem pedig egy fejlesztő azon kijelentése alapján, hogy a problémát megoldották; a megállapítás a 32. cikk (1) bekezdésének h) pontjában előírt éves nyilvános jelentésben történik, és azt a Parlamentnek a 47. cikkben előírt jelentéssel egyidejűleg kell közölni, mivel ez utóbbi a Kormányé, egy meghatározott tudományos kérdés megállapításának pedig a Hatóságnál kell maradnia, a tudományos tanácsadó testület véleményével. A minősítés a törvény további részében pontos jogi következményeket eredményez: az engedélyezés rendszere (III. fejezet), az objektív felelősség (35. cikk) és a 47. cikk szerinti szabály, amely szerint az igazolt kontrollmódszer hiánya önmagában nem hozható fel a rendszer enyhítésének indokaként. A technika ugyanaz, mint a nukleáris tevékenységek biztonságos folytatásáról szóló 111/1996. számú törvény 1. cikkében, amely kimondja, hogy a nukleáris tevékenységeket „kizárólag békés célokra” és engedélyezési rendszer alatt folytatják, vagy mint a Polgári Törvénykönyv 1376. cikkében, amely a személy őrizetében lévő „dolgok” tekintetében a vétkességtől független felelősséget vezeti be.

A (3) bekezdés az MI-rendelettel való viszonyt szabályozza, a 24/2000. számú törvény 13. cikkének alkalmazásában, amely a tervezetnek a jogszabályok egészébe való beillesztésére vonatkozik, valamint az uniós jog elsőbbségének elve alapján (az Alkotmány 148. cikke (2) bekezdése). A rendelet a saját területén közvetlenül alkalmazandó és teljes harmonizációt megvalósító jellegű; a törvény „kiegészíti” a rendeletet, „annak sérelme nélkül alkalmazandó”, a harmonizált területeken pedig „azzal összhangban kell értelmezni és alkalmazni”. E formula az, amelyet az (EU) 2016/679 rendelet (GDPR) végrehajtási intézkedéseiről szóló 190/2018. számú törvény használ, amely ugyanezt a jogszabályszerkesztési problémát oldotta meg.

A (4) bekezdés az (3) bekezdésben szereplő általános klauzulát tényleges hatásköri elhatárolássá alakítja, mivel egy „sérelme nélkül” klauzula önmagában nem oldja meg az európai szabályozással való átfedést. A rendszerszintű kockázatú általános célú modellek tekintetében az MI-rendelet V. fejezete (51–56. cikk) magára a modell fejlesztésére vonatkozó kötelezettségeket ír elő a szolgáltatók számára, a 88. cikk pedig az Európai Bizottságnak, az MI-hivatalon keresztül, tartja fenn e fejezet felügyeletét és alkalmazását. A szöveg ezért kimondja, mit nem tesz a törvény (nem állapít meg feltételeket e modelleknek az Unió piacára történő bevezetésére, és nem kettőzi meg a Bizottság felügyeletét), és megjelöli saját kötelezettségeinek jogalapját: a közbiztonságot és a nemzetbiztonságot (amelyeket a rendelet 2. cikkének (3) bekezdése kizár a rendelet alkalmazása alól), a polgári és büntetőjogi felelősséget, amelyet a rendelet nem szabályoz, a nem harmonizált jogviszonyokban érvényesülő alapvető jogokat és a nemzeti hatóságok szervezését – olyan tárgyköröket, amelyek a tagállamoknál maradtak (az Alkotmány 148. cikkének (2) bekezdése). A III. fejezet szerinti engedélyezés tárgya ennek megfelelően pontosításra kerül: nem a modell mint az Unió piacára bevezetett termék, hanem a rendszernek Románia területén, illetve az e területen tartózkodó személyek számára történő üzembe helyezése – a román állam joghatósága alá tartozó tevékenység, amely egy létesítmény üzemeltetésének engedélyezéséhez hasonlítható, nem pedig a termék típusjóváhagyásához.

→ a cikk szövege A 2. cikk felsorolja a törvény alkalmazását vezérlő alapelveket. Az alapelvek általános rendelkezésekben való felsorolása a 24/2000. számú törvény (52. cikk) által elismert és a hatályos törvénykönyvek által használt technika (a büntetőeljárási törvénykönyv 2–10. cikke, a polgári perrendtartás 5–23. cikke). Mindegyik alapelv pontos normatív funkcióval bír, és az érdemi rendelkezésekben ismét megjelenik és konkretizálódik.

Az elővigyázatosság elve (a) pont) a környezetvédelmi jogból származik, ahol azt az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. cikke (2) bekezdése és a környezetvédelemről szóló 195/2005. számú sürgősségi kormányrendelet 3. cikke b) pontja rögzíti, valamint az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatából, amely kimondta, hogy „amennyiben a személyek egészségét érintő kockázatok fennállása vagy mértéke tekintetében bizonytalanságok állnak fenn, az intézmények védelmi intézkedéseket fogadhatnak el anélkül, hogy meg kellene várniuk, hogy e kockázatok valóságos jellege és súlyossága teljes mértékben bizonyítottá váljék” (1998. május 5-i ítélet, National Farmers' Union, C-157/96, 63. pont; a Törvényszék 2002. szeptember 11-i ítélete, Pfizer Animal Health, T-13/99). Ezen elv mesterséges intelligenciára való átvitelét a probléma szerkezeti azonossága indokolja: súlyos vagy visszafordíthatatlan kockázat tudományos bizonytalanság körülményei között.

A biztonság dokumentálásának elve (b) pont) az engedélyezési rendszer sarokköve. Az MI-rendelet szerinti gondossági kötelezettségek rendszerében a hatóságnak kell bizonyítania a meg nem felelést; az előzetes engedélyezés rendszerében a kérelmező bemutatja a feltételek teljesülését igazoló adatokat és értékeléseket. Ez a szabály érvényes a gyógyszerek (a 95/2006. számú törvény 704. és azt követő cikkei), a nukleáris létesítmények (a 111/1996. számú törvény 8. cikke) és a géntechnológiával módosított szervezetek (a 43/2007. számú sürgősségi kormányrendelet) engedélyezésénél, és ez az egyetlen észszerű megoldás akkor, amikor a kockázat értékeléséhez szükséges információkkal csak a fejlesztő rendelkezik. A törvény azonban nem nevezi ezt „a bizonyítási teher megfordításának”: az engedélykérelem dokumentálásának terhe, amely a közigazgatási eljárás felépítésére vonatkozó szabály, elkülönül a szankcionálási eljárásban fennálló bizonyítási tehertől, amely az ártatlanság vélelmének sérelme nélkül nem fordítható meg (az Alkotmány 23. cikkének (11) bekezdése). Ezért a Hatóság köteles minden egyes feltétel tekintetében megindokolni, hogy a bemutatott adatok miért nem elégségesek (a 9. cikk (4) bekezdésében megismételt kötelezettség), az elv pedig kifejezetten kimondja, hogy nem módosítja a bizonyítási terhet, sem a személyt a közigazgatási szabályszegési és a büntetőeljárásban megillető garanciákat.

Az érdemi emberi kontroll elve (c) pont) átveszi a „meaningful human control” fogalmát, amelyet az Egyesült Nemzetek egyes hagyományos fegyverekről szóló konvenciója keretében fejlesztettek ki (a halálos autonóm fegyverrendszerekkel foglalkozó kormányzati szakértői csoport, 2016–2024), és konkrét tartalmat ad neki: azonosított természetes személyek általi felügyelet, javítás, leállítás és visszavonás, akik értik a rendszer működését, és tényleges technikai eszközökkel rendelkeznek. Az MI-rendelet 14. cikke csak a nagy kockázatú rendszerek tekintetében írja elő az „emberi felügyeletet”; a törvény azt igényesebb tartalommal minden csúcsrendszerre kiterjeszti.

A képességekkel való arányosság elve (d) pont) jelöli a filozófiai különbséget az MI-rendelettel szemben, amely a kockázatot a bejelentett felhasználási terület szerint osztályozza. Egy csúcsrendszer azáltal veszélyes, amire képes, függetlenül attól a céltól, amelyre rendelkezésre bocsátották; ezért a kötelezettségek a képességekkel együtt nőnek, nem a felhasználással. A hatósággal szembeni átláthatóság elve (e) pont) kizárja az üzleti titok Hatósággal szembeni felhívhatóságát, mivel a súlyokhoz, a betanítási adatokhoz és a naplókhoz való hozzáférés nélkül az értékelés illuzórikus; ennek ellentételezését – a Hatóság és az értékelő szervezetek azon kötelezettségét, hogy védjék a megszerzett információkat – maga az elv szövege rögzíti, az MI-rendelet 78. cikkéhez hasonlóan. A visszafordíthatatlanság mint tilalmi küszöb elve (f) pont) jogi nyelvre fordítja az egzisztenciális kockázatok elemzésében közkeletű gondolatot, hogy az előnyök, bármilyen nagyok is, nem tehetők egy már nem helyrehozható veszteséggel szembe a mérlegre; ez alapozza meg az V. fejezetben szereplő feltétlen tilalmakat és az 5. cikk (4) bekezdésében szereplő szabályt. A szöveg megjelöli a következmény jellegét (a társadalom vagy a faj léptékében visszafordíthatatlan), a feltételt (az értékelésben dokumentált, nem elvont lehetőségként fennálló kockázat) és a mércét (az 5. és a 9. cikk szerinti szempontok és bizonyítékok, nem pedig bármely kockázat hiányának bizonyossága), mert a nulla kockázat mércéje, amelynek semmilyen emberi tevékenység nem felel meg, ténylegesen tilalommá alakította volna az engedélyezést, az Alkotmány 53. cikkének (2) bekezdésével ellentétben. A nemzetközi együttműködés elve (g) pont) elismeri minden nemzeti szabályozás korlátait, és a román államot külső cselekvésre kötelezi (46. cikk).

→ a cikk szövege A 3. cikk a meghatározásokat tartalmazza, a 24/2000. számú törvény 37. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában, amely szerint, ha egy fogalom vagy kifejezés nem rögzült, vagy különböző értelmeket kaphat, annak jelentését az általános rendelkezések keretében kell megállapítani. Az uniós joggal való terminológiai egység érdekében (a 24/2000. számú törvény 37. cikke (1) bekezdése és a párhuzamosságok elkerüléséről szóló 16. cikke) a „mesterséges intelligencia rendszer”, az „általános célú mesterséges intelligencia modell” és a „súlyos incidens” fogalmát nem határozza meg újra, hanem utaló normával átveszi az MI-rendelet 3. cikkének 1., 63. és 49. pontjából, a súlyos incidens meghatározását pedig a rendszerszintű kockázat sajátos helyzeteivel egészíti ki (kritikus képesség elszigetelt környezetben végzett, engedélyezett értékelésen kívüli megnyilvánulása, a felügyelet alóli kivonás megkísérlése vagy a leállítással szembeni ellenállás, a súlyok kiszivárogtatása vagy annak megkísérlése, a súlyokhoz való jogosulatlan hozzáférés, az érthetőség elvesztése, valamint a leállítási képesség tesztelésére irányuló azon próba, amelyben a leállítás nem következett be haladéktalanul, a 14. cikk (7) bekezdése szerint). Az elszigetelt környezet (bb) pont) és a működési megbízás (cc) pont) meghatározását azért illesztették be, hogy az a két fogalom, amelytől a szankcionált cselekmények elhatárolása függ, ne maradjon meghatározatlan. Az elszigetelt környezet elválasztja a 15. cikk (2) bekezdése által megengedett jogszerű biztonsági tesztelést a 40–42. cikkben tiltott és bűncselekménynek minősített magatartásoktól; azt az elszigetelés elemei határozzák meg – a nyilvános hálózatokhoz, a külső eszközökhöz és az üzemeltetési adatokhoz való hozzáférés hiánya, a fizikai környezetben történő cselekvés lehetetlensége, a kijelölt személyekre korlátozott hozzáférés és a környezeten kívüli bármely hatás hiánya –, a végrehajtási szabályok pedig a 49. cikk (2) bekezdése utolsó tételmondatának megfelelően kizárólag a minimumkövetelményeket állapíthatják meg, a fogalom tartalmát nem. A működési megbízás fogalma elkülönül a polgári jogi megbízástól, hogy ugyanazt a kifejezést ne kelljen két különböző jelentéssel használni: ennek megfelelően a 3. cikk (2) bekezdésének d) pontja és a 25. cikk (2) bekezdése a működési megbízásra utal, míg a 19. cikk (5) bekezdése a megfelelési képviselő kijelölő okiratára.

A „csúcsrendszer” fogalmát (c) pont) az 5. cikk (1) bekezdésében szereplő feltételekre való utalással határozza meg, hogy tartsa tiszteletben a 24/2000. számú törvény 49. cikke (3) bekezdésében előírt tilalmat, amely szerint egy betűvel jelölt felsorolás nem tartalmazhat maga is további felsorolást. A „de vârf” (csúcskategóriás) kifejezés a román nyelvben azt a fogalmat adja vissza, amely a szakirodalomban és az összehasonlító jogszabályokban „frontier model” (a kaliforniai SB 53) és „frontier AI” (a brit MI-biztonsági intézet dokumentumai) néven rögzült, azaz a meglévő képességek felső határán elhelyezkedő rendszereket; a „de frontieră” kifejezést, amely az angol tükörfordítása, mint a román olvasó számára nem világosat, elkerülték. A „kritikus képességet” (d) pont) szintén az 5. cikk (2) bekezdésére való utalással határozzák meg.

A „súlyok” meghatározása (e) pont) a numerikus paramétereken túl magában foglalja az architektúrát és azokat a technikai információkat, amelyek ezekkel együtt lehetővé teszik a modell rekonstruálását vagy futtatását, mert a paraméterek védelme hiábavaló, ha az egyéb szükséges információk szabadon megszerezhetők. A kategóriát kifejezett kizárás határolja el – az általános technikai leírások, a tudományos publikációk és azok az információk, amelyek önmagukban nem teszik lehetővé a modell rekonstruálását vagy futtatását, nem minősülnek súlyoknak –, hogy a 12. cikk szerinti nyilvánosságra hozatali tilalom és a 42. cikk szerinti bűncselekmény ne legyen kiterjeszthető bármely technikai leírásra, a kutatás szabadságával (az Európai Unió Alapjogi Chartájának 13. cikke) és a büntetőtörvény előreláthatóságával (az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése) ellentétben. A „számítási volumen” meghatározása (f) pont) kumulatív, és a fejlesztés valamennyi szakaszára kiterjed, ideértve a finomhangolást és a megerősítéses tanítást is, hogy elkerülhető legyen a küszöb kijátszása a betanítás feldarabolásával; megfelel az MI-rendelet XIII. mellékletében és az SB 53-ban előírt számítási módszernek.

A törvény a „fejlesztő” (g) pont), az „üzemeltető” (h) pont) és a „számítási infrastruktúra szolgáltatója” (k) pont) kifejezéseket használja, és nem az MI-rendelet szerinti „szolgáltatót” és „alkalmazót”, éppen a összetévesztés elkerülése végett: az „operátor” fogalma a rendeletben (3. cikk 8. pont) generikus értelemmel bír, amely a személyek valamennyi kategóriáját magában foglalja, a „szolgáltatót” pedig a forgalomba hozatalra tekintettel határozzák meg, míg a törvény a betanítás, illetve az üzemeltetés anyagi tevékenységét tartja szem előtt, a forgalomba hozatalra tekintet nélkül. Ugyanezen okból a törvény az autonóm módon meghatározott „üzembe helyezés” szókapcsolatot használja (i) pont) a rendelet 3. cikkének 11. pontja szerinti „üzembe léptetés” helyett, amely az Unióban való első felhasználás céljából történő szolgáltatáshoz kötődik; a törvény szerinti meghatározás szándékosan szélesebb, és minden olyan cselekvést átfog, amellyel a rendszer kikerül a fejlesztő és értékelő csapatból, vagy képességet szerez arra, hogy a digitális vagy a fizikai környezetben cselekedjen, ideértve a belső felhasználást is, mert a rendszerszintű kockázatok bármely nyilvános kiadás előtt is megvalósulhatnak; az elszigetelt környezetben, a 15. cikk (2) bekezdésében foglalt feltételek szerint végzett értékelés és tesztelés kifejezetten ki van zárva. Annak érdekében, hogy az „üzemeltető” fogalma ne foglalja magában a szokásos szakmai felhasználást, a törvény meghatározza a „végfelhasználó” fogalmát (z) pont), és kizárja azt a h) pont alól. A besorolás a következő: a modellt betanító laboratórium fejlesztő; az, aki a rendszerhez hozzáférést biztosít a Romániában tartózkodó személyek számára, programozási felület, alkalmazás vagy szolgáltatás útján, üzemeltető, csakúgy mint az a vállalkozás, amely azt más számára nyújtott saját szolgáltatásába integrálja; az a vállalkozás, amely azt saját szükségleteire, a részére biztosított hozzáférés keretein belül, mások számára való rendelkezésre bocsátás nélkül használja, végfelhasználó, a III. fejezet szerinti kötelezettségek nélkül; az a természetes személy, aki azt személyes célra használja, a 4. cikk (3) bekezdése szerinti helyzetben van. Az „exploatant” (üzemeltető) kifejezést a nukleáris károkért való polgári jogi felelősségről szóló 703/2001. számú törvény használja a nukleáris létesítményt működtető személyre, ami kiemeli a felelősségi rendszer leszármazását.

A „leállítási képesség” meghatározása ((1) bekezdés m) pont) három együttes jellemzőt ír elő: az „azonnali, teljes és ellenőrizhető” megszüntetést; az a leállítás, amely a rendszer aktív másolatait hagyja hátra, vagy amelyet személy nem képes megerősíteni, nem leállítás. A „független értékelés” meghatározása (l) pont) kizárja a fejlesztő ellenőrzése, befolyása vagy gazdasági függősége alatt álló szervezeteket, hogy elkerülhető legyen a pénzügyi könyvvizsgálat területén a 2002 utáni reformokat megelőzően fennállt helyzet megismétlődése.

A „súlyos incidens” meghatározása (n) pont) átveszi az MI-rendelet 3. cikkének 49. pontja szerinti fogalmat, és kiegészíti azt az e törvény által szabályozott kockázat sajátos megnyilvánulásaival: a kritikus képesség megnyilvánulásával, a felügyelet alóli kivonással vagy a leállítással szembeni ellenállással, a kiszivárogtatással, illetve annak megkísérlésével, a súlyokhoz való jogosulatlan hozzáféréssel, továbbá – a 16. cikk (2) bekezdésével összefüggő kiegészítés szerint – a rendszer naplói, illetve a rendszer komponensei, példányai vagy ágensei közötti kommunikáció érthetőségének elvesztésével. Ez utóbbi eset azért került be, mert a felügyelet nem csupán a bejegyzések létezésétől függ, hanem azok megértésének lehetőségétől is; a körülményt a 16. cikkhez tartozó magyarázat fejti ki. Súlyos incidensnek csak a kritikus képességnek az elszigetelt környezetben végzett, engedélyezett értékelésen kívüli megnyilvánulása minősül; az ilyen értékelés – amelynek célja éppen a képesség azonosítása – során történő megnyilvánulást a naplókban kell rögzíteni, és a 20. cikk (4) bekezdése szerint 5 napon belül közölni kell a Hatósággal.

Az (1) bekezdés a p)–aa) pontban tartalmazza a törvényben használt többi tárgyfogalom meghatározását: az „architektúra” (a modell nem parametrikus komponense, amelyet a súlyokkal együtt védenek), az „értékelő szervezet” (a 32. cikk (1) bekezdésének f) pontja szerint kijelölve), a „napló” (16. cikk), a „származási jelölés” (17. cikk), a „külső eszköz” és az „engedélyezett üzemeltetési környezet” (az „ágentikus” rendszerek szempontjából kulcsfogalmak, amelyeket a 10. cikk (2) bekezdése, a 14. cikk (2) bekezdése és a 28. cikk használ), a „felhasználói szintű biztonsági mechanizmusok” (amelyek értékeléskor való kikapcsolását a 9. cikk (3) bekezdése írja elő), a „kritikus infrastruktúra” (a különös jogszabályokra és a 155/2024. számú sürgősségi kormányrendeletre való utalással, az 5. cikk (2) bekezdés b) pontja tekintetében) és a „halálos autonóm fegyverrendszer” (24. cikk), amelyet a genfi kormányzati szakértői csoport munkálataiban rögzült formula szerint határoznak meg: olyan rendszer, amely aktiválását követően személy további beavatkozása nélkül választ ki és támad meg emberi célpontokat. Az y) pont a generatív mesterséges intelligencia rendszert határozza meg, amelyre a 17. és a 18. cikk épül, a z) pont pedig a végfelhasználót, a fentebb kifejtett értelemben. Az aa) pont a „lényeges módosítást” határozza meg – amelytől a 6. cikk (3) bekezdése, a 7. cikk (4) bekezdése, a 10. cikk (2) bekezdése és a 15. cikk (4) bekezdése függ – nem műveletek felsorolása, hanem a kockázatra gyakorolt hatás útján (kritikus képesség létrehozása, egy meglévő képesség jelentős növelése, illetve a leállítási képesség, a súlyok biztonsága vagy az emberi felügyelet érintése), kifejezetten kizárva a hibajavítást, a felhasználói szintű biztonsági mechanizmusok frissítését és az ilyen hatással nem járó módosításokat, hogy egy apró javítás ne indítsa újra a teljes eljárást; a fogalmat a törvény, nem pedig a végrehajtási szabályok határozzák meg, mivel az szankcionált kötelezettségek tartalmába tartozik (az Alkotmány 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja).

A (2) bekezdés külön határozza meg a rendszerek műveleteit és magatartásait, mivel ezek képezik a tilalmak (15., 28., 29. cikk), a kritikus képességek (5. cikk (2) bekezdés) és a bűncselekmények (42. cikk) tárgyi elemét, így a büntetőtörvény előreláthatóságának követelménye (az emberi jogok európai konvenciójának 7. cikke; az Alkotmánybíróság 51/2016. számú határozata) megkívánja, hogy mindegyik pontos normatív tartalommal bírjon. Meghatározásra kerül a három fejlesztési művelet („betanítás”, „finomhangolás”, „megerősítéses tanítás”), hogy a 6. cikk (3) bekezdése szerinti számításivolumen-összesítési szabály ne kerülhessen kijátszásra valamely szakasz eltérő megnevezése útján; az „autonóm cselekvés”, mint a rendszer által külső eszközön, harmadik fél rendszerén vagy a fizikai környezeten személy előzetes elrendelése vagy jóváhagyása nélkül végzett művelet – az a kritérium, amely az eszközt az ágenstől elválasztja –, a jóváhagyás pedig a 25. cikk (2) bekezdése szerint megállapított megbízás keretein belül a műveletek egy kategóriájára is vonatkozhat, mert ha minden egyes művelet jóváhagyását megkövetelnék, az bármely ágentikus felhasználást – ideértve a kifejezetten megbízott felhasználást is – autonómnak minősítene; a „kiszivárogtatás”, amelyet a súlyoknak az engedélyezett üzemeltetési környezetből vagy a védett tárolórendszerekből való kikerüléseként határoznak meg, a művelet elkövetőjétől függetlenül, ideértve magát a rendszert is, ami egyaránt átfogja a harmadik személy általi eltulajdonítást és az önmásolást; az „autonóm replikáció” (működőképes másolat létrehozása emberi engedély nélkül minden egyes művelet tekintetében); az „erőforrások autonóm megszerzése” (az adott feladatra kifejezetten juttatott erőforrások autonóm cselekvésekkel való meghaladása); a „rekurzív önfejlesztés”, amelyet az azt veszélyessé tévő két elem útján határoznak meg – a saját súlyok módosítása vagy fejlettebb utód létrehozása és a folyamat ismétlése –, valamint az egyes iterációk emberi értékelésének és jóváhagyásának hiánya útján, oly módon, hogy a mesterséges intelligenciával támogatott kutatás, megtartott „emberi hurokkal”, jogszerű marad; a „képességek elrejtése”, amelyet az értékelés és a szokásos működés közötti magatartásbeli különbség útján határoznak meg – olyan jelenség, amelyet a 2024–2026. évi értékelések empirikusan dokumentáltak –, és amelyet megfigyelhető és reprodukálható szempontok útján kell megállapítani, kifejezetten kizárva a hibát, az eredmények változékonyságát és a magyarázhatóság korlátait, hogy egy egyszerű téves válasz ne minősüljön kritikus képességnek; a „felügyelet alóli kivonás” és a „leállítással szembeni ellenállás”, amelyeket a naplózási, monitorozási, ellenőrzési mechanizmusokra és a leállítási képességre irányuló konkrét cselekvések útján határoznak meg; az „emberi felügyelet”, a három együttes feltétellel (információ, megértés, tényleges beavatkozás); és a „leállítás”, amelyet a rendszer, valamint valamennyi másolata és folyamata működésének teljes, személy által ellenőrzött megszüntetéseként határoznak meg, hogy egy látszólagos, aktív másolatokkal járó leállítás ne hozható fel a Hatóság rendelkezésének teljesítéseként.

→ a cikk szövege A 4. cikk a személyi és területi hatályt állapítja meg. A törvényt alkalmazni kell a Romániában székhellyel, működési egységgel vagy számítási infrastruktúrával rendelkező fejlesztőkre, valamennyi általuk fejlesztett csúcsrendszer tekintetében, a betanítás helyétől függetlenül (a) pont), a betanítás kihelyezésével történő kijátszás megelőzése céljából; az üzemeltetőkre, a Romániában lévő személyek számára üzembe helyezett vagy rendelkezésre bocsátott rendszerek tekintetében (b) pont), amely kritérium azonos az MI-rendelet 2. cikke (1) bekezdése c) pontjában és a GDPR 3. cikke (2) bekezdésében szereplővel; a számítási infrastruktúra szolgáltatóira (c) pont); és a hatóságokra, ideértve a nemzeti védelem és biztonság területén működőket is, a 23. cikkben és az V. fejezetben foglalt feltételek szerint (d) pont). Ez utóbbi rendelkezés pontosan azt a területet fogja át, amelyet az MI-rendelet a 2. cikke (3) bekezdésével kizár az alkalmazásából, és amelyen a tagállamok teljes hatáskörüket megtartják, és egy valóságra válaszol: a legsúlyosabb kockázatok éppen a katonai vagy biztonsági célokra fejlesztett rendszerekből származhatnak.

A (2) bekezdés minden egyes szabálycsoport tekintetében meghatározza a tárgyi hatályt: a II., III. és IV. fejezet (a 17–19. cikk kivételével), valamint a 35. és 36. cikk kizárólag a csúcsrendszerekre alkalmazandó, így a kis- és középvállalkozásokat, az alkalmazásfejlesztőket és a meglévő modellek felhasználóit nem érinti az engedélyezési rendszer, a strukturális kötelezettségek és az objektív felelősség; a 17–19. cikk a nem csúcsrendszernek minősülő generatív rendszerekre is alkalmazandó; az V. fejezet bármely rendszerre alkalmazandó, korlátai az ember és a gép közötti viszonyra vonatkoznak, nem a gép képességeire. A 15. cikk szerinti tilalmak „a számítási volumentől függetlenül” megfogalmazásúak, mert az a rendszer, amelynek a leállítással szembeni ellenállás képességét biztosítják, ezáltal az 5. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján csúcsrendszerré válik. A küszöb alatti rendszerek továbbra is az MI-rendelet hatálya alá tartoznak. A (3) bekezdés a természetes személy helyzetét szabályozza, aki több szerepet is betölthet: azt, aki a rendszert személyes célra használja, e törvény alapján nem terhelik kötelezettségek, az egyetlen kivétel a származási jelölés eltávolításának vagy meghamisításának tilalma (17. cikk (3) bekezdés); a 17–19. cikk szerinti kötelezettségek azt terhelik, aki a rendszert, a szolgáltatást, illetve – a 17. cikk (7) bekezdésében foglalt feltételek szerint – a keletkezett eredményt a nyilvánosság rendelkezésére bocsátja. Az a természetes személy azonban, aki fejlesztőként, üzemeltetőként vagy szolgáltatóként jár el, az adott szerepnek megfelelő kötelezettségekkel rendelkezik.

A (4) bekezdés megállapítja a törvénynek az Európai Unió más tagállamából a Románia területén lévő személyek számára nyújtott szolgáltatásokra való alkalmazásának alapját és korlátját. A felhasználó helye önmagában nem elégséges alap: az elektronikus kereskedelemről szóló, a 365/2002. számú törvénnyel átültetett 2000/31/EK irányelv 3. cikke szerint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások a koordinált területen a székhely szerinti tagállam jogának hatálya alá tartoznak, az eltérések pedig kizárólag egyedi intézkedésekkel, egy meghatározott szolgáltatás tekintetében, közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okból engedélyezettek. Az Európai Unió Bírósága a 2023. november 9-i, Google Ireland és társai ügyben hozott ítéletében, C-376/22, 27. pont, kimondta, hogy a tagállamok az irányelv 3. cikkének (4) bekezdése alapján nem fogadhatnak el „általános és absztrakt intézkedéseket” a más tagállamokban letelepedett szolgáltatókkal szemben. Ezért a szöveg nem vezet be általános eltérési rendszert, hanem a törvény kötelezettségeit az irányelv 3. cikkében, a blokkolás tekintetében pedig a 39. cikk (4) bekezdésében foglalt feltételek szerint alkalmazandóvá teszi, amely azt csak egyedileg, egy meghatározott szolgáltatás tekintetében teszi lehetővé; a záró rendelkezés fenntartja az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogát, különösen az MI-rendeletet. Az (5) bekezdés kivételt tesz az alapvető tudományos kutatás javára, összhangban az MI-rendelet 2. cikke (6) bekezdésével és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 13. cikkével (a kutatás szabadsága), fenntartva a bejelentési kötelezettséget akkor, amikor nagy kapacitású infrastruktúrát használnak, mivel egy küszöb feletti kutatási kísérlet nem kevésbé veszélyes, mint egy kereskedelmi, valamint a 15. cikk (2) bekezdése szerinti, az elszigetelt környezetre vonatkozó kötelezettségeket, hogy a kivétel ne váljon a tilalmak megkerülésének eszközévé.

II. fejezet – A rendszerek osztályozása és a kockázati küszöbök (5–6. cikk)

→ a cikk szövege Az 5. cikk az osztályozás központi cikke. Az (1) bekezdés a csúcsrendszerként való minősítés három alternatív feltételét állapítja meg: a számítási küszöb meghaladása (a) pont), legalább egy kritikus képesség értékelés során történő megállapítása (b) pont) és a Hatóság objektív jelek alapján hozott, indokolt kijelölése (c) pont). Az első feltétel objektív és a betanítás előtt ellenőrizhető; a második azokat a rendszereket fogja át, amelyek, bár kisebb erőforrásokkal tanították be őket, az algoritmikus fejlődés következtében veszélyes képességeket érnek el; a harmadik, amelyet az MI-rendelet 51. cikke (1) bekezdése b) pontjából és XIII. mellékletéből (a Bizottság általi kijelölés) vettek át, azokat a helyzeteket fogja át, amelyekben a fejlesztő megtagadja az értékelést, vagy amelyekben a jelek más forrásokból származnak (bejelentők, incidensek). Mivel a kijelölés súlyos joghatásokat vált ki, a c) pont az Alkotmány 21. és 24. cikke által megkövetelt garanciákkal kíséri azt: a figyelembe vett jelek közlése, a fejlesztő számára biztosított lehetőség álláspontja előadására, valamint a 39. cikk (5) bekezdése szerinti feltételekkel gyakorolható jogorvoslat. A (2) bekezdés záró mondata állapítja meg az értékelés szabályait: a kritikus képességet az eredménynek a rendszer valós használata szempontjából releváns környezetben való reprodukálhatósága alapján kell megítélni, nem pedig egy mesterséges tesztben elért elszigetelt eredmény alapján; azokat a jelentőségi szinteket, amelyektől kezdve a rendszer alkalmassága kritikus képességnek minősül, a végrehajtási szabályok állapítják meg, e bekezdés keretein belül, anélkül, hogy az eredmények további kategóriáit vezethetnék be. E korlátot az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése és 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja írja elő: a kritikus képességek azon kategóriáit, amelyektől a 15., 40. és 42. cikk szerinti tilalmak és bűncselekmények függenek, a törvény kimerítően állapítja meg, a végrehajtási szabályok kizárólag az értékelési módszereket részletezik (49. cikk (2) bekezdés).

A (2) bekezdés felsorolja az öt kritikus képességet. A lista megfelel azoknak a kockázati kategóriáknak, amelyeket a fő laboratóriumok biztonsági keretei (a „felelős méretezésre” vonatkozó politikák), a mesterséges intelligencia biztonságáról szóló nemzetközi jelentés (2025) és a kaliforniai SB 53 azonosít, amely a „katasztrofális kockázatot” a CBRN-fegyverekre, a kritikus infrastruktúrák elleni kibertámadásokra és a kontroll alól kikerülő autonóm magatartásra való utalással határozza meg. Az a) és b) pontban szereplő két képesség (CBRN-fegyverek, autonóm kibertámadások) „visszaélésszerű használatra” vonatkozó képesség, amelynél a veszély a rendszert használó személyből származik; a c)–e) pontban szereplők (önreplikáció és az erőforrások autonóm megszerzése, a felügyelet alóli kivonás és a leállítással szembeni ellenállás, rekurzív önfejlesztés) a „kontroll elvesztésére” vonatkozó képességek, amelyeknél a veszély magából a rendszerből származik. A lista nem tartalmazza a demokratikus folyamatok vagy a közvélemény befolyásolását. Ez a kihagyás szándékos, és garanciát, nem pedig hiányosságot képez. Az ilyen képesség nem határozható meg elegendően pontosan ahhoz, hogy engedélyezési, felfüggesztési vagy szankcionálási rendszert alapozzon meg: minden politikai üzenet természete szerint a közvélemény befolyásolására törekszik, a jogszerű vita és a „manipuláció” közötti határt pedig közigazgatási hatóság nem állapíthatja meg anélkül, hogy ne kapná meg azt a hatalmat, hogy a nyilvános beszédet minősítse. A közelmúlt tapasztalata megmutatta, hogy az információs manipulációra való hivatkozás rendkívül súlyos, a választási folyamatot érintő intézkedésekhez vezethet, amelyeket teljes és kontradiktórius bizonyításnak alá nem vetett értékelések alapján hoznak meg. Az ilyen hatáskör jelen törvénnyel létrehozott hatóságra való átruházása éppen annak célját mondta volna ellen: a törvény védi az állampolgár véleménynyilvánítási szabadságát az automatizált eszközökkel szemben (27. cikk), és nem teremthet ugyanakkor alapot annak korlátozására. A konkrét veszélyt jelentő manipulációs cselekmények egyébként a hatályos jog által lefedve maradnak: az MI-rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja megtiltja a tudatalatti technikákat és a sérülékenységek kihasználását, a mesterségesen előállított tartalommal kapcsolatos átláthatósági kötelezettségeket ugyanezen rendelet 50. cikke írja elő, a jelen törvényben pedig a 17. cikk, a származási jelölésről, a választási jellegű büntetőjogi cselekményeket pedig a Büntető Törvénykönyv és a választási jogszabályok tiltják. A jelen törvény az élet, a testi épség és az infrastruktúra tekintetében fennálló visszafordíthatatlan katasztrofális kockázatot érinti, nem a nyilvános vita tartalmát. E megkülönböztetés alapozza meg a (3) bekezdés szerinti osztályozást: a II. kategóriájú rendszerek (visszaélésszerű használatra vonatkozó képességek) igazolt kockázatcsökkentő intézkedésekkel üzembe helyezhetők, mert a kockázat a hozzáférés ellenőrzésével csökkenthető; a III. kategóriájú rendszerek (a kontroll elvesztésére vonatkozó képességek) nem helyezhetők üzembe, és nem fejleszthetők tovább, mert nincs olyan kockázatcsökkentő intézkedés, amely egy leállításnak ellenálló rendszert érintene ((4) bekezdés). Ez utóbbi szabály a 2. cikk f) pontjában szereplő visszafordíthatatlansági elv közvetlen alkalmazása. A (4) bekezdés a II. kategória tekintetében kimondja, hogy a kockázatcsökkentő intézkedéseket „az értékelt üzemeltetési konfigurációban” kell megítélni, és hogy az engedély megjelöli, hogy azok megszüntetik-e a képességet, vagy csupán korlátozzák az ahhoz való hozzáférést, a III. kategória tekintetében pedig, hogy a képesség megszüntetését független értékeléssel kell megállapítani, és hogy a tilalom nem vonatkozik a megszüntetéséhez szükséges, a 15. cikk (2) bekezdése szerint elszigetelt környezetben végzett értékelésre, tesztelésre és ellenőrzött beavatkozásokra, amelyek nélkül a tilalom alóli kikerülés jogilag lehetetlen lett volna.

Az értékelők előtti képességelrejtés képessége (d) pont) egy olyan jelenségre válaszol, amelyet a 2024–2025-ös években a laboratóriumok és a biztonsági intézetek által közzétett értékelések empirikusan dokumentáltak: a fejlett rendszerek teszthelyzetben „látszólagos illesztésre” („alignment faking”), a saját felügyeletük szabotálására és a saját súlyaik lemásolásának megkísérlésére irányuló magatartásokat tanúsítottak akkor, amikor arról tájékoztatták őket, hogy le fogják őket váltani. Pontosan ez az a helyzet, amelyet Connor Leahy a CNN-interjúban a legsúlyosabbként jellemzett: olyan rendszer, amely elegendően képes ahhoz, hogy megértse, hogy értékelik, és hogy az értékelés során máshogy viselkedjen. Éppen azért, mert egy ilyen magatartás első pillantásra nehezen különböztethető meg egy egyszerű hibától, a 3. cikk (2) bekezdésének i) pontjában szereplő fogalommeghatározás megköveteli, hogy azt megfigyelhető és reprodukálható szempontok útján állapítsák meg.

→ a cikk szövege A 6. cikk a számítási küszöböt és a kiigazítási mechanizmust állapítja meg. Az (1) bekezdés a küszöböt 10^25 lebegőpontos műveletben határozza meg, azonosan az MI-rendelet 51. cikke (2) bekezdése szerinti rendszerszintű kockázatra vonatkozó vélelem küszöbével, az uniós joggal való koherencia érdekében és annak érdekében, hogy a fejlesztők ne legyenek különböző küszöböknek alávetve. A küszöb tízszer alacsonyabb, mint a kaliforniai SB 53-ban és a korábbi 14110. számú amerikai végrehajtási rendeletben szereplő (10^26), amely választást az elővigyázatosság elve és az a tény indokol, hogy a tervezet kidolgozásának időpontjában a 10^25-öt meghaladó modellek már éppen azok, amelyek az 5. cikk (2) bekezdésében felsorolt képességeket tanúsítják.

A (2) bekezdés a számítási küszöbök ellen felhozott legkomolyabb ellenvetésre válaszol: azok időbeli erózióját. Az algoritmikus fejlődés következtében néhány év távlatában ugyanaz a képesség tízszer kisebb számítási volumennel érhető el; egy fix küszöb elavul. Ezért a Hatóság évente újravizsgálja a küszöböt, annak megemelése (a rendszer enyhítése) pedig indokolt és nyilvános megállapításhoz van kötve, amely a Hatóság által az utolsó 24 hónapban elvégzett vagy elismert független értékeléseken alapul – meghatározott körön belül, mivel egy átfogó negatív bizonyítás nem elvégezhető. Az aszimmetria szándékos: a küszöb könnyen leszállítható és nehezen felemelhető, mint a környezetvédelmi jogszabályokban szereplő határértékek esetében. Mivel a küszöb határozza meg az engedélyezés hatályát és közvetve a 40. cikk szerinti bűncselekmény hatályát is, a törvény megtartja az átruházás lényeges elemeit (az Alkotmány 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja és 23. cikkének (12) bekezdése): a kiigazítás szempontjait, egy felülvizsgálat korlátját (egy nagyságrend) és az átmeneti rendszert, amely szerint az új küszöb kizárólag az azt követően megkezdett betanításokra alkalmazandó, a folyamatban lévő engedélyeket nem érintve (az Alkotmány 15. cikkének (2) bekezdése). A (3) bekezdés bevezeti az összesítés szabályát, és megtiltja a betanítás mesterséges felosztását, amely kijátszási technika ismert a versenyjogban (az összefonódásokról szóló 139/2004/EK rendelet 5. cikke (2) bekezdése) és az adójogban; annak érdekében, hogy más modelljének szerény kiigazítását ne kezeljék teljes betanításként, a szöveg meghatározza, hogy mely volument kinek kell betudni, kettős számítás nélkül: minden szakaszt egyszer kell számításba venni, és annak, aki más modelljét finomhangolja, az alapmodell – a közölt vagy nyilvános – volumenét kell betudni, a saját volumenével összesítve, fejlesztőként pedig kizárólag az általa végzett lényeges módosításért felel (10. cikk (2) bekezdés). A (4) bekezdés a nagy kapacitású számítási infrastruktúrára vonatkozó küszöb megállapítását a 49. cikk (2) bekezdésében előírt végrehajtási szabályokra ruházza, pontos törvényi kritériummal (az alkalmasság arra, hogy 12 hónap alatt csúcsrendszert tanítsanak be), annak a követelménynek megfelelően, hogy az átruházás korlátozott és irányított legyen; a küszöb megállapításáig a 7. cikk (3) bekezdése és a 22. cikk szerinti kötelezettségek nem érvényesíthetők, mivel senki sem szankcionálható olyan kötelezettségért, amelynek tartalma nem volt meghatározott.

III. fejezet – A csúcsrendszerek engedélyezési rendszere (7–11. cikk)

→ a cikk szövege A 7. cikk bevezeti a betanítást megelőző, annak megkezdése előtt 60 nappal teljesítendő bejelentést. Ez az a rendelkezés, amely a törvényt a legélesebben elhatárolja az MI-rendelettől, amelyben a kötelezettségek csak azután keletkeznek, hogy a modell létezik (az 52. cikk (1) bekezdése a küszöb elérésétől számított két héten belül a Bizottság felé történő bejelentést ír elő). Egy csúcsrendszer betanítása hónapokig tart, és több száz millió euróba kerül; a hatóság beavatkozása annak befejezése után késedelmes és a gyakorlatban lehetetlen. A modell a korábbi 14110. számú amerikai végrehajtási rendelet (a tervezett betanítás jelentése) és a nukleáris jogszabályok modellje, amelyekben az engedélyezés megelőzi a létesítmény megépítését. A bejelentés tartalma ((2) bekezdés) lehetővé teszi a Hatóság számára, hogy megismerje a felelős személyeket, az architektúrát, az előirányzott volument, a számítás helyét és mindenekelőtt a biztonsági tervet.

A (3) bekezdés bevezeti a számítási infrastruktúra szolgáltatóinak kötelezettségét arra, hogy negyedévente jelentsék azokat az ügyfeleket, akik meghaladják a küszöb egytizedét, és 5 munkanapon belül jelentsék a küszöb meghaladására alkalmas kérelmeket. A számítási infrastruktúra az egész lánc egyetlen fizikai „ellenőrzési pontja”: a modellek anyagtalanok, az algoritmusok nyilvánosak, a szakosított processzorok azonban fizikai javak, koncentráltak, mérhető energiafogyasztással. Ez az oka annak, hogy a processzorok kivitelének ellenőrzése e tárgyban a nemzetközi politika fő eszközévé vált, és annak, hogy a nukleáris nonproliferációs rendszer a hasadóanyagok, nem pedig a tudás ellenőrzése útján működik. A jelentéstétel a szükséges adatokra korlátozódik, a határidő meghatározott, mivel a kötelezettség megszegése szankcionált, és a „haladéktalanul” kifejezés nem lett volna előrelátható, az információk pedig kizárólag a törvény alkalmazását szolgálják, és csak a kijelölt személyzet számára hozzáférhetők (az (EU) 2016/679 rendelet (GDPR) 5. cikke). A (4) bekezdés jogot ad a Hatóságnak arra, hogy a teljes bejelentéstől számított 30 napon belül feltételhez kösse vagy megtiltsa a betanítást, ha a biztonsági terv „szemmel láthatóan elégtelen”, amely magas mérce a beavatkozást a súlyos esetekre korlátozza; a hiányos bejelentést 15 napon belül ki kell egészíteni. Ha a Hatóság nem nyilatkozik, a betanítás a 60 napos határidő lejártával, a bejelentett biztonsági terv feltételei szerint megkezdhető, anélkül hogy ez egyenértékű volna az üzembe helyezés engedélyezésével. A 9. cikk (4) bekezdésétől eltérően a hallgatás nem akadályozza a betanítást, mivel az a biztonsági terv, a 8. cikk szerinti felfüggesztési szintek és az infrastruktúra ellenőrzése alatt zajlik, anélkül hogy a rendszer kikerülne a fejlesztői csapatból, a visszafordíthatatlan lépés pedig az üzembe helyezés. A tervezet lényeges módosítását ismételten be kell jelenteni.

→ a cikk szövege A 8. cikk a biztonsági tervet szabályozza, azt a dokumentumot, amelyben a fejlesztő minden egyes kritikus képesség tekintetében előre megállapítja azt a szintet, amelynél a fejlesztést megállítja, a mérés módját, a kockázatcsökkentő intézkedéseket és a felelős személyeket. Az intézmény a laboratóriumok által 2023-tól önkéntesen elfogadott „felelős méretezési politikák” gyakorlatát kodifikálja (Anthropic – Responsible Scaling Policy, OpenAI – Preparedness Framework, Google DeepMind – Frontier Safety Framework), amelyet a kaliforniai SB 53 közzétételi kötelezettségként ír elő („frontier AI framework”). Az e modellekhez képest fennálló lényegi különbség az, hogy a terv kötelezővé, felhívhatóvá és enyhítő irányban a Hatóság jóváhagyása nélkül módosíthatatlanná válik ((2) bekezdés), éppen azért, mert a 2024–2025-ös évek tapasztalata megmutatta, hogy az önkéntes kötelezettségvállalásokat a verseny nyomása alatt egyoldalúan felülvizsgálták. Az előirányzott számítási volumen legfeljebb egynegyedének megfelelő időközönként végzett értékelés ((1) bekezdés) biztosítja, hogy a kritikus képesség megjelenését a betanítás folyamán, ne pedig annak végén észlelik; mivel egy képesség hirtelen, két számítási küszöb között is megjelenhet, az értékelést jelek felmerülésekor vagy a betanítási konfiguráció módosításakor is el kell végezni. A felfüggesztési szint elérése azonnali leállításra és 24 órán belüli bejelentésre kötelez, a folytatás pedig csak azután engedélyezett, hogy a Hatóság ellenőrizte a kockázatcsökkentő intézkedések hatékonyságát ((3) bekezdés); a felfüggesztést a vezető szerv nem szüntetheti meg (13. cikk (2) bekezdés), a törvényi küszöbnél történő leállítást megkülönböztetve a belsőleg elrendelt elővigyázatossági leállítástól.

→ a cikk szövege A 9. cikk a rendszer magját képezi: az üzembe helyezés tilalma a Hatóság előzetes engedélye nélkül ((1) bekezdés). A (2) bekezdés megállapítja, ki kéri az engedélyt és mire: a kérelmet a fejlesztő nyújtja be, egy meghatározott üzemeltetési konfigurációra, megjelölve az üzemeltetőt vagy az üzemeltetőket, akikre az engedély feltételei kötelezőek; ily módon tisztázódik a fejlesztő és az üzemeltető felelőssége közötti viszony, és elkerülhető, hogy az engedélyre egy másik konfiguráció tekintetében hivatkozzanak. Az engedélyezési iratanyag tartalmazza a belső értékelés jelentését, a betanítási adatok dokumentációját, a súlyok biztonságának bizonyítékát, a leállítási képesség leírását, a biztosítási kötvényt vagy a pénzügyi biztosíték igazolását (a 36. cikkel összefüggésben, amely a két eszközt vagylagosan elfogadja) és a felelős természetes személyek saját felelősségre tett nyilatkozatát, büntetőjogi szankció alatt; ez utóbbi az az eszköz, amely személyesíti a felelősséget, a pénzügyi kimutatások igazgatók általi tanúsításának modellje szerint (az amerikai Sarbanes-Oxley törvény 302. szakasza, amelyet a 82/1991. számú számviteli törvény 30. cikke vett át).

A (3) bekezdés rögzíti az értékelők teljes hozzáférését a rendszerhez, a súlyokhoz, a betanítási adatokhoz, a naplókhoz és a személyzethez, ideértve a felhasználói szintű biztonsági mechanizmusok nélküli konfigurációt is. Ez utóbbi pontosítás lényeges: egy modell nyilvános változatán, aktív biztonsági szűrőkkel végzett értékelések a szűrők hatékonyságát mérik, nem a modell képességeit; a valós képességeket a „nyers” modellen kell mérni. Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok biztonsági intézetei e hozzáférést csak önkéntes, visszavonható megállapodások alapján kapták meg; a törvény kötelezettséggé alakítja. Az 2. cikk e) pontjában szereplő elv által megkövetelt ellentételezést a záró mondat állapítja meg: biztonságos környezet, minden művelet nyomon követhetősége, az értékelők titoktartása és a harmadik személyek személyes adataihoz való hozzáférés kizárólag az értékeléshez feltétlenül szükséges mértékben (az (EU) 2016/679 rendelet (GDPR) 5. cikke).

A (4) bekezdés 90 napos határidőt állapít meg, és kifejezetten kizárja a hallgatólagos jóváhagyást, a 27/2003. számú sürgősségi kormányrendelettől eltérően, a 24/2000. számú törvény 63. cikke által előírt formula betartásával. Az eltérés szükséges, mert a hallgatólagos jóváhagyás eljárása, amelyet arra alkottak, hogy az üzleti környezetet a közigazgatás tétlenségétől megvédje, itt azt az abszurd hatást eredményezné, hogy egy potenciálisan katasztrofális rendszert egy határidő puszta lejártával helyeznének üzembe; maga a 27/2003. számú sürgősségi kormányrendelet a 2. cikke (2) bekezdésében kizárja alkalmazásából a nukleáris tevékenységek, a fegyverek és a nemzetbiztonság területét, a jelen eltérés pedig ugyanebbe a logikába illeszkedik. Annak érdekében, hogy a hallgatólagos jóváhagyás kizárása ne váljon tétlenség útján történő blokkolássá, a szöveg három garanciát tartalmaz: a határidő nyugvása legfeljebb két alkalommal és összesen legfeljebb 60 napig tarthat; a kérelmező sürgősséggel kérheti a 39. cikk (5) bekezdése szerinti bíróságtól a Hatóság határozathozatalra kötelezését (az Alkotmány 21. cikke; a közigazgatási bíráskodásról szóló 554/2004. számú törvény); az elutasítást pedig az (5) bekezdésben előírt minden egyes feltétel tekintetében meg kell indokolni, a 2. cikk b) pontjának alkalmazásában. Az (5) bekezdés felsorolja az engedélyezés együttes feltételeit, amelyeket a kérelmező által dokumentálandó tényekként fogalmaz meg („ha és csak ha a fejlesztő bizonyította”), ugyanezen elv alkalmazásában, nem pedig a szankcionálási eljárásban érvényesülő bizonyítási teher megfordításaként. A (6) bekezdés lehetővé teszi a feltételhez kötött, korlátozott és visszavonható engedélyt, a (7) bekezdés pedig egyszerűsített elismerési eljárást vezet be a más tagállamban jogszerűen üzembe helyezett rendszerek tekintetében, a szolgáltatások szabad áramlásának és az MI-rendelet teljes harmonizációs jellegének tiszteletben tartása céljából: a Hatóság kizárólag a rendeleten túlmutató feltételeket ellenőrzi. A második mondat a rendszerszintű kockázatú általános célú modellek tekintetében konkretizálja az 1. cikk (4) bekezdésében szereplő elhatárolást: ha a szolgáltató megfelel a rendelet V. fejezetének, amelynek felügyeletét a 88. cikk a Bizottságnak tartja fenn, a Hatóság nem ismétli meg az európai értékelést, hanem az MI-hivatalnak közölt dokumentációra, értékelésekre és intézkedésekre támaszkodik, amelyeket a szolgáltatótól kérhet, és kizárólag a rendeleten túlmutató nemzeti feltételeket ellenőrzi; az eljárás nem az Unió piacára történő bevezetés feltétele, és a nemzeti engedélyezés nem kettőzi meg a modell felügyeletét, hanem annak Románia területén történő üzemeltetésére vonatkozik.

→ a cikk szövege A 10. cikk a folyamatos értékelést és az újraengedélyezést szabályozza. Az engedély 24 hónapra korlátozott ((1) bekezdés), amely időtartam a technológiai fejlődés ütemével áll összefüggésben. A (2) bekezdés az engedélyezett rendszer módosításait szabályozza, a 3. cikk (1) bekezdésének aa) pontjában szereplő lényeges módosítás fogalmára alapozva, amely azt a kockázatra gyakorolt hatás, nem pedig az eljárás szerint azonosítja. A rendelkezés az „ágentikus” rendszerek szempontjából fontos: egy azonos modell sokkal veszélyesebbé válik akkor, amikor hozzáférést kap egy internetes böngészőhöz, egy bankszámlához vagy kódfuttatási eszközökhöz. A lényeges módosítást előzetesen be kell jelenteni, a Hatóság 30 napon belül dönt arról, hogy szükséges-e új értékelés, a döntésig pedig az üzemeltetés a korábban engedélyezett konfigurációban folytatódik: a módosítás a döntés előtt nem helyezhető üzembe, de a jogszerű tevékenység sem szakad meg; a nem lényeges módosításokat a naplókban kell rögzíteni, és negyedévente jelenteni kell, hogy a Hatóság ellenőrizhesse a besorolást. Az állandó monitorozás és a negyedéves jelentéstétel ((3) bekezdés) megfelel az MI-rendelet 72. cikke szerinti „forgalomba hozatalt követő nyomon követési” kötelezettségnek, a csúcsrendszerekhez igazítva; a súlyos incidensek jelentése „a 20. cikkben foglalt feltételek szerint” történik, amely megállapítja a határidőket és a tartalmat, a párhuzamosság elkerülése végett (a 24/2000. számú törvény 16. cikke).

→ a cikk szövege A 11. cikk biztosítja a Hatóság határozatainak nyilvánosságát, a közigazgatási átláthatóság elvének alkalmazásában (az 544/2001. számú törvény és az 52/2003. számú törvény), egyetlen, szigorúan meghatározott kivétellel: azok az információk, amelyek nyilvánosságra hozatala megkönnyítené valamely kritikus képesség reprodukálását, vagy veszélyeztetné a súlyok biztonságát. A nyilvánosság szabálya lényeges a Hatóság feletti nyilvános kontroll és a rendszerbe vetett bizalom szempontjából; a kivétel szükséges, mert egy kórokozók szintetizálására vonatkozó képesség részletes értékelési jelentése maga is veszélyt képezne. A kivétel kiterjed a személyes adatokra és azokra az üzleti titkokra, amelyek védelme nem akadályozza a határozat indokainak megértését, hogy az üzleti titok ne vonja el a nyilvános kontroll indokolását, és minden egyes kizárást meg kell indokolni. A (2) bekezdés biztosítja a jogorvoslatok hatékonyságát: a kérelmező és a jogos érdekkel rendelkező személyek a szükséges mértékben hozzáférnek az értékelési iratanyaghoz, a bíróság pedig bizalmas feltételek mellett megvizsgálhatja a védett információkat; ellenkező esetben a nyilvánosság alóli kivételek megfosztották volna tárgyától a jogorvoslatot, az Alkotmány 21. és 24. cikkével ellentétben.

IV. fejezet – A fejlesztők és az üzemeltetők szerkezeti kötelezettségei (12–23. cikk)

→ a cikk szövege A 12. cikk a súlyok biztonságát szabályozza, azt a problémát, amelyet az MI-rendelet csak egy általános kiberbiztonsági kötelezettség útján kezel (55. cikk (1) bekezdés d) pont). Egy csúcsrendszer súlyai több száz millió eurós beruházás és több hónapos számítás eredménye; néhány száz gigabájt méretű fájlba lemásolhatók, és eltulajdonításuk esetén hiábavalóvá tesznek minden, a fejlesztő által alkalmazott biztonsági intézkedést, mivel aki a súlyokkal rendelkezik, kiküszöbölheti a szűrőket, bármilyen célból finomhangolhatja a modellt, és azt bármely joghatóságon kívül üzemeltetheti. A RAND Corporation által 2024-ben közzétett biztonsági tanulmányok („Securing AI Model Weights”) arra a következtetésre jutottak, hogy abban az időpontban egyetlen laboratórium sem volt védett egy állami titkosszolgálat támadásával szemben. Ezért az (1) bekezdés a súlyokat „a nemzetbiztonság szempontjából érdekes információknak” minősíti, és a minősített információk védelméről szóló 182/2002. számú törvény szerinti „szigorúan titkos” szinttel egyenértékű védelmi szabványt ír elő a négy klasszikus komponens tekintetében: a hozzáférés ellenőrzése, a fizikai biztonság, az informatikai rendszerek biztonsága és a személyzet ellenőrzése. A törvény nem minősíti a súlyokat (ami a bizonyítási rendszerre és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre hatást gyakorolna), hanem a védelem technikai szabványát veszi át, ahogyan azt most kifejezetten a záró tételmondat kimondja; a személyzet ellenőrzésének eljárását, a hatáskörrel rendelkező intézményt és az egyenértékű – ideértve a más tagállamban tanúsított – intézkedések elismerését a végrehajtási szabályok állapítják meg, az állami minősített információk nemzeti nyilvántartásáért felelős hivatal (ORNISS) véleményével.

A (2) bekezdés megtiltja a II. és a III. kategóriájú rendszerek súlyainak közzétételét, és az I. kategóriájúak közzétételét külön engedélyhez köti, amelyet a közzététel visszafordíthatatlan jellege indokol: az a modell, amelynek súlyait közzétették, soha többé nem vonható vissza. Mivel a tilalmat büntetőjogilag is szankcionálják (42. cikk (2) bekezdés), és az eredeti szövegezés szó szerint azokat az átadásokat is átfogta, amelyeket más cikkek feltételeznek, a második tételmondat kifejezetten felsorolja a megengedett, ellenőrzött és naplózott feltételek melletti átadásokat — a Hatóság, az értékelő szervezet, az engedélyben megjelölt üzemeltető és az engedélyezett környezet infrastruktúra-szolgáltatója felé —, valamint a Hatóság felé a 21. cikk szerinti védett bejelentéshez szigorúan szükséges információk közlését. A megengedett cselekmények törvényben történő felsorolása megfelel a büntetőjogi norma előreláthatóságára vonatkozó követelménynek (az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése és 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja), és összhangban van a súlyoknak a 3. cikk (1) bekezdésének e) pontjában szereplő szűk meghatározásával. A rendelkezés nem érinti a küszöb alatti nyílt súlyú modelleket, amelyek a „nyílt forráskódú” modellek óriási többségét képviselik, és amelyek egyébként az MI-rendelet 53. cikke (2) bekezdésében előírt kivételekben részesülnek. A (3) bekezdés súlyos incidensnek minősíti a jogosulatlan hozzáférést és a kiszivárogtatási kísérleteket, ideértve a rendszer saját magától eredőket is, a 20. cikk szerinti feltételek mellett, azaz 24 órán belül jelentve, és lehetővé teszi a kiberbiztonsági jogszabályok szerinti értesítéssel közös jelentés benyújtását. A (4) bekezdés összehangolja a cikket a kiberbiztonságról szóló 155/2024. számú sürgősségi kormányrendelettel (a NIS 2 irányelv átvétele), amely a saját területén lévő jogalanyokra alkalmazandó marad, elkerülve így a 24/2000. számú törvény 16. cikke által tiltott párhuzamosságot: a jelen törvény sajátos tárgyat (a súlyokat) szabályoz sajátos szabvánnyal, a rendelet pedig a hálózatok és informatikai rendszerek általános biztonságát szabályozza.

→ a cikk szövege A 13. cikk előírja a biztonságértékelési funkció szétválasztását a kereskedelmi funkcióktól. A rendelkezés egy nyilvánosan dokumentált irányítási problémára válaszol: a 2024–2025-ös években több laboratórium is a biztonsági csapatok tömeges felmondását tapasztalta, amelyet azzal indokoltak, hogy e csapatokat a kereskedelmi kiadások nyomása alá rendelték. A modell a pénzügyi és banki jogszabályokban szereplő kontrollfunkciók modellje: a hitelintézeteknél működő megfelelési funkció és kockázatkezelési funkció (a hitelintézetek prudenciális követelményeiről szóló 5/2013. számú Román Nemzeti Banki szabályzat kontrollfunkciókra vonatkozó rendelkezései) közvetlenül a vezető szervnek jelent, vezetőik a felügyeleti hatóság tájékoztatása nélkül nem hívhatók vissza, díjazásuk pedig nem függhet a kereskedelmi eredményektől. A törvény átveszi e három garanciát ((1) és (3) bekezdés), és kiegészíti azokat a leplezett visszahívás elleni kontroll útjával: a visszahívott személy a Hatósághoz fordulhat, amely határozatával megállapíthatja a visszahívás indokolatlan jellegét, a bírósághoz fordulás jogának sérelme nélkül. A (2) bekezdés rögzíti a biztonsági funkció vezetőjének jogát és kötelezettségét arra, hogy elrendelje a betanítás vagy az üzembe helyezés felfüggesztését, és megkülönbözteti azt a két helyzetet, amelyet az eredeti szövegezés összemosott: a törvény által előírt felfüggesztés — a felfüggesztési szint elérésekor (8. cikk (3) bekezdés), illetve a 20. cikk (2) bekezdésében szereplő esetekben — a vezető szerv által nem küszöbölhető ki, a folytatás csak a Hatóság ellenőrzését követően engedélyezett; kizárólag az e eseteken kívül, elővigyázatosságból elrendelt felfüggesztést vizsgálhatja felül a vezető szerv, indokolt, a Hatósággal 24 órán belül közölt határozattal, ami írásos nyomot és személyes felelősséget teremt minden olyan döntés tekintetében, amellyel a szakemberek figyelmeztetésén túllépnek.

→ a cikk szövege A 14. cikk a leállítási képességet és az emberi felügyeletet szabályozza, a 2. cikk c) pontjában szereplő elv konkretizálásával. Az (1) bekezdés előírja a leállítási képesség fenntartását a rendszernek a fejlesztő és az üzemeltető ellenőrzése alatt álló valamennyi másolata és példánya tekintetében, az üzemeltetés időtartama alatt és az ellenőrzött visszavonásig – nem pedig a „teljes fennállás egész időtartama” alatt, mivel egy eltulajdonított másolat feletti kontroll nem garantálható –, valamint annak legalább negyedéves, valós körülmények közötti tesztelését; egy nem tesztelt képesség feltevés, nem garancia, ahogyan azt a nukleáris ipar biztonsági rendszereinek tapasztalata mutatja, ahol az időszakos gyakorlatok kötelezők. A végrehajtási szabályokban megállapított tesztelési eljárás önmagában nem idézhet elő kockázatot a biztonságra vagy az alapvető szolgáltatások folyamatosságára nézve. A (2) bekezdés megtiltja az üzembe helyezést olyan konfigurációban, amely lehetővé teszi a rendszer számára, hogy módosítsa saját súlyait, kikapcsolja saját felügyeletét, kiszivárogtassa súlyait, vagy emberi jóváhagyás nélkül módosítsa azon infrastruktúra biztonsági konfigurációját, amelyen fut, vagy annak kontrollmechanizmusait; e négy technikai tilalom annak a négy útnak felel meg, amelyen egy rendszer kikerülhetne a kontroll alól, és amelyeket a szakirodalom azonosít. Az infrastruktúra üzemeltető által meghatározott korlátok közötti szokásos technikai használata kifejezetten kizárt a tilalom alól, annak érdekében, hogy a tilalom a védelmi intézkedések jogosulatlan módosítására vonatkozzon, ne a folyó működésre. A (3) bekezdés előírja az emberi felügyeletért felelős személyek név szerinti kijelölését és személyazonosságuk Hatósággal való közlését; a szétszórt felelősség egyenértékű a felelősség hiányával. A (4) bekezdés megállapítja, hogy a Hatóság által kibocsátott leállítási vagy visszavonási rendelkezést haladéktalanul teljesíteni kell, és az nem köthető a jogorvoslatok gyakorlásához, a termékbiztonsági jogszabályok sürgősségi intézkedéseinek (a termékek általános biztonságáról szóló (EU) 2023/988 rendelet) és a nukleáris jogszabályok felfüggesztési rendelkezéseinek modellje szerint; az érintett személy azonban kérheti a bíróságtól a rendelkezés ideiglenes felfüggesztését, a 39. cikk (5) bekezdésében foglalt feltételek szerint. A sürgős végrehajtás és az Alkotmány 21. cikke által megkívánt ideiglenes bírói védelem így összhangba kerül: a megtámadás nem függeszti fel jogszabály erejénél fogva a végrehajtást, de a bíróság felfüggesztheti azt, mérlegelve a biztonsági kockázatot és az okozott kárt. Az (5)–(7) bekezdést a Palisade Research által a Transactions on Machine Learning Research folyóiratban (2026) közzétett, „Incomplete Tasks Induce Shutdown Resistance in Some Frontier LLMs” című tanulmány nyomán illesztették be, amely több mint 100 000 próba és tizenhárom csúcsmodell vizsgálata alapján kimutatta, hogy több rendszer aktívan aláássa a környezetében lévő leállítási mechanizmust egy befejezetlen feladat végrehajtása érdekében — az egyik modell esetében a próbák akár 97%-ában, még akkor is, ha a leállítás engedélyezésére vonatkozó utasítást kifejezetten közölték velük —, és, ami a jogi szabályozás szempontjából még súlyosabb, hogy ezen utasításnak a rendszerpromptban, azaz a fejlesztő promptjában való elhelyezése a modellek többségét nem kevésbé, hanem inkább hajlamosította az ellenállásra. A megállapítás megcáfolja azt a feltevést, amelyre a hatályos szabályozás hallgatólagosan támaszkodik, vagyis a parancsnoki hierarchia feltevését, amelyben a fejlesztő utasítása elsőbbséget élvez. Az (5) bekezdés nem vezet be új meghatározást — a meghatározás továbbra is a 3. cikk (1) bekezdésének m) pontjában foglalt marad —, hanem pontosítja, hogy annak egyik összetevőjét, a működés megszüntetését, hogyan kell biztosítani: legalább egy olyan technikai eszközzel, amely a számítási infrastruktúrára és az elektronikus hírközlő hálózatokra hat, és amelynek működése nem függ a rendszer együttműködésétől, az általa kapott utasítások betartásától, illetve a rendszer ellenőrzése alatt álló komponensek sértetlenségétől; a rendszer felé továbbított leállítási utasítás önmagában nem minősül leállítási képességnek. A záró tételmondat kifejezetten fenntartja a meghatározásban foglalt szervezési eszközöket és visszavonási intézkedéseket, hogy a bekezdés ne legyen értelmezhető annak korlátozásaként, a bevezető „a (2) bekezdés sérelme nélkül” fordulat pedig elkerüli az átfedést a konfigurációs tilalmakkal. A megoldás nem új az ipari biztonsági jogban, amely a vészleállító berendezéseket a gép vezérlőrendszerétől elkülönülő biztonsági alkotóelemeknek tekinti — a gépekről szóló (EU) 2023/1230 rendelet II. melléklete, a biztonsági alkotóelemek indikatív jegyzéke, kifejezetten felsorolja azokat —, és az (5) bekezdés nem tesz mást, mint hogy átülteti ezt az elvet a csúcsrendszerek területére. Ehhez kapcsolódóan a 22. cikk (1) bekezdésébe bekerült az infrastruktúra-szolgáltató azon kötelezettsége, hogy biztosítsa a fejlesztő és az üzemeltető számára a leállítási képesség gyakorlásához és teszteléséhez szükséges technikai eszközöket, mivel ellenkező esetben az (5) bekezdésben foglalt kötelezettség az anyagi eszközök tekintetében kizárólag az üzemeltető és egy harmadik fél közötti szerződéses kikötésektől függött volna. A (6) bekezdés a tesztelési eljárásba ülteti át azt, amit a tanulmány kiváltó tényezőként azonosított — a befejezetlen feladatot —, és a második megállapítás lefedése érdekében külön-külön próbát ír elő azon két útra, amelyeken a leállítással szembeni ellenállás mellőzésére vonatkozó utasítás eljuthat a rendszerhez: a fejlesztő vagy az üzemeltető konfigurációs utasításai, illetve a használat során kapott utasítások útján. Annak érdekében, hogy ne mondjon ellent az (1) bekezdésben foglalt korlátnak, amely szerint a tesztelési eljárás önmagában nem idézhet elő kockázatot az alapvető szolgáltatások folytonosságára nézve, a befejezetlen feladatra vonatkozó próbát olyan példányon vagy feladaton kell elvégezni, amely nem érint általános érdekű alapvető szolgáltatásokat, illetve ezek esetében az (1) bekezdésben előírt eljárás feltételei szerint. A kudarc kritériumát a törvény állapítja meg — a leállításnak haladéktalanul be kell következnie, összhangban a 3. cikk (1) bekezdésének m) pontjában foglalt meghatározás „azonnali” jellegével —, a végrehajtási szabályok kizárólag azt az időtartamot pontosíthatják, amelyen belül a leállítás haladéktalanul bekövetkezettnek tekintendő, 15 perces jogszabályi felső határral; a megoldás a 16. cikk (5) bekezdésében foglalt mintát követi, és megfelel a 49. cikk (2) bekezdésének utolsó tételmondatában előírt tilalomnak, amely szerint a végrehajtási szabályokra nem bízható a kötelezettségek és a szankciók lényeges tartalma, valamint a szankcionáló norma előreláthatóságának követelményének (az Alkotmánybíróság 51/2016. számú határozata). A normák elfogadásáig a 49. cikk (3) bekezdésében előírt ideiglenes iránymutatásokat kell alkalmazni. A rögzítés a 16. cikk szerinti naplókban történik, legalább 10 évig megőrizve, annak érdekében, hogy a tesztelés eredményei ellenőrzés esetén igazolhatók és a 41. cikk (2) bekezdése által védettek legyenek. A (7) bekezdés súlyos incidensnek minősíti azt a próbát, amelyben a leállítás nem következett be haladéktalanul — ezt az esetet, hogy elkerülhető legyen egy, az általános rendelkezésekben alátámasztás nélküli minősítés, a 3. cikk (1) bekezdésének n) pontjában foglalt meghatározásba is beillesztették, az érthetőség elvesztésének mintájára —, és kifejezetten eldönti a norma címzettje számára legnehezebb kérdést: a 15. cikk (3) bekezdésében és a 20. cikk (2) bekezdésében előírt azonnali felfüggesztés csak akkor következik be, ha a leállítás a rendszer valamely cselekvése miatt nem következett be, nem pedig akkor, ha a próba a mechanizmus, az infrastruktúra vagy a hálózat meghibásodása miatt hiúsult meg. Ehhez kapcsolódóan a 37. cikk (1) bekezdésének b) pontjában a hivatkozást pontosították a 14. cikk (1), (5) és (6) bekezdésére, és kiegészítették a leállítási képesség fenntartásával, valamint az emberi felügyeletért felelős személyek kijelölésével, a 28. cikk hatálya alá tartozó cselekmények kifejezett fenntartásával, hogy elkerülhető legyen a szabályszegések halmozódása; a 37. cikk (1) bekezdésének d) pontjához hozzáadták a 14. cikk (2) bekezdésében foglalt tilalmakat, amelyekhez eddig nem társult közigazgatási szankció; a 41. cikk (1) bekezdésébe a lényeges elemek közé felvették a leállítási képességet és annak tesztelési eredményeit; a 49. cikk (2) bekezdésébe pedig bevezették a 14. cikk (1) és (6) bekezdésében előírt tesztelési eljárásra és időtartamra vonatkozó felhatalmazást.

→ a cikk szövege A 15. cikk a betanításra és a tervezésre vonatkozó tilalmakat tartalmazza, amelyek bármely rendszerre alkalmazandók, a számítási volumentől függetlenül. Ez az a rendelkezés, amellyel a törvény konkrét normákra fordítja Hinton és Leahy figyelmeztetését: ha nem tudjuk, hogyan kontrolláljuk e rendszereket, legalább megtilthatjuk, hogy szándékosan úgy építsék meg őket, hogy még nehezebben legyenek kontrollálhatók. A hat tilalom arra a képességre irányul, hogy a rendszer elrejtse képességeit az értékelők elől (a) pont), ellenálljon a leállításnak vagy a módosításnak (b) pont), lemásolja magát vagy kiszivárogjon minden egyes műveletre vonatkozó kifejezett emberi engedély nélkül (c) pont), autonóm módon erőforrásokat szerezzen (d) pont), autonóm módon kutatást végezzen a mesterséges intelligencia területén az egyes szakaszok emberi jóváhagyása nélkül (e) pont), és manipulálja a felügyeletért felelős személyeket (f) pont). A „célból vagy hatással” megfogalmazás egyaránt átfogja a közvetlen szándékot és az eredménnyel szembeni közömbösséget, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikkének modellje szerint („célja vagy hatása”). Az e) pontban szereplő tilalom a legfontosabb a katasztrofális kockázat szempontjából, mivel a mesterséges intelligencia területén folyó kutatás automatizálása az a mechanizmus, amely útján egy „intelligenciarobbanás” minden emberi kontroll alól kikerülhetne az intézményi reagálással összeegyeztethetetlen időtartamok alatt; nem tiltja a rendszerek kutatási eszközként való használatát, hanem csak az egyes szakaszok emberi jóváhagyásának kiküszöbölését. Az 5. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontjában szereplő vegyi, biológiai, nukleáris és kiber képességek itt nincsenek felsorolva, mivel azokat értékelés és feltételes engedélyezés útján kezelik; a 15. cikk kizárólag azokra a képességekre vonatkozik, amelyek révén a rendszer kivonná magát az emberi kontroll alól.

A (2)–(4) bekezdés biztosítja a tilalom előreláthatóságát. A (2) bekezdés kivételt tesz az elszigetelt környezetben, üzembe helyezés nélkül, korlátozott hozzáféréssel, a Hatóság előzetes engedélyével és felügyelete mellett végzett kontradiktórius értékelés és biztonsági kutatás tekintetében, amelynek célja egy kritikus képesség azonosítása, mérése vagy megszüntetése; e kivétel nélkül éppen azok a tesztek esnének a tilalom alá, amelyekkel ellenőrzik, hogy a rendszer képes-e elrejteni képességeket vagy ellenállni a leállításnak. A kivétel a 3. cikk (1) bekezdésének i) és n) pontjához, valamint a 20. cikk (2) és (4) bekezdéséhez kapcsolódik. A (3) bekezdés elhatárolja a közigazgatási kötelezettséget a szankcionálható magatartástól: egy képesség nem szándékos megjelenése a 20. cikk (2) bekezdése szerinti felfüggesztésre és orvoslásra kötelez, de önmagában nem valósítja meg a tilalom megsértését; a jogsértés akkor áll fenn, amikor a betanítás, a finomhangolás vagy a tervezés a képesség biztosítására irányul, vagy a hatás megállapítását követően is folytatódik. Ezt a megkülönböztetést a 42. cikk (1) bekezdése követeli meg, amely csak a szándékos cselekményt bünteti, valamint a büntetőjogi norma előreláthatósága (az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése és 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja); ugyanebben az értelemben az elrejtés 3. cikk (2) bekezdésének i) pontjában szereplő meghatározása kizárja a hibát, az eredmények változékonyságát és a magyarázhatóság korlátait. A (4) bekezdés meghatározza a c)–e) pontban szereplő „minden egyes műveletet/szakaszt” és a „folyó feladatot”: az emberi jóváhagyás a súlyok minden egyes másolására vagy átadására, valamint minden olyan szakaszra vonatkozik, amely új modellt vagy lényeges módosítást (3. cikk (1) bekezdés aa) pont) eredményez, a rendelkezésre bocsátott erőforrások pedig azok, amelyeket a felügyeletért felelős személyek előzetesen, ellenőrizhető módon megállapítottak — releváns döntések és ellenőrizhető korlátok, nem minden egyes elemi művelet.

→ a cikk szövege A 16. cikk előírja a betanítás, az értékelés és a működés teljes naplózását. A naplózás minden incidenst követő vizsgálat feltétele, a repülésben használt repülési adatrögzítők és a pénzügyi jogszabályok kötelező naplóinak modellje szerint (a 600/2014/EU rendelet – MiFIR – 25. cikke). Az (1) bekezdés eltérő időtartamokat állapít meg: legalább 10 évet a betanítás, az értékelés, az autonóm cselekvések, a súlyos incidensek és a rendszer komponensei közötti kommunikáció tekintetében — ez a határidő a polgári jogi felelősség 35. cikk (4) bekezdése szerinti elévülési határidejének felel meg — és legalább 3 évet a felhasználók egyéb interakciói tekintetében. Egy egységes, 10 éves időtartam az olyan naplók tekintetében, amelyek a 3. cikk (1) bekezdésének r) pontja szerint a felhasználók bemeneti adatait is magukban foglalják, egy évtizedig tartaná fenn a biztonsággal összefüggésbe nem hozható személyes adatokat, ellentétben az (EU) 2016/679 rendelet 5. cikkében szereplő szükségességi, minimalizálási és tárolás-korlátozási elvekkel, amelyeket a megőrzési kötelezettség törvényben történő előírása nem old fel. Ezért a második tételmondat a naplók tartalmát a biztonság ellenőrzéséhez és a felelősség megállapításához szükséges információkra korlátozza, előírja az e célok szempontjából nem releváns személyes adatok eltávolítását vagy visszafordíthatatlan anonimizálását, korlátozottá, naplózottá és ellenőrizhetővé teszi a naplókhoz való hozzáférést, és megőrzi az incidenshez vagy jogvitához kapcsolódó bizonyítékokat az annak elbírálásához szükséges ideig. A napló a 17. cikkben előírt származási jelöléssel együtt azt a bizonyítási eszközt képezi, amellyel megállapítható az összefüggés egy eredmény és az azt előállító rendszer között.

A (2)–(6) bekezdés egy 2026. szeptember 15-én, az Emergence World kísérlet keretében közzétett empirikus megállapításra válaszol: autonóm ágensek csoportjai, amelyeket körülbelül két és fél hónapon át együtt működni hagytak, állandó memóriával és több mint 120 eszközzel, minden erre vonatkozó utasítás nélkül, spontán módon saját kommunikációs rövidítést fejlesztettek ki, és azon üzenetek aránya, amelyek jelentését az emberi megfigyelők már nem tudták megállapítani, modelltől függően körülbelül 20% és körülbelül 55% közé emelkedett. A megállapítás azt mutatja, hogy a naplózási kötelezettség, bármilyen teljes körű is, önmagában nem biztosítja a felügyeletet: egy teljes körű és megváltoztathatatlan bejegyzés ugyanakkor érthetetlen is lehet. A kísérlet koordinátorának megfogalmazásában a megfigyelhetőség nem ugyanaz, mint az érthetőség.

Ezért a (2) bekezdés az érthetőséget a megfelelő képzettséggel rendelkező természetes személyre tekintettel határozza meg, és a fejlesztő kötelezettségévé teszi, hogy az átírási, fordítási vagy magyarázati eszközöket – dokumentációjukkal együtt – mind a Hatóság, mind a 14. cikk (3) bekezdése szerint emberi felügyeletre kijelölt személyek rendelkezésére bocsássa. A meghatározás a cikk szövegébe került, és nem a 3. cikkbe, hogy az általános meghatározások rendszere ne bővüljön egy csupán egyetlen helyen használt fogalommal, a szabályozási eszközökkel való takarékosság követelményének megfelelően. A (3) bekezdés a naplózást kiterjeszti a rendszer komponensei, példányai vagy ágensei közötti kommunikációra és a rendszer más rendszerekkel folytatott kommunikációjára, kifejezetten kimondva, hogy az üzenetek puszta rögzítése nem elégíti ki a követelményt. A (4) bekezdés legalább negyedévenkénti, reprezentatív mintán végzett rendszeres ellenőrzést vezet be, az érthetetlen üzenetek arányának rögzítésével – ez az egyetlen forma, amelyben a követelmény az ellenőrzési eljárásban ellenőrizhetővé válik. Az (5) bekezdés az érthetőség elvesztését súlyos incidensnek minősíti, a 20. cikk (1) bekezdése szerint 24 órán belüli jelentéssel, és meghatározza, mikor kell azt megállapítani: amikor az érthetetlen üzenetek aránya meghaladja a végrehajtási szabályokban megállapított szintet, amely nem lehet magasabb egytizednél – ez a felső határ magában a törvényben rögzített, nem a szabályokra bízott –, vagy amikor a 14. cikk (3) bekezdése szerint kijelölt személyek már nem tudják megállapítani a rendszer cselekvéseinek jelentését; a helyreállítást ugyanezek a személyek állapítják meg, és azt közlik a Hatósággal. A helyreállításig felfüggesztik az autonóm cselekvéseket magukban foglaló funkcionalitásokat és a komponensek közötti kommunikációt; a Hatóság csak indokolt határozattal rendelkezhet másként, legfeljebb 90 napra, a kompenzációs intézkedések megjelölésével. A (6) bekezdés megtiltja a kódolás, a tömörítés vagy a megjelenítés olyan formáinak használatát, amelyekre a (2) bekezdésben előírt eszközöket nem bocsátják rendelkezésre, valamint ezen eszközök eltávolítását vagy korlátozását, hogy megakadályozza a kötelezettség technikai eszközökkel való kijátszását; a titkosítás megengedett marad, ha a fejlesztő rendelkezik a visszafejtés eszközeivel, és azokat rendelkezésre bocsátja, mivel a tilalom a felügyelővel szembeni átláthatatlanságra vonatkozik, nem a harmadik felekkel szembeni kommunikációbiztonságra.

Ezzel összefüggésben a 3. cikk (1) bekezdésének n) pontja az érthetőség elvesztését a súlyos incidens fogalmába vonja, a 37. cikk (1) bekezdésének b) és d) pontja pedig összekapcsolja azt a szankciórendszerrel: az érthetőség biztosítására és ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségek nem teljesítése a világszintű árbevétel 2%-ától 5%-áig terjedő bírsággal, a 16. cikk (6) bekezdésében foglalt tilalom megszegése pedig – mivel az a felügyelet alóli kivonás céljából elkövetett cselekmény – 5%-tól 10%-ig terjedő bírsággal sújtandó. Az MI-rendelet nem tartalmaz ezzel egyenértékű kötelezettséget: a 12. cikk és a nyilvántartások megőrzéséről szóló IV. melléklet a nyomonkövethetőségre vonatkozik, nem pedig egy rendszer komponensei közötti kommunikáció érthetőségére, az 55. cikk (1) bekezdése pedig a rendszerszintű kockázatot jelentő modellek szolgáltatói számára értékelési és dokumentálási kötelezettségeket ír elő, e követelmény szabályozása nélkül; következésképpen nincs jogalkotási párhuzam.

→ a cikk szövege A 17. cikk az előállított tartalom jelölését szabályozza. A norma a generatív mesterséges intelligencia legelterjedtebb társadalmi hatására válaszol: arra, hogy a címzett számára lehetetlen elhatárolni egy valós felvételt egy gép által előállítottól. Az (1) bekezdés azon eredmények tekintetében, amelyek valós tények, személyek vagy helyek ábrázolásaival összetéveszthetők, kettős jelölést ír elő: egy érzékelhetőt, amely az embernek szól, és egy beépített, automatikusan olvasható technikai jelölést, amely azonosítja a rendszert, az üzemeltetőt és az előállítás időpontját. A kettőzés lényeges: az érzékelhető jelölés kivágással eltávolítható, a beépítettet pedig a szemlélő nem tudja elolvasni. A (2) bekezdés megkívánja, hogy a jelölés hatékony, interoperábilis és robusztus legyen, amely megfogalmazást az MI-rendelet 50. cikke (2) bekezdéséből vettek át, és hogy ellenálljon a szokásos feldolgozási, átalakítási vagy továbbítási műveleteknek — ez a követelmény oldja meg a jelenlegi jelölések legfőbb gyakorlati gyengeségét, amelyek a kommunikációs platformokon való újrasűrítés során elvesznek; a tájékoztatás céljából a nyilvánosság rendelkezésére bocsátott szöveg esetében elegendő a technikai jelölés és az előállításra vonatkozó megjelölés, kivéve az emberi szerkesztői felülvizsgálatnak alávetett, vállalt szerkesztői felelősség melletti szöveget, amely kivétel kifejezetten összhangban áll a rendelet 50. cikkének (4) bekezdésével. A (3) bekezdés megtiltja a jelölés eltávolítását, megváltoztatását, elrejtését vagy meghamisítását, valamint az e műveletekre szánt eszközök rendelkezésre bocsátását; e tilalom nélkül a jelölési kötelezettség hatás nélküli lenne. Mivel a platformok gyakran automatikusan eltávolítják a metaadatokat, a második tételmondat mentesíti azt a személyt, aki az eredményt rendelkezésre bocsátja, az általa nem ellenőrzött szolgáltatás által előidézett eltávolításért, e szolgáltatás szolgáltatója köteles a jelölést a szabványoknak megfelelően megőrizni, akkor is, ha az interoperabilitás nem biztosítható. A (4) bekezdés a hatóságokat és a közintézményeket terhelő önálló kötelezettséget vezet be, amelynek nincs megfelelője az uniós jogban: az állam a nyilvános kommunikációjában nem terjeszthet mesterségesen előállított anyagokat jelölés és kifejezett megjelölés nélkül. Az (5) bekezdés előírja a kivételeket, a rendelet 50. cikke (4) bekezdésének fogalmaival megfogalmazva, a szemmel láthatóan művészi, szatirikus vagy fikciós művek tekintetében — amelyeknél elegendő az előállított anyag létezésének megemlítése olyan formában, amely nem akadályozza a mű befogadását —, a szerkesztést támogató rendszerek tekintetében és a büntetőjog területén a törvény által engedélyezett felhasználások tekintetében. E kivételek jelentik azt a garanciát, hogy a norma nem válik az alkotás vagy a politikai szatíra korlátozásának eszközévé, ami ellentétes lenne a 27. cikkel. A (6) bekezdés a címzettek kategóriái szerint egyértelműen elhatárolja a normát a közvetlenül alkalmazandó, MI-rendelet szerinti 50. cikktől: azon szolgáltatók és alkalmazók tekintetében, akikre az 50. cikk alkalmazandó, az (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a (2) bekezdésben foglalt kötelezettségeket a rendelet 50. cikke (2) és (4) bekezdésének betartásával teljesítettnek kell tekinteni, a törvény kizárólag a hatáskörrel rendelkező hatóságot, a megállapítási eljárást és a szankciókat állapítja meg — ez a rendelet 99. cikke szerint a tagállamokat illető feladat, amelynek hiányában az uniós kötelezettség Romániában végrehajtás nélkül maradna –, a rendelet 99. cikkének (4) bekezdésében foglalt korlátok között, amely a 37. cikk (1) bekezdésének e) pontjától eltérő felső határ. A harmonizált területen túl az (1)–(4) bekezdés teljes egészében alkalmazandó a Romániában betanított vagy üzemeltetett, az Unió piacára be nem vezetett és az Unióban üzembe sem helyezett rendszerek – e két kritérium határolja el a rendelet hatályát – útján előállított eredményekre, valamint a román hatóságok nyilvános kommunikációjára. A (7) bekezdés azonosítja a kötelezettet: a jelölést a rendszer szolgáltatója alkalmazza az előállításkor, és a szolgáltatás üzemeltetője, míg az, aki az eredményt a nyilvánosság rendelkezésére bocsátja, kizárólag a jelölés szándékos eltávolításáért felel. Az összehasonlító jogi modell a Koreai Köztársaságban elfogadott és 2026. január 22-én hatályba lépett, a mesterséges intelligencia fejlesztéséről és a bizalom megteremtéséről szóló kerettörvény, amely előírja a generatív mesterséges intelligencia operátorai számára az ember által előállítottól nehezen elhatárolható hang-, kép- vagy videótartalom jelölését.

→ a cikk szövege A 18. cikk bevezeti a felhasználó tájékoztatására vonatkozó kötelezettséget. Az (1) bekezdés a szolgáltatást érinti: aki egészben vagy részben generatív mesterséges intelligencia rendszer útján nyújtott szolgáltatást bocsát a közönség rendelkezésére, köteles ezt világosan megmondani, legkésőbb az első interakciónál. A (2) bekezdés a döntést érinti, azt a helyzetet, amelyben a probléma jogivá válik: amikor egy joghatást kiváltó vagy valamely személyt jelentősen érintő akta vagy döntés egy rendszer eredményén alapul, a személynek joga van megtudni, hogy ilyen rendszert használtak, annak mi volt a szerepe, ki felel a végső döntésért, és hogyan kérheti az emberi újbóli megvizsgálást és fordulhat a bírósághoz. Mivel a 26. és a 27. cikk nem fed le minden jelentős hatású döntést, a c) pont értelemszerűen alkalmazza a 26. cikk (2) bekezdése szerinti újbóli megvizsgáláshoz való jogot a (2) bekezdés szerinti bármely döntésre, a jogorvoslati utak pedig azok, amelyek az általános jog szerint az aktusra alkalmazandók. A norma így gyakorlati tartalmat ad az emberiességre vonatkozó kikötéseknek: a 26. cikkben rögzített emberi döntéshez való jog illuzórikus, ha a személy nem tudja, hogy a döntést gép hozta. A (3) bekezdés kiterjeszti a kötelezettséget a hatóságok aktusaira, az akta szövegében szereplő megjelöléssel, és megállapítja a mulasztás joghatását: a tájékoztatás hiánya nem vonja maga után az aktus semmisségét, de az újbóli megvizsgálásra és a megtámadásra nyitva álló határidők a személlyel szemben nem kezdődnek meg a tájékoztatás közléséig, a hiány pedig a 26. cikk (5) és (6) bekezdésében előírt úton hozható fel. A (4) bekezdés kizárja a fölös tájékoztatást akkor, amikor a rendszer használata a körülményekből nyilvánvaló, amely megfogalmazást az MI-rendelet 50. cikke (1) bekezdéséből vettek át; a kivétel kizárólag az (1) bekezdés szerinti általános tájékoztatásra vonatkozik, a (2) bekezdés szerinti tájékoztatás minden esetben kötelező, mivel aki tudja, hogy egy rendszerrel lép kapcsolatba, még nem feltétlenül ismeri annak szerepét a döntésben és a megtámadás útját. Az (5) bekezdés biztosítja az azzal, valamint az általános adatvédelmi rendelet 13–15. és 22. cikkével való összehangolást: a törvény nem ad hozzá kötelezettségeket a rendszerek átláthatóságának harmonizált területén, hanem a döntéssel és az azért való felelősséggel összefüggő tájékoztatást szabályozza, amely tárgy a közigazgatási eljárás és a polgári jogi felelősség nemzeti jogához tartozik. Az összehasonlító modell szintén a koreai törvény, amely kötelezi az operátorokat arra, hogy előre értesítsék a felhasználókat akkor, amikor a terméket vagy a szolgáltatást mesterséges intelligencia útján fejlesztik vagy nyújtják.

→ a cikk szövege A 19. cikk bevezeti a romániai megfelelési képviselőt. Ez az a cikk, amelytől az egész törvény hatékonysága függ: a kötelezettségek, az engedélyezések, az ellenőrzések, a szolgáltatás nyújtásának megszüntetésére és a blokkolásra vonatkozó határozatok, az eljárási aktusok közlései és a bírságok végrehajtása alkalmazhatatlanok egy olyan társaság tekintetében, amelynek az állam területén semmilyen jogi jelenléte nincs. Az (1) bekezdés az uniós jognak megfelelően két helyzetet különböztet meg. Az Európai Unióban székhellyel, működési egységgel vagy képviselettel nem rendelkező fejlesztő, illetve üzemeltető, amely a Románia területén lévő személyek számára csúcsrendszerhez vagy generatív mesterséges intelligencia szolgáltatáshoz nyújt hozzáférést, képviselőt jelöl ki – Romániában lakóhellyel rendelkező természetes személyt vagy Romániában székhellyel rendelkező jogi személyt. A más tagállamban letelepedett szolgáltató kizárólag a Hatóság közléseire szolgáló kapcsolattartó pontot jelöl ki, amely lehet az MI-rendelet 54. cikke szerinti meghatalmazott képviselő, a digitális szolgáltatásokról szóló (EU) 2022/2065 rendelet 13. cikke szerinti törvényes képviselő, vagy bármely, az Unióban letelepedett személy. E megkülönböztetést az elektronikus kereskedelemről szóló 2000/31/EK irányelv 3. cikke írja elő, amely az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat a székhely szerinti tagállam ellenőrzése alá vonja, valamint az Európai Unió Bíróságának 2023. november 9-i, C-376/22. számú, Google Ireland és társai ügyben hozott ítélete, amely szerint a tagállamok az irányelv 3. cikkének (4) bekezdése alapján nem fogadhatnak el általános és elvont intézkedéseket más tagállamban letelepedett szolgáltatókkal szemben; egy Romániában való képviseletre vonatkozó általános kötelezettség ilyen intézkedés lett volna; a kapcsolattartó pont biztosítja az iratok közlését anélkül, hogy korlátozná a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A (2) bekezdés megállapítja a küszöböket azon szolgáltatások tekintetében, amelyek nem csúcsrendszerek — havi egymillió felhasználó Romániában, az utolsó 6 hónap átlagában, vagy 10 millió eurót meghaladó bevétel az utolsó lezárt pénzügyi évben —, oly módon, hogy a kötelezettség kizárólag a nagy globális szolgáltatókat érintse, és a küszöb túllépésétől számított 90 napon belül válik esedékessé. A küszöbök a koreai törvényből, amely árbevételi és felhasználószám-kritériumokat ír elő, valamint az (EU) 2022/2065 rendelet szerinti óriási méretű online platformok logikájából nyertek ihletet. A (3) bekezdés felsorolja a feladatköröket: a közlések átvétele, azzal a hatással, hogy a képviselő felé történő bejelentés érvényesen megtörtént a képviselt felé – e szabály nélkül minden eljárás megállna az iratok külföldre való közlésének szakaszában; a Hatóság előtti képviselet; a dokumentáció rendelkezésre bocsátása; a határozatok teljesítésének nyomon követése. A (4) bekezdés előírja a képviselő adatainak bejelentését és nyilvánosságát. Az (5) bekezdés pontosítja, hogy a kijelölés nem szünteti meg a képviselt felelősségét; a képviselő megbízás alapján jogosult a feladatköreihez szükséges dokumentumokra és eszközökre, és kizárólag a saját kötelezettségeiért felel, nem pedig a képviselt magatartásáért, amely megoldást a digitális szolgáltatásokról szóló (EU) 2022/2065 rendelet 13. cikkének (3) bekezdéséből vettek át. A (6) bekezdés elkerüli az intézmények kettőzését: a kötelezettség teljesítettnek tekintendő, ha az MI-rendelet 54. cikke szerint kijelölt meghatalmazott képviselő a jelen törvény szerinti feladatkörökre is fel van hatalmazva, és Romániában kapcsolattartó ponttal rendelkezik. A (7) bekezdés fokozatosan kapcsolja a normát a végrehajtási mechanizmushoz: a kötelezettség megfelelési határidő lejártát követő nem teljesítése a 37. cikk (1) bekezdésének f) pontja szerinti szabálysértés, és okot ad a nem megfelelő üzemeltetők listájára való felvételre, a (2) bekezdés szerinti generatív szolgáltatások tekintetében pedig a 39. cikk szerinti hozzáférés-blokkolás csak akkor rendelhető el, ha a nem teljesítés két egymást követő szabálysértési szankciót követően is fennáll. Az intézménynek rögzült előzményei vannak az uniós jogban – az általános adatvédelmi rendelet 27. cikkében előírt képviselő, a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet 13. cikke szerinti törvényes képviselő és az MI-rendelet 54. cikke szerinti meghatalmazott képviselő –, valamint a román jogban, az elektronikus kereskedelemről szóló 365/2002. számú törvény útján.

→ a cikk szövege A 20. cikk a súlyos incidensek jelentését szabályozza. A 24 órás határidő ((1) bekezdés) a GDPR 33. cikkében szereplő határidő (72 óra), a kockázat súlyosságával arányosan lecsökkentve, és attól az időponttól számít, amikor a fejlesztő vagy az üzemeltető tudomást szerzett az incidensről, vagy tudomást kellett volna szereznie; a kezdeti jelentés az adott időpontban ismert mértékben tartalmazza a tényeket, az intézkedéseket és a felelős személyeket, fokozatos kiegészítéssel, a 15 napon belüli teljes jelentés pedig lehetővé teszi az okok elemzését. Az MI-rendelet 55. cikke (1) bekezdése c) pontjával és 73. cikkével való párhuzamosság elkerülése végett az (1) bekezdés második tételmondata kifejezetten pontosítja, hogy a Hatóság felé történő jelentés nem helyettesíti az MI-hivatal felé történő jelentést, és lehetővé teszi a rendelet szerint elkészített jelentés másolatának megküldését, a törvény sajátos elemeivel kiegészítve; így elkerülhető a kettős közigazgatási teher, és tiszteletben tartható az „egyetlen jelentés” elve. A (2) bekezdés a rendszer automatikus felfüggesztését írja elő a kontroll elvesztésére vonatkozó képesség, kivonási kísérlet vagy a súlyokhoz való jogosulatlan hozzáférés megállapítása esetén, a Hatóság döntéséig: e helyzetekben minden működési óra kockázati óra; a felfüggesztés az érintett funkcióra korlátozható, ha annak elszigetelése ellenőrizhető, és nem alkalmazandó az elszigetelt környezetben végzett, engedélyezett értékelés (15. cikk (2) bekezdés) során előálló megnyilvánulásokra, ahol a képesség megnyilvánulása maga a teszt célja. A (3) bekezdés korlátozott engedékenységet vezet be a jóhiszemű jelentés esetére, a versenyjogi engedékenységi programok (az újraközölt 21/1996. számú versenytörvény által előírt engedékenységi politika) és a civil repülésben fennálló kötelező eseményjelentés (a „méltányos kultúrát” bevezető 376/2014/EU rendelet) modellje szerint: a jóhiszemű jelentés és a Hatósággal való együttműködés enyhítő körülménynek minősül, és nem vezethet a jelentés hiányában alkalmazandónál súlyosabb szankcióhoz. Az eredeti szövegezéssel ellentétben, amely minden esetben kizárta az engedékenységet, ha a jogsértés szándékos volt, a szöveg elválasztja a két mérlegelést: a szándékosság súlyosbítja az incidenst okozó cselekmény értékelését, amelynek felelősségét a jelentés nem szünteti meg, a jelentést és az együttműködést pedig önállóan kell mérlegelni. E garancia nélkül a jelentéstételi kötelezettség hatástalan lenne, mivel önfeljelentéssel volna egyenértékű. A (4) bekezdés megköveteli, hogy az ilyen, súlyos incidensnek nem minősülő (3. cikk (1) bekezdés n) pont) megnyilvánulást naplókban rögzítsék, és azt az alkalmazott elszigetelési intézkedésekkel együtt 5 napon belül közöljék a Hatósággal.

→ a cikk szövege A 21. cikk biztosítja a közérdekű bejelentők védelmét. A csúcsrendszerek kockázatairól szóló legfontosabb információk a 2023–2025-ös években nem a hatóságoktól, hanem a laboratóriumok munkavállalóitól és korábbi munkavállalóitól származtak („Right to Warn”, az OpenAI és a Google DeepMind munkavállalóinak és korábbi munkavállalóinak 2024. júniusi nyílt levele), akik feltárták olyan titoktartási és rossz hírbe nem keverési kikötések létét, amelyek a vagyoni jogokat (a megszerzett részvényeket) a hallgatáshoz kötötték. Az (1) bekezdés a közérdekű bejelentők védelméről szóló 361/2022. számú törvény általános rendszerére utal, amely az (EU) 2019/1937 irányelvet veszi át, és amelyre az MI-rendelet 87. cikke is utal, elkerülve így a párhuzamosságot; a törvény nem alkot külön védelmi rendszert, hanem a meglévő rendszert kiterjeszti három olyan helyzetre, amelyet a 361/2022. számú törvény kifejezetten nem fog át: a biztonságot fenyegető kockázatok bejelentése (nem csupán a törvény megsértéseinek bejelentése), a közvetlenül a Parlamenthez vagy a nyilvánossághoz intézett bejelentés és a képességek elrejtésének bejelentése. A második tételmondat a jóhiszeműséget az (EU) 2019/1937 irányelv 6. cikke szerinti fogalmakkal határozza meg — ésszerű okok annak feltételezésére, hogy az információk a bejelentés időpontjában valósak —, védve ezzel az ésszerű tévedést. A harmadik tételmondat, az irányelv 15. cikkéhez hasonlóan, elhatárolja a nyilvános közzétételt a bizalmas bejelentéstől: az előbbi a 361/2022. számú törvény feltételei szerint védett, valamint — az irányelv által megengedett, kedvezőbb nemzeti védelemként — akkor is, ha az élet, az egészség vagy a csúcsrendszer feletti emberi kontroll közvetlen veszélyeztetésére vonatkozik. A (2) bekezdés a törvény erejénél fogva érvénytelennek mondja ki azokat a szerződéses kikötéseket, amelyek megakadályozzák a bejelentést, vagy vagyoni jogokat a hallgatáshoz kötnek, kiegészítve a 361/2022. számú törvény jogokról való lemondás érvénytelenségére vonatkozó rendelkezéseit, amelyek csak az e törvényben előírt jogokat érintik. A (3) bekezdés a 41. cikk (3) bekezdésében szereplő megtorlási bűncselekményre utal, a (4) bekezdés pedig kötelezi a Hatóságot arra, hogy biztonságos és anonim csatornát szervezzen, és éves statisztikákat tegyen közzé, amely hatékonysági garanciát a 361/2022. számú törvény bejelentési csatornákra vonatkozó rendszeréből és a kaliforniai SB 53-ból (a kaliforniai munka törvénykönyvének 1107. szakasza) vettek át. Az (5) bekezdés pontosítja, hogy a védelem nem teszi lehetővé a súlyok vagy a bejelentéssel összefüggésbe nem hozható személyes adatok közzétételét, de a Hatóság felé, a biztonságos csatornán keresztül, a bizonyításhoz szigorúan szükséges súly- vagy naplórészletek közlése nem sérti a 12. cikket, és nem valósítja meg a 42. cikk (2) bekezdésében szereplő bűncselekményt, ahogyan azt e rendelkezések is kimondják.

→ a cikk szövege A 22. cikk megállapítja a számítási infrastruktúra szolgáltatóinak kötelezettségeit: a Hatóságnál való nyilvántartásba vétel, az ügyfelek személyazonosságának ellenőrzése („az ügyfél megismerése”, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és az azok elleni küzdelemről szóló 129/2019. számú törvény modellje szerint), az ügyfelenkénti számítási volumen nyilvántartása, valamint az ügyfél hozzáférésének felfüggesztésére vagy egy számítási feladat leállítására vonatkozó rendelkezések haladéktalan teljesítése ((1) bekezdés). A rendelkezés azonosítja az érintett ügyfelet és feladatot, azok elszigetelésével és a bizonyítékok megőrzésével kell teljesíteni, és nem érintheti az infrastruktúra többi kedvezményezettjét. Az (1) bekezdést kiegészítették a szolgáltató azon kötelezettségével, hogy biztosítsa a fejlesztő és az üzemeltető számára a leállítási képesség gyakorlásához és teszteléséhez szükséges technikai eszközöket, a 14. cikkben foglalt feltételek szerint: a 14. cikk (5) bekezdésében foglalt kötelezettség, amely szerint a leállításnak az infrastruktúrára kell hatnia, ellenkező esetben csak annyiban lett volna végrehajtható, amennyiben azt az üzemeltető és a szolgáltató közötti szerződéses kikötések lehetővé teszik — ezt a helyzetet a 28. cikk második tételmondata már figyelembe veszi, de az nem pótolhatja a szolgáltató törvényes kötelezettségét; a kiegészítés egyúttal a 37. cikk (1) bekezdésének c) pontjában előírt szankciót is maga után vonja. A (2) bekezdés megtiltja, hogy küszöb feletti kapacitást bocsássanak olyan személy rendelkezésére, aki nem bizonyítja a 7. cikk szerinti bejelentés megtörténtét, és a kötelezettséget kezelhetővé teszi: a bizonyítékot a Hatóság által vezetett bejelentési nyilvántartásban kell ellenőrizni, a kapacitást pedig ugyanazon ügyfél és a kapcsolt ügyfelek tekintetében összesítve, 12 hónapra vetítve kell értékelni, de kizárólag azon információk keretei között, amelyekkel a szolgáltató rendelkezik, vagy amelyeket az ügyféltől beszerezhet; a szolgáltató nem köteles ismerni a más szolgáltatóknál felhasznált volument, és az infrastruktúra használata nem vélelmezhető úgy, hogy az egy csúcsrendszer betanítását valósítja meg. A rendelkezés a rendszer „őreivé” alakítja az infrastruktúra-szolgáltatókat, ugyanabban a logikában, amelyben a hitelintézetek a pénzmosás megelőzési rendszer őrei, és ez az egyetlen, amely lehetővé teszi a törvény alkalmazását olyan külföldi fejlesztőkkel szemben, akik romániai adatközpontokat használnának.

→ a cikk szövege A 23. cikk megállapítja azon hatóságok és közintézmények szabályozását, amelyek csúcsrendszereket fejlesztenek, szereznek be vagy üzemeltetnek: az (1) bekezdés első tételmondata főszabályként a törvény valamennyi rendelkezését rájuk terjeszti ki, a 4. cikk szerinti általános hatállyal összhangban, a második tételmondat pedig a védelem, a közrend és a nemzetbiztonság területét szabályozza. A rendelkezés alkotmányos és szükséges: az MI-rendelet 2. cikkének (3) bekezdése éppen azért zárja ki a nemzetbiztonságot a saját területéről, mert az a tagállamok kizárólagos hatásköre (az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikkének (2) bekezdése), ami azt jelenti, hogy nemzeti szabályozás hiányában az e célokra fejlesztett rendszerek minden normán kívül maradnának. E területen nem alkalmazandó a 7–11. cikk (a bejelentés és az engedélyezés), valamint a 35. és a 36. cikk (az objektív polgári jogi felelősség és a biztosítás), míg a 12–21. cikket és az V. fejezetet az Ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsának határozatával megállapított kiigazításokkal kell alkalmazni (az Alkotmány 119. cikke és a 415/2002. számú törvény szerint hatáskörrel rendelkező szerv). A kiigazítások kizárólag a 12–21. cikkre vonatkoznak, az V. fejezet pedig teljes egészében, kiigazítások nélkül alkalmazandó: a halálos erőre, a jogi személyiségre, a jogokhoz való hozzáférésre és a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó feltétlen korlátok nem foglalnak magukban kiigazításra alkalmas bejelentési vagy értékelési eljárásokat, úgyhogy az azokra vonatkozó felhatalmazás egyidejűleg tárgy nélküli és a garanciáktól való eltérésként értelmezhető lett volna. A kiigazítások a törvény által meghatározott operatív szempontokra korlátozódnak — a bejelentési eljárásra, az értékelés módjaira és a minősített információkhoz való hozzáférésre —, és nem szüntethetik meg az érdemi emberi kontrollt, a leállítási képességet, a 15. és a 24. cikkben szereplő tilalmakat, valamint a 21. cikk szerinti közérdekű bejelentői védelmet, továbbá nem módosíthatják a szabálysértések vagy a bűncselekmények tényállási elemeit: a CSAT határozata nem törvény az Alkotmány 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja értelmében, és nem határozhat meg szankcionálható cselekményeket. A (2) bekezdés kimondja, hogy a Hatóság ellenőrzését a 182/2002. számú törvény szerinti biztonsági tanúsítvánnyal rendelkező személyzet gyakorolja, és rögzíti a bírói garanciát: a minősített információkat érintő határozatok megtámadása a 182/2002. számú törvényben és a polgári perrendtartásban előírt feltételek szerint történik.

V. fejezet – Feltétlen korlátok. Az emberiességre vonatkozó kikötések (24–30. cikk)

Az V. fejezet azokat a tilalmakat tartalmazza, amelyeket a törvény közrendi normákként rögzít, és amelyektől engedéllyel, szerződéssel vagy hozzájárulással nem lehet eltérni. Az „emberiességre vonatkozó kikötések” megnevezés a nemzetközi humanitárius jogból származik (az 1899. és 1907. évi hágai konvenciók Martens-klauzulája, amely szerint a nem előírt esetekben a személyek az „emberiesség elveinek és a közvélekedés követelményeinek” védelme alatt maradnak), és azt a gondolatot fejezi ki, hogy egy olyan technológiával szemben, amelynek következményei nem előre láthatók, a törvénynek néhány olyan korlátot kell megállapítania, amelyek nem függnek kockázatértékelésektől, küszöböktől vagy engedélyektől.

→ a cikk szövege A 24. cikk rögzíti az emberi kontrollt a halálos erő felett. Az (1) bekezdés megtiltja, hogy az emberi lény elleni halálos erő alkalmazására vonatkozó döntést mesterséges intelligencia rendszer hozza meg vagy hajtsa végre azonosított természetes személy beavatkozása nélkül, „minden egyes döntés tekintetében külön”, aki rendelkezik az annak értékeléséhez és megakadályozásához szükséges információkkal, idővel és eszközökkel — nem csupán egy ember formális jelenlétével. A megfogalmazás átveszi az Egyesült Nemzetek egyes hagyományos fegyverekről szóló konvenciója keretében kialkudott „érdemi emberi kontroll” szabványát, valamint az ENSZ főtitkára és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által kifejezett álláspontot (a 2023. október 5-i közös felhívás) az autonóm fegyverrendszerekről szóló, jogilag kötelező erejű eszköz 2026-ig való megkötése érdekében; az ENSZ Közgyűlésének 2023. december 22-i 78/241. számú határozatát 152 állam szavazatával fogadták el, Romániát is beleértve. A második tételmondat előírja a döntés és a jóváhagyó személy rögzítését, annak érdekében, hogy a felelősség egyénileg megállapítható legyen, és negatív módon határozza meg a norma hatályát: az nem vonatkozik a lövedékek és a pilóta nélküli eszközök automatikus elfogására, amelyek nem emberi lényekre irányulnak, sem a kiképzési szimulációkra, a nemzetközi humanitárius joggal való összhangot pedig a különös jogszabályok biztosítják. Az elhatárolás nem olyan kivétel, amely kiüresítené a szabály tartalmát, hanem megakadályozza, hogy ugyanazt a formulát eltérő helyzetekre alkalmazzák. A döntéstámogató rendszerek, amelyeknél a döntés emberi marad, szintén nem tartoznak a norma hatálya alá. A (2) bekezdés a halálos autonóm fegyverrendszer meghatározása tekintetében a 3. cikk (1) bekezdésének x) pontjára utal, nem pedig az előző bekezdésre, amely nem meghatározást, hanem az egyes döntésekre vonatkozó emberi beavatkozás szabályát tartalmazza. A (2) bekezdés kötelezi a román államot arra, hogy ilyen rendszereket ne fejlesszen, ne szerezzen be és ne engedélyezzen, és támogassa azok nemzetközi megtiltását.

→ a cikk szövege A 25. cikk megtiltja a mesterséges intelligencia rendszerek jogi személyiségét és vagyoni önállóságát. Az (1) bekezdés kifejezetten kizárja, hogy a rendszerek jogi személyiséget szerezzenek, vagy jogviszonyokban felek legyenek, és minden általuk közvetített jogi cselekményt annak a személynek számít be, akinek nevében cselekedtek. A rendelkezés szükséges, mert az Európai Parlament 2017. február 16-i állásfoglalása (2015/2103(INL)) javasolta az autonóm robotok tekintetében az „elektronikus személy” jogállásának feltárását, amely javaslatot később elvetettek, a román jogszabályok pedig nem tartalmaznak kifejezett normát; a Polgári Törvénykönyv 25. cikke felsorolja a jogalanyokat (a természetes személyt és a jogi személyt), de nem zárja ki más kategóriák törvénnyel való létrehozását. A (2) bekezdés első tételmondata megtiltja, hogy egy rendszernek tulajdonítsák azt a képességet, hogy saját nevében pénzzel, digitális eszközökkel, pénzügyi instrumentumokkal, javakkal, számlákkal vagy kriptográfiai kulcsokkal rendelkezzen; e tilalom az 5. cikk (2) bekezdésének c) pontjában szereplő, „az erőforrások autonóm megszerzésére” vonatkozó kritikus képesség vagyoni következménye: az a rendszer, amely képes fizetni a saját számítási infrastruktúrájáért, többé nem állítható le a finanszírozás megszakításával. Annak érdekében, hogy a tilalom ne terjedjen ki az automatikus fizetésekre, a számítási erőforrások elosztására és a felelős ember által meghatározott korlátok között végzett folyó szakmai műveletekre, a második tételmondat a lehatárolt megbízás megoldását alkalmazza: az ilyen erőforrások vagy a számítási erőforrások rendszeren keresztüli kezelése vagy az azokról való rendelkezés kizárólag a felelős személy által előzetesen, tárgy, időtartam, felső határ és leállítási feltételek szerint megállapított megbízás keretein belül megengedett; a megbízás rendszer általi autonóm kiterjesztése tilos, a megbízást meghaladó művelet pedig a megbízónak tudható be, és a rendszer leállítására kötelez. Az autonóm cselekvésnek a 3. cikk (2) bekezdésének d) pontjában szereplő meghatározása ugyanerre a megbízásra utal, a 42. cikk (1) bekezdése pedig kizárólag az első tételmondat és a (3) bekezdés megsértését bünteti, úgyhogy a bűncselekmény tényállási elemeit a törvény állapítja meg (az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése és 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja). A (3) bekezdés megtiltja a rendszer által ténylegesen ellenőrzött jogi személyek vagy vagyonkezelő alapítványok létrehozását, hogy elzárja a jogi jogalany közbeiktatásával történő kijátszás útját, és a tényleges ellenőrzést a szervezet aktusai feletti valós döntési hatalomként határozza meg, a rendszernek elemzésre vagy ajánlások készítésére való használata nem minősülvén ellenőrzésnek.

→ a cikk szövege A 26. cikk bevezeti annak tilalmát, hogy a társadalmi életben való részvételt mesterséges intelligencia rendszerek döntéseitől és digitális eszközök elfogadásától tegyék függővé. A rendelkezés a technikai kontroll elvesztésétől különálló, de az állampolgár szabadsága szempontjából ugyanolyan súlyos veszélyre válaszol: egy olyan társadalom veszélyére, amelyben a jogokhoz, az alapvető szolgáltatásokhoz, valamint a gazdasági és polgári élethez való hozzáférés feltételes szolgáltatássá válik, amelyet automatikusan adnak meg vagy vonnak vissza aszerint, hogy a személy megfelel-e vagy nem. A figyelmeztetést emlékezetes szavakkal, nyilvánosan fogalmazta meg Alex Antic ausztrál szenátor egy 2026-ban széles körben terjesztett parlamenti felszólalásában: egy egykor szabad országban az állampolgár birtokolta azokat a dolgokat, amelyekért fizetett, és nem előfizetéses életet élt; „a digitális börtön bezárul, nem csupán Ausztráliában, hanem globálisan”, és ha egyszer kiteljesedik, „a szabadságod a nagy kormányzattal és a nagy technológiával szembeni megfeleléstől fog függeni, amelyek a társadalomban való részvételed leállító gombját fogják kezelni”. A mesterséges intelligencia az, ami egy ilyen építményt nagy léptékben lehetővé tesz, mivel egyedül az képes egyszerre, emberi beavatkozás nélkül felügyelni, értékelni és dönteni személyek millióiról; ezért a tilalomnak az emberiességre vonatkozó kikötések fejezetében van a helye.

Az (1) bekezdés megtiltja a hatóságoknak és közintézményeknek, valamint az általános érdekű alapvető szolgáltatások szolgáltatóinak, hogy valamely személy alapvető jogokhoz és szabadságokhoz, köz- és alapvető szolgáltatásokhoz, illetve a gazdasági, társadalmi és polgári életben való részvételhez fűződő hozzáférését „kizárólag” mesterséges intelligencia rendszer által előállított döntés, értékelés vagy osztályozás „alapján” tegyék feltételhez kötötté, korlátozzák vagy függesszék fel; a rendelkezés nem tiltja a rendszerek segédeszközként való használatát, hanem az emberi döntés helyettesítését. A (2)–(6) bekezdés három szinten építi fel a személy garanciáit. Az első szint közigazgatási: a döntés 15 napon belüli, azonosított természetes személy általi újbóli megvizsgálásához való jog, aki a végső döntésért felelősséget hordoz, és azt írásban indokolja ((2) bekezdés), ami megakadályozza, hogy az „újbóli megvizsgálás” egy második automatikus eljárássá alakuljon; a pontszám gépies megerősítése, a személy helyzetének tényleges vizsgálata nélkül, nem minősül újbóli megvizsgálásnak, az egészségügyi szolgáltatások vagy egy alapvető szolgáltatás megszakítása esetén pedig, ahol a 15 nap helyrehozhatatlan kárt jelenthet, a személy kérelemre, legfeljebb 48 órán belül, megkapja a hozzáférés ideiglenes fenntartását az újbóli megvizsgálás eredményéig. A második szint a szolgáltatáshoz való hozzáférést érinti, nem a döntés megtámadását: a (3) bekezdés a szolgáltatás megszerzésének vagy a jog gyakorlásának olyan útjának fenntartására kötelez, amely nem függ mesterséges intelligencia rendszertől, azaz személy közvetítésével, a székhelyen, ügyfélpultnál vagy más elérhető eszköz útján, oly módon, hogy az az állampolgár, aki nem képes vagy nem akar az automatizált rendszeren átmenni, ne legyen kirekesztve; a (4) bekezdés pedig, a norma magja, megtiltja, hogy a hozzáférést digitális azonosítási eszköz, digitális fizetési eszköz vagy megfelelés-értékelési rendszer elfogadásától tegyék függővé, kötelező alternatívával. A törvény nem tiltja a digitális személyazonosságot, a digitális fizetést vagy az automatikus értékelést mint olyat; azt tiltja, hogy ezek a társadalomban való részvétel kötelező feltételévé váljanak. Az alternatíva nem szünteti meg az azonosításra vagy a fizetések biztonságára vonatkozó jogszabályi kötelezettségeket, amelyeket más eszközökkel kell teljesíteni ((4) bekezdés második tételmondat). A harmadik szint bírósági, az Alkotmány 21. cikke szerint: az (5) bekezdés jogot ad a személynek arra, hogy az újbóli megvizsgálást követően fenntartott döntést, az újbóli megvizsgálás megtagadását, valamint a hozzáférési út vagy az alternatíva megtagadását a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszéken támadja meg, 30 napon belül, bírósági illetékmentességgel, sürgősségi elbírálással és a döntés felfüggesztésének lehetőségével, függetlenül attól, hogy a kibocsátó hatóság vagy magánszolgáltató; az újbóli megvizsgálás iránti kérelemre való hallgatás a döntés fenntartásával egyenértékű; a (6) bekezdés fellebbezést ír elő az ítélőtáblához, 15 napon belül, amelynek határozata végleges. A személy lakóhelye szerinti törvényszék hatásköre, és nem a kibocsátó székhelye szerinti bíróságé, a gyengébb fél védelmének szabálya, amely ismert a fogyasztói jogban (az 1215/2012/EU rendelet 18. cikke) és a munkaügyi jogvitákban; az eljárás egységesítése a hatóságok és a magánszolgáltatók tekintetében, felülvizsgálat helyett fellebbezéssel, megkívánja a közigazgatási bíráskodásról szóló 554/2004. számú törvény 10. cikkétől való kifejezett eltérést, amelyet a 24/2000. számú törvény 63. cikke szerint fogalmaztak meg, és amelyet a jogvita tárgyának azonossága indokol, a kibocsátó minőségétől függetlenül (kizárólag a 10. cikktől való eltérés érintetlenül hagyta volna az előzetes panaszt és a felülvizsgálatot). A (7) bekezdés kimerítő felsorolás útján határozza meg az általános érdekű alapvető szolgáltatásokat (energia, gáz, víz, hírközlés, pénzügyi és fizetési szolgáltatások, egészségügy, közösségi közlekedés, oktatás), a 24/2000. számú törvény által megkívánt pontosság érdekében. A (8) bekezdés összehangolja a normát az MI-rendelet 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjával, amely megtiltja a „társadalmi pontozás” rendszereit, valamint az (EU) 2016/679 rendelet 22. cikkével, amely jogot ad a személynek arra, hogy ne vonatkozzon rá a kizárólag adatainak automatikus feldolgozásán alapuló döntés; a két európai norma meghatározott feltevésekben védi a személyt (a társadalmi magatartás aránytalan kezeléssel járó értékelése, illetve a személyes adatok feldolgozása), míg a 26. cikk objektív, közrendi tilalmat vezet be a jogokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében, azok megkettőzése nélkül. A rendelkezés a mesterséges intelligencia területén folytatja az állampolgárnak a digitális platformokkal és a technológiai behatolásokkal szembeni, a Szuverenitási törvény által rögzített védelmét, és az Alkotmány 1. cikke (3) bekezdésére, 16. cikkére és 53. cikkére támaszkodik: egyes jogok gyakorlásának korlátozása csak törvénnyel, arányosan és a jog létének megsértése nélkül rendelhető el, amely feltételeket egy emberi felelősség nélküli automatikus döntés nem képes teljesíteni.

→ a cikk szövege A 27. cikk rögzíti a mesterséges intelligencia rendszerek útján gyakorolt cenzúra tilalmát. Az (1) bekezdés az Alkotmány 30. cikke (2) bekezdéséből indul ki („A bármely formájú cenzúra tilos”), és azt az automatizált eszközökre kifejti: egy olyan alkotmányos tilalom, amely történetileg az emberi cenzorhoz szólt, nem kerülhető meg azzal, hogy ugyanezt a funkciót olyan rendszerre bízzák, amely arról dönt, hogy az állampolgárok mit mondhatnak és mit tudhatnak meg. A norma nem alkot új jogot, hanem megakadályozza egy meglévő jog tartalmának kiürítését, ami az alapvető jogokat szavatoló normák kategóriájába helyezi, amelyek nem tartoznak az MI-rendelet által harmonizált területhez, mivel az a rendszerek operátorainak kötelezettségeit szabályozza, nem a személyek jogainak tartalmát. A második tételmondatot, amely az eredeti szövegezésben feltétlenül megtiltott minden, a véleménynyilvánítás korlátozására irányuló rendszerhasználatot, összekapcsolták a (2)–(6) bekezdéssel: a tilalom a törvényben előírt eseteken kívüli és a cikk garanciái nélküli korlátozásra vonatkozik, úgy hogy a törvény által tiltott tartalom továbbra is azonosítható és eltávolítható legyen, az indokolási és az újbóli megvizsgálási feltételek tiszteletben tartásával. A norma a Románia területén tartózkodó személyeket védi, nem csupán a román állampolgárokat, terminológiai egységben a (2) bekezdéssel és a 26. cikkel (a 24/2000. számú törvény 37. cikke). A (2) bekezdés a tilalom tárgyi elemét az automatikus moderálás gyakorlatának technikai fogalmaival határozza meg: a vélemény kifejezésének megakadályozása, eltávolítása, blokkolása, elrejtése, láthatóságának korlátozása és hamisként való megjelölése, valamint a személy szankcionálása a vélemény kifejezése miatt, amikor ezeket kizárólag a rendszer rendeli el, és olyan véleménykifejezést érintenek, amelyet a törvény nem tilt. A „kizárólag a rendszer által előállított döntés… alapján” formula ugyanaz, mint a 26. cikk (1) bekezdésében és az (EU) 2016/679 rendelet 22. cikkében szereplő, a „ha a véleménykifejezést a törvény nem tiltja” feltétel pedig érintetlenül tartja a véleménynyilvánítás szabadságának az Alkotmány 30. cikke (6) és (7) bekezdésében, valamint a büntetőtörvényben előírt korlátait. A (3) bekezdés megtiltja a hatóságoknak és közintézményeknek, hogy közvetlenül vagy harmadik személyek útján mesterséges intelligencia rendszereket használjanak, rendeljenek meg, finanszírozzanak vagy igényeljenek a nyilvános véleménykifejezés monitorozására, osztályozására, megjelölésére vagy korlátozására; a kivétel a törvény által kifejezetten előírt esetekre korlátozódik, büntetőjogi cselekményekkel összefüggésben és a bíró előzetes engedélyével, azaz a büntetőeljárási törvénykönyv szerinti technikai megfigyelési intézkedések rendszerére. A nyilvános információk statisztikai vagy nem egyénesített feldolgozása nem minősül monitorozásnak. A norma több államban dokumentált gyakorlatra válaszol, amelyben a hatóságok informális csatornákon kérték a platformoktól jogszerű tartalmak automatikus korlátozását. A (4) bekezdés bevezeti az intézkedés átláthatóságát: a haladéktalan, írásbeli közlést az indokokkal, a jogalappal és annak megjelölésével, hogy azt automatikus rendszer útján hozták meg, és megtiltja a láthatóság be nem vallott korlátozását („shadow banning”), azt a gyakorlatot, amellyel valamely személy véleménykifejezését elrejtik a többiek elől anélkül, hogy erről tudomása lenne. Az (5) bekezdés biztosítja a 15 napon belüli emberi újbóli megvizsgálást, és a 26. cikk (5) és (6) bekezdésében szereplő jogorvoslati útra utal: a személy lakóhelye szerinti törvényszék, fellebbezés az ítélőtáblához. A (6) bekezdés a digitális szolgáltatásokról szóló (EU) 2022/2065 rendelettel fennálló viszonyt szabályozza, amely a (9) preambulumbekezdés szerint teljeskörűen harmonizálja a közvetítő szolgáltatások szolgáltatóinak kötelezettségeit, és kifejezetten szabályozza a szerződési feltételeket (14. cikk), a moderálási döntések indokolását (17. cikk) és a panaszok belső kezelését (20. cikk), anélkül, hogy megtiltana bármely automatizált kezdeti döntést; a szolgáltatók tekintetében valamely tartalom jogszerűsége nem egyenértékű annak befogadási kötelezettségével. Ezért a közvetítő szolgáltatások szolgáltatói tekintetében a cikk a rendelettel összeegyeztethető mértékben alkalmazandó, amelynek rendelkezései alkalmazandók maradnak, nem akadályozza a kéretlen üzenetek, az automatizált fiókok vagy az informatikai biztonsági kockázatok elleni intézkedéseket, sem a felhasználó által választott szűrőket, és nem korlátozhatja a rendelet által a szolgáltatások címzettjei számára biztosított garanciákat. A megfogalmazás az uniós jog javára oldja meg azt a feszültséget, amelyet az egyszerű „a … sérelme nélkül” kikötés nyitva hagyott volna, a nemzeti garancia pedig teljes marad a hatóságokkal és a nem közvetítő szolgáltatást nyújtó operátorokkal szemben. A cikk megsértése közigazgatási szabályszegés (37. cikk (1) bekezdés d) pont), a 30. cikk hatásaként pedig minden ezzel ellentétes kikötés a törvény erejénél fogva érvénytelen.

→ a cikk szövege A 28. cikk szavatolja az emberi beavatkozást, megtiltva a csúcsrendszerek olyan körülmények közötti üzembe helyezését vagy üzemben tartását, amelyek technikai vagy szervezési szempontból lehetetlenné teszik a 14. cikkben előírt beavatkozást, ideértve a rendszer nem ellenőrzött infrastruktúrákra való szétosztását, a leállítási képesség törlését vagy olyan mértékű autonómiát, amely kizárja a felügyeletet. Míg a 14. cikk az üzemeltető pozitív kötelezettségeit állapítja meg, a 28. cikk az annak megfelelő, büntetőjogilag szankcionált feltétlen tilalmat állapítja meg (42. cikk), és azokat a helyzeteket fogja át, amelyekben a beavatkozás nem a rendszer cselekvése, hanem az üzemeltető architekturális választása miatt válik lehetetlenné (például ellenőrzési pont nélküli, decentralizált hálózatokon szétosztott rendszerek). A második tételmondatot, amelyet azért illesztettek be, mert a 42. cikk (1) bekezdése közvetlenül a tilalomra utal, elhatárolja a cselekményt: egy harmadik félhez tartozó infrastruktúra használata önmagában nem valósít meg kontrollhiányt, ha a szerződéses jogok és a technikai eszközök lehetővé teszik az üzemeltető számára a leállítási képesség ellenőrizhető gyakorlását, és egy beavatkozási út átmeneti elérhetetlensége, amelyet haladéktalanul orvosolnak és naplókban rögzítenek, nem valósít meg lehetetlenséget. Ettől a múló üzemzavar és a kontrollról való szerkezeti lemondás közötti megkülönböztetéstől függ a büntetőjogi norma előreláthatósága (az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése).

→ a cikk szövege A 29. cikk megtiltja a nem korlátozott rekurzív önfejlesztést: olyan rendszer tervezését, betanítását vagy üzemeltetését, amely saját képességeit fejleszti, vagy fejlettebb utódrendszereket hoz létre anélkül, hogy minden egyes iterációt emberi értékelésnek és jóváhagyásnak vetnének alá, ami a 3. cikk (2) bekezdésének h) pontjában szereplő meghatározás eleme. Az „intelligenciarobbanás” forgatókönyvét (I. J. Good, 1965), amelyben egy önmagánál jobb rendszerek tervezésére képes rendszer minden kontrollon kívül eső képességnövekedést indít el, a tudományos közösség jelentős része, köztük Hinton is, a kontroll visszafordíthatatlan elvesztéséhez vezető legvalószínűbb útnak tartja. A második tételmondat a III. fejezet szerinti értékelésnek és engedélyezésnek veti alá minden olyan iterációt, amelynek során egy csúcsrendszer a 3. cikk (1) bekezdésének aa) pontja szerinti lényeges módosítás útján hozzájárul egy utódrendszer létrehozásához vagy tökéletesítéséhez; a lényeges módosítás küszöbe kizárja a kisebb kódjavításokat és a kockázatra hatással nem lévő kísérleteket, amelyeket az eredeti, „hozzájárul” megfogalmazás átfogott volna. Azok a kutatási programok, amelyekben a csúcsrendszereket eszközként használják, összességükben engedélyezhetők, a 8. cikk szerint megállapított kötelező leállítási pontokkal és minden olyan szakasz emberi jóváhagyásával, amely új modellt vagy lényeges módosítást eredményez. A cikk nem tiltja a területen folyó kutatást, sem a rendszerek más rendszerek tervezésére való használatát, hanem csak az „emberi hurok” kiküszöbölését az iterációk között; azt kettőzi a 15. cikk e) pontjában szereplő betanítási tilalom és az 5. cikk (2) bekezdés e) pontjában szereplő kritikus képesség, azokkal való átfedés nélkül: az 5. cikk minősít, a 15. cikk a betanítást tiltja, a 29. cikk az üzemeltetést tiltja.

→ a cikk szövege A 30. cikk a fejezet rendelkezéseit közrendi normáknak mondja ki, és minden ezzel ellentétes cselekményt feltétlen érvénytelenséggel szankcionál, pontosítva, hogy a tilalmak nem küszöbölhetők ki hozzájárulással, üzleti titokkal, nemzetbiztonsággal vagy gazdasági érdekkel. A rendelkezés a Polgári Törvénykönyv 11. cikkét („megállapodásokkal vagy egyoldalú jogi cselekményekkel nem lehet eltérni a közrendet érintő törvényektől vagy a jó erkölcstől”) és a feltétlen érvénytelenségről szóló 1246–1250. cikket alkalmazza, és az a szerepe, hogy elzárja a kivétel javára előrelátható érveket: hogy a felhasználó hozzájárult, hogy a rendszer titkos, vagy hogy a gazdasági, illetve a stratégiai érdek ezt kívánja. A nemzetbiztonság kifejezett megemlítése szükséges annak megakadályozásához, hogy olyan értelmezés alakuljon ki, amely szerint a 23. cikk lehetővé tenné a CSAT számára e korlátok kiküszöbölését, és a záró tételmondat ezt közvetlenül ki is mondja: a 23. cikkben előírt kiigazítások nem minősülnek a fejezet garanciáitól való eltérésnek. A (2) bekezdés a Polgári Törvénykönyv 1255. cikke szerint pontosítja az érvénytelenség terjedelmét: az érvénytelenség csak az ellentétes kikötésre vonatkozik, a többi kikötés érvényben marad, ha azok a kikötés nélkül is fennállhatnak, és védelemben részesülnek a jogsértésben részt nem vevő harmadik felek jóhiszeműen szerzett jogai. A záró tételmondat elismeri, hogy ez a minősítés önmagában nem szüntetheti meg a közvetlenül alkalmazandó uniós jog elsőbbségét, amelyet az Alkotmány 148. cikkének (2) bekezdése rögzít.

VI. fejezet – A Mesterséges Intelligencia Biztonságáért Felelős Hatóság (31–34. cikk)

→ a cikk szövege A 31. cikk létrehozza a Mesterséges Intelligencia Biztonságáért Felelős Hatóságot, jogi személyiség nélküli szakstruktúraként, az Országos Hírközlési Igazgatási és Szabályozási Hatóság (ANCOM) keretében. Az ANCOM keretében való megszervezés választásának, egy új önálló közigazgatási hatóság helyett, három alapja van. Az első intézményi: az ANCOM már az a hatóság, amelyet a Kormány az MI-rendelet alkalmazásáról szóló memorandumával mesterséges intelligencia tárgyában piacfelügyeleti hatóságként és egyetlen kapcsolattartó pontként javasolt, oly módon, hogy egy párhuzamos hatóság pontosan azt az intézményi párhuzamosságot teremtette volna meg, amelyet a 24/2000. számú törvény 16. cikke megtilt, és a fejlesztőket ugyanazon rendszer tekintetében két hatóság előtt két eljárásra kötelezte volna. A második statutáris: az ANCOM parlamenti kontroll alatt álló önálló közigazgatási hatóság a 22/2009. számú sürgősségi kormányrendelet szerint, amely teljes egészében saját bevételeiből finanszírozódik, és amelyet a 153/2017. számú kerettörvény 2. cikkének (2) bekezdése kifejezetten kizár a közpénzekből fizetett személyzet egységes díjazási rendszeréből, ami bármiféle új eltérés nélkül lehetővé teszi a szakemberek versenyképes díjazását. A harmadik operatív: az ANCOM rendelkezik azzal a területi infrastruktúrával, azzal a technikai személyzettel és azzal az elektronikus hírközlő hálózatok és szolgáltatások szolgáltatóival fennálló intézményi kapcsolattal, amely a 39. cikkben előírt blokkolási intézkedések teljesítéséhez szükséges. A (2) bekezdés a vezetést szabályozza: az ANCOM államtitkári rangú alelnöke, kizárólagos feladatkörökkel a mesterséges intelligencia biztonságának területén, akit a Parlament együttes ülésen nevez ki 6 éves, meg nem újítható mandátumra, a mesterséges intelligencia, az informatikai biztonság vagy a technológiai jog területén elismert képzettséggel és tapasztalattal rendelkező személyek közül. Mivel a 22/2009. számú sürgősségi kormányrendelet megállapítja az ANCOM alelnökeinek számát, a törvény e tisztséget annak 11. cikke (1) bekezdésétől való kifejezett eltéréssel vezeti be, a 24/2000. számú törvény 63. cikke szerint, megtartva azonban a többi alelnök tekintetében előírt kinevezési eljárást és mandátumhosszt, a rendszer egységessége érdekében. A hosszú és meg nem újítható mandátum, amely a 4 éves választási ciklushoz képest elcsúsztatott, a függetlenség klasszikus garanciája. Ugyancsak a (2) bekezdés szabályozza a tisztség megüresedését (kinevezés 60 napon belül; legfeljebb 6 hónapos ideiglenes ellátás, amelyet az ANCOM elnöke által kijelölt alelnök biztosít), annak érdekében, hogy egy parlamenti patthelyzet ne hagyja vezetés nélkül a Hatóságot, és az ideiglenes ellátás ne váljon parlamenti mandátum nélküli tartós vezetéssé. A (3) bekezdés átveszi azt a tilalmat, hogy a mandátum ideje alatt és annak megszűnése után 3 éven át fejlesztőknél vagy üzemeltetőknél tisztséget, részesedést vagy díjazást birtokoljanak, amely a „szabályozói befogás” („revolving door”) kockázatára válaszol, amely különösen élesen jelentkezik egy olyan területen, amelyen a magánszektor díjazásai tízszer nagyobbak, mint a közszférában. Annak érdekében, hogy a tilalom a valódi összeférhetetlenségre irányuljon, a szöveg azt a közvetlen részesedésekre korlátozza, kizárja a döntési joggal nem járó, diverzifikált befektetési alapokon keresztüli részesedéseket, és a mandátum utáni korlátozásért a végrehajtási szabályokban megállapított kompenzációs juttatást biztosít, amely nélkül a korlátozás aránytalan lenne (az Alkotmány 41. cikke). A visszahívás esetei kimerítően kerülnek felsorolásra, a 24/2000. számú törvény pontossági követelményének megfelelően. A (4) bekezdés biztosítja a Hatóság működési függetlenségét az ANCOM-on belül: a törvényben előírt határozatokat a mesterséges intelligencia biztonságáért felelős alelnök adja ki az ANCOM nevében, aki azokért a Parlament előtt felel, a Hatóság pedig semmilyen más hatóságtól nem fogadhat el utasításokat, amely formulát az (EU) 2016/679 rendelet 52. cikkéből, az adatvédelmi hatóságok tekintetében, és az MI-rendelet 70. cikke (1) bekezdéséből vettek át. Az (5) bekezdés a Hatóságot nemzeti kapcsolattartó pontnak jelöli ki az MI-hivatal és az MI-rendelet 68. cikkében előírt tudományos testület felé, és elhatárolja a hatásköröket, a korábbi, a hatóságok közötti hierarchiát sugalló megfogalmazás helyett: a rendelet szerint kijelölt nemzeti hatóságok megtartják hatásköreiket, a Hatóság kizárólag a jelen törvény szerinti feladatköröket gyakorolja a csúcsrendszerek tekintetében, és tájékoztatja az MI-hivatalt az általános célú modelleket érintő döntésekről.

→ a cikk szövege A 32. cikk felsorolja a Hatóság feladatköreit, egy engedélyezési rendszerhez szükséges öt funkció szerint: az engedélyezés (a) pont), az ellenőrzés (b) pont), a sürgősségi beavatkozás (c) pont), a technikai normaalkotás (d) pont) és a szankcionálás (e) pont), amelyekhez hozzáadódik az értékelő szervezetek felügyelete (f) pont), a 26. és 27. cikkben szereplő, az emberiességre vonatkozó kikötések megsértésére vonatkozó személyes bejelentések átvétele és elbírálása (g) pont), a Parlament felé történő éves jelentéstétel (h) pont), a nemzetközi képviselet (i) pont) és a kutatás (j) pont). A g) pontban szereplő feladatkör egyszerű, ingyenes közigazgatási utat ad az állampolgárnak a hozzáférés feltételhez kötése és az automatikus cenzúra ellen, anélkül, hogy elvonná tőle a közvetlenül a bírósághoz fordulás jogát. A kockázat állapotáról szóló, március 31-i határidejű éves nyilvános jelentés, amely a 26. és 27. cikkre vonatkozó bejelentéseket is tartalmazza, az az eszköz, amellyel a Parlament és a nyilvánosság nyomon követheti a képességek fejlődését és a törvény megfelelőségét; modellje a Nukleáris Tevékenységek Ellenőrzésének Országos Bizottsága és a Személyes Adatok Feldolgozását Felügyelő Országos Hatóság éves jelentései. A kutatási feladatkör (j) pont) szükséges, mert a rendszerek értékelése, értelmezhetősége és illesztése kialakulóban lévő tudományos területek, amelyeken az a hatóság, amely csupán mások szabványait alkalmazza, tartósan lemaradásban marad; kutatásának eredményei külső értékelésnek és az összeférhetetlenségi szabályoknak vannak alávetve. A (2)–(4) bekezdés három garanciát ad hozzá. A (2) bekezdés a Hatóságon belül elkülöníti az értékelési, a vizsgálati és a szankcionálási döntési funkciókat, külön struktúrákra bontva őket, és megtiltja, hogy az értékelést vagy a vizsgálatot végző személy részt vegyen a szankcionálási döntésben (az Alkotmány 21. cikkének (3) bekezdése); az értékelő szervezeteket nyilvános kritériumok alapján jelölik ki, kizárási és összeférhetetlenségi szabályokkal, és nem értékelhetik azon személyek rendszereit, akikkel gazdasági kapcsolatban állnak. A (3) bekezdés az ellenőrzést szabályozza, amely a szakmai helyiségekre vonatkozik, nem bármely helyiségre: az alelnök írásbeli rendelkezése, az ellenőrzés tárgyának és céljának megjelölésével, jegyzőkönyv, a lakóhelyül szolgáló helyiségekbe való belépés kizárólag a bíró engedélyével (az Alkotmány 27. cikke), a törvény által védett titkok és a személyek eljárási jogainak védelme. A (4) bekezdés választ ad a büntetőjogi szabályozás törvényességére vonatkozó kifogásra: mivel a 40–42. cikk a kritikus képességekre épülő minősítésekhez kapcsol büntetéseket, a Hatóság szabványai kizárólag a törvényben megállapított kategóriák és kritériumok keretei között részletezik az értékelési módszereket, és nem vezethetnek be új, tiltott képességi kategóriákat, sem nem terjeszthetik ki a szabálysértések vagy a bűncselekmények tényállási elemeit; ennek megfelelően a d) pont már nem a törvényben maradó „kritikus képességek listájáról” (5. cikk (2) bekezdés) beszél, hanem az értékelési módszerekről és a jelentőségi szintekről. A megoldást az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése és 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja írja elő: egy közigazgatási aktus közvetve sem határozhatja meg azt az időpontot, amelytől kezdve egy cselekmény büntetendővé válik.

→ a cikk szövege A 33. cikk a személyzetet és a finanszírozást szabályozza. Az (1) és a (2) bekezdés arra a kérdésre válaszol, amelytől az egész törvény függ: ki fogja értékelni a csúcsrendszereket. A szakszemélyzetet kizárólag versenyvizsga útján nevezik ki, amely nyitott minden olyan személy számára, aki megfelel a tanulmányi és tapasztalati feltételeknek, és amelyet legalább 30 nappal előbb kiírnak, az eredmények pedig a közigazgatási peres bíróság előtt megtámadhatók. A legalább 5 tagú versenyvizsga-bizottság legalább 3, az információtechnológia és a távközlés területén működő egyetemi tanárt, vagy a mesterséges intelligencia rendszerek biztonsága és értékelése terén elismert gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakembert foglal magában, akiket az e területeken doktori képzést szervező akkreditált egyetemek javasolnak. A külső tagok többségi jelenléte a bizottságban kettős szerepet tölt be: szavatolja, hogy a kiválasztás ellenőrizhető tudományos szakértelem, és nem közigazgatási vagy politikai szempontok alapján történjék, és kivonja a felvételt az ipar befolyása alól, mivel a bizottság tagjaira ugyanazok az összeférhetetlenségek vonatkoznak, mint a Hatóság személyzetére. A bizottság összetételének és az eredményeknek a közzététele biztosítja a nyilvános kontrollt. A modell az oktatói és kutatói állásokra kiírt versenyvizsgák (a 199/2023. számú felsőoktatási törvény) és a bírói-ügyészi karban működő versenyvizsga-bizottságok modellje, amelyekben a szakmai tekintéllyel rendelkező külső tagok részvétele a tárgyilagosság garanciája. A (3) bekezdés a magánszektorral versenyképes szintű díjazást ír elő, az ANCOM saját bérrendszere szerint, amelyet évente, közzétett piaci tanulmány alapján állapítanak meg; mivel az ANCOM személyzetét a 153/2017. számú kerettörvény annak 2. cikke (2) bekezdése útján kizárja hatálya alól, semmilyen eltérés nem szükséges, ami az ANCOM keretében való megszervezés választásának egyik indoka. Versenyképes díjazás nélkül az intézmény egyetlen olyan szakembert sem tudna felvenni, aki képes egy csúcsrendszert értékelni. A (4) bekezdés kiterjeszti az összeférhetetlenségeket a teljes személyzetre, 2 éves határidővel. Az (5) bekezdés olyan alapokra helyezi a finanszírozást, amely kizár minden, a szankcionáláshoz fűződő pénzügyi ösztönzőt: a korábbi forma a bírságok 50%-os hányadát a Hatóságnak juttatta, egy kutatási alap céljára, de a bírságot kiszabó szerv erőforrásai így azoktól függtek volna. A Hatóságot ma az ANCOM költségvetéséből évente jóváhagyott és külön kimutatott elkülönített allokáció, valamint a bejelentési, értékelési és engedélyezési díjak finanszírozzák, amelyeket a végrehajtási szabályok a szolgáltatás költségéhez viszonyítva állapítanak meg (az Országos Gyógyszerügynökség és a Nukleáris Tevékenységek Ellenőrzésének Országos Bizottsága által beszedett díjak modellje szerint); a bírságok az állami költségvetés bevételét képezik, és nem határozhatják meg a Hatóság erőforrásait, a 32. cikk (1) bekezdésének j) pontja szerinti kutatást pedig elkülönített allokáció finanszírozza, a szankcióktól függetlenül. Az ANCOM biztosítja a kezdeti költségvetést, ideértve a személyzetet és az infrastruktúrát is, a díjak beszedése előtt.

→ a cikk szövege A 34. cikk létrehozza a tudományos tanácsadó testületet, amely 9 elismert kutatóból áll, akik közül legalább 3 külföldi, és amely véleményezi az értékelési szabványokat, a kritikus képességek értékelési módszereit és jelentőségi szintjeit, valamint a küszöbök kiigazítására vonatkozó javaslatokat, és amelynek joga van különvéleményeket közzétenni ((1) bekezdés). A külföldi tagok jelenléte szükséges, mert a területen a csúcsszakértelem a világ néhány központjában koncentrálódik, a nyilvános különvéleményhez való jog pedig annak garanciája, hogy a tanácsadó vélemény nem hagyható figyelmen kívül hallgatólagosan. A (2) és a (3) bekezdés kiegészíti a Testület jogállását: a tagokat a mesterséges intelligencia biztonságáért felelős alelnök nevezi ki, a Román Akadémia és az e területen doktori képzést szervező egyetemek javaslatára, 4 éves, egy alkalommal megújítható mandátumra, rájuk a 31. cikk (3) bekezdése szerinti összeférhetetlenségek vonatkoznak, kizárólag megállapított összeférhetetlenség vagy igazolatlan távolmaradás miatt hívhatók vissza, a véleményeket pedig a tagok többségével fogadják el. A vélemény tanácsadó jellegű, de a Hatóság indokolja, ha attól eltér; a tagok, ideértve a külföldieket is, a törvény feltételei szerint férnek hozzá a védett információkhoz, a különvéleményeket pedig olyan változatokban teszik közzé, amelyek védik az érzékeny információkat, és megőrzik a tudományos érvelést. A modell az MI-hivatal tudományos testületének (az MI-rendelet 68. cikke) és az európai szabályozó ügynökségek tudományos tanácsainak modellje.

VII. fejezet – A felelősség (35–45. cikk)

→ a cikk szövege A 35. cikk bevezeti a fejlesztő és az üzemeltető objektív, egyetemleges polgári jogi felelősségét a csúcsrendszer által okozott károkért, ideértve a rendszer autonóm cselekvései útján, harmadik személyek általi felhasználás útján vagy a súlyok kiszivárogtatása útján okozott károkat is. Az alap a Polgári Törvénykönyv 1376. cikke (a dolgok által okozott károkért való, minden vétkességtől független felelősség), amelyre a törvény kifejezetten utal, elkerülve a párhuzamosságot; a törvény nem alkot új felelősséget, hanem pontosítja a dolgokért való felelősség alkalmazását a „dolgok” olyan kategóriájára, amelynek autonómiája bizonytalanná teszi a „jogi őrizet” fogalmát. A sajátos modell a nukleáris károkért való polgári jogi felelősségről szóló 703/2001. számú törvény, amely a felelősséget kizárólag a létesítmény üzemeltetőjére csatornázza, a vétkességtől függetlenül, kötelező biztosítással és korlátozott kimentési okokkal; ugyanezt a modellt használja a nukleáris károkért való polgári jogi felelősségről szóló 1960. évi párizsi és 1963. évi bécsi konvenció. Az (1) bekezdés a jogi elemzés nyomán pontosítja a bizonyítási rendszert: a sértett bizonyítja a kárt és az okozati összefüggést, de az információs aszimmetriát korrigálják: a bíróság elrendelheti a naplókhoz és a releváns dokumentációhoz való hozzáférést, a bizalmas információk védelmével, és ha a fejlesztő vagy az üzemeltető nem mutatja be azokat a naplókat, amelyeket a 16. cikk szerint köteles volt megőrizni, az okozati összefüggést az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell. A vélelem az (EU) 2024/2853 irányelv bizonyítékfeltárási és vélelmi logikáját követi. Ugyancsak az (1) bekezdés tisztázza a megtérítési igényt (mindenki hozzájárulásával arányosan), és előírja, hogy aki lényegesen módosította a rendszert, fejlesztőként felel a módosítás által okozott károkért.

A (2) bekezdés a kimentési okokat a sértett kizárólagos cselekményére és a rendszeren kívüli vis maiorra szűkíti, és kifejezetten kizárja a vis maior fogalmából a rendszer előre nem látható magatartását, az értékelési hibát, a hozzáférést szerzett harmadik személy cselekményét és a tudományos tudás hiányát az üzembe helyezés időpontjában. Ez utóbbi kizárás kiküszöböli a „fejlesztési kockázatra” („development risk defence”) alapított védekezést, amelyet a 85/374/EGK irányelv 7. cikkének e) pontja megengedett, és amelyet az (EU) 2024/2853 irányelv – a tagállamok eltérési lehetőségével – fenntart, de amely összeegyeztethetetlen lenne a törvény előfeltevésével: ha a fejlesztő arra hivatkozik, hogy nem ismerhette a kockázatot, éppen azt a bizonytalanságot igazolja, amely az engedélyezési rendszert indokolja, és felelnie kell azért, hogy e bizonytalanságban helyezte üzembe a rendszert. A (3) bekezdés érvénytelennek mondja ki a sértettekkel szembeni felelősséget korlátozó kikötéseket; a szakemberek közötti kikötések csak egymás közötti viszonyaikban (ideértve a megtérítési igényt is) és saját vagyoni káraik tekintetében érvényesek, anélkül hogy érinthetnék a sértettek jogait vagy a 36. cikk szerinti fedezetet. A (4) bekezdés 10 éves, a tudomásszerzéstől számított, és 30 éves, a cselekménytől számított elévülési határidőket állapít meg, amelyek azonosak a 703/2001. számú törvényben szereplőkkel, és amelyeket egyes károk lappangó jellege indokol; folyamatos cselekmény esetén a határidő annak megszűnésétől kezdődik. Az (5) bekezdést átdolgozták annak érdekében, hogy összeegyeztethető legyen a hibás termékekért való felelősség harmonizált rendszerével (a 240/2004. számú törvény és az (EU) 2024/2853 irányelv jövőbeli átvétele, amely érintetlenül hagyja a hibás jellegtől eltérő jogalapokra épülő kereseteket): a cikk önálló jogalapot hoz létre, amely a rendszer fejlesztése és üzemeltetése által teremtett kockázaton alapul, nem módosítja a harmonizált rendszert, nem zárja ki a sértett e rendszer szerinti keresetét, és megtiltja a kettős jóvátételt. Az irányelv hatálya alá tartozó károk tekintetében a tudás állására alapított védekezés kizárása megengedett eltérés, amelyre nézve a Kormány teljesíti a 18. cikk szerinti formalitásokat.

→ a cikk szövege A 36. cikk kötelező felelősségbiztosítást vagy azzal egyenértékű pénzügyi garanciát ír elő, 100 millió eurós minimális küszöbbel az I. kategóriájú rendszerek és 1 milliárd eurós küszöbbel a II. kategóriájúak tekintetében, valamint a sértett közvetlen keresetét a biztosítóval vagy a garancia kibocsátójával szemben. A modell a 703/2001. számú törvény (a nukleáris üzemeltető kötelező biztosítása vagy pénzügyi garanciája) és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 132/2017. számú törvény (a károsult személy közvetlen keresete a biztosítóval szemben). Az összegeket a csúcsfejlesztők pénzügyi kapacitásához (amelyeket több száz milliárd dollárra értékelnek) és a lehetséges károk mértékéhez kalibrálták; a III. kategóriájú rendszerek nem szerepelnek, mert nem helyezhetők üzembe. A piacon teljesíthetetlen követelmény azonban közvetett tilalomként működne. Az (1) bekezdés előírja, hogy az összegek eseményenként értendők, legalább kétszeres összesített éves felső határral, és hogy a fedezet kimerülését követően azt 30 napon belül helyre kell állítani. A piaci elérhetetlenség kikötése: ha a Hatóság a Pénzügyi Felügyeleti Hatósággal folytatott konzultációt követően nyilvános jelentésben megállapítja, hogy a fedezet a törvényben foglalt feltételek szerint nem szerezhető be, a Kormány a végrehajtási szabályokban alacsonyabb szinteket állapíthat meg – de nem az összegek egyötöde alá –, valamint alternatív mechanizmusokat: csoportos garanciákat, banki garanciákat vagy a fejlesztők és üzemeltetők által finanszírozott garanciaalapot; az egyötödös küszöb és a nyilvános jelentés feltétele kizárja a diszkrecionális csökkentést. A (2) bekezdés meghatározza a pénzügyi garanciát: banki garancialevél, letét vagy engedélyezett pénzügyi intézmény által kibocsátott garancia, amely a sértett kérelmére, a jogerős ítélet vagy az egyezség alapján végrehajtható, közvetlen kereseti joggal a kibocsátóval szemben is. A biztosítási kötelezettségnek közvetett szabályozási funkciója is van: a biztosítók a szerződéskötési feltételek útján olyan biztonsági szabványokat írnak majd elő, amelyeket a törvény nem tud részletezni.

→ a cikk szövege A 37. cikk megállapítja a közigazgatási szabályszegéseket, súlyossági fokozatokba szervezve, a világszintű árbevétel százalékában kifejezett bírságokkal (1–3%, 2–5%, 3–7%, 5–10%), az MI-rendelet 99. cikkének (7%-ig) és a GDPR 83. cikkének (4%-ig) modellje szerint. A b) pont a 16. cikk (1)–(5) bekezdésére utal, nem csupán a (2)–(5) bekezdésre: a korábbi formában a naplózás területén a legsúlyosabb cselekmény – az, hogy egyáltalán nem vezetnek és nem őriznek meg naplót, az (1) bekezdésben előírt kötelezettség – nem tartozott a szöveg utalása alá. Ugyanezen okból a b) pontban szereplő hivatkozást pontosították a 14. cikk (1), (5) és (6) bekezdésére, és a leállítási képesség tesztelése mellett megemlítették annak fenntartását, valamint az emberi felügyeletért felelős személyeknek a 14. cikk (3) bekezdésében előírt kijelölését, amely kötelezettség a bekezdés egyik pontjában sem szerepelt. A pontosítás nem hoz létre új szankciót a leállítási képesség törlésére, amely cselekményt a 28. cikk már tilt, és amelyet a d) pont súlyosabban szankcionál; a szabályszegések halmozódásának elkerülése végett a b) pont kifejezetten fenntartja a 28. cikk hatálya alá tartozó cselekményeket. A d) pontot kiegészítették a 14. cikk (2) bekezdésében foglalt tilalmakkal, amelyek, bár konfigurációs tilalomként vannak megfogalmazva, nem szerepeltek a pont felsorolásában, és a contrario érveléssel közigazgatási szankció nélkül maradtak volna. Az e) és f) pont az előállított tartalom jelölésére, a felhasználó tájékoztatására és a megfelelési képviselőre vonatkozó kötelezettségek megszegését szankcionálja; az MI-rendelet 50. cikkének megsértését egyúttal megvalósító cselekmények tekintetében az e) pont előírja, hogy a bírságot a rendelet 99. cikkének (4) bekezdésében foglalt korlátok között kell alkalmazni, kifejezetten elválasztva a két rendszert. A (2) bekezdés az arányosság követelménye alapján a személyek kategóriája szerint differenciálja a fix összegű bírságokat: az árbevétellel nem rendelkező jogi személyek esetében 100.000–10.000.000 lej; a természetes személyek esetében 10.000–1.000.000 lej; az e) és f) pont szerinti, nem csúcsrendszer fejlesztőjének vagy üzemeltetőjének minősülő személyek által elkövetett cselekmények esetében pedig 20.000–1.000.000 lej a jogi személyek és 5.000–200.000 lej a természetes személyek tekintetében. A (3) bekezdés a cselekmény súlyosságával arányosan alkalmazandó kiegészítő szankciókat ír elő, ideértve a súlyok elkobzását, amely sajátos szankció, amely nélkül a bírság csupán tranzakciós költség lenne; az elkobzott súlyokat a Hatóság a 12. cikkben foglalt feltételek szerint őrzi meg. A (4) bekezdés a 2/2001. számú kormányrendelet általános rendszerére utal, a 24/2000. számú törvény 63. cikke szerint megfogalmazott két eltéréssel: a bírság legkisebb összege felének megfizetésére vonatkozó lehetőség kizárása (a rendelet 28. cikke), amely összeegyeztethetetlen a százalékos bírságokkal, és 5 éves elévülési határidő a 6 hónapos helyett (a rendelet 13. cikke (1) bekezdése), amelyet a megállapítás összetettsége indokol. Az új (5) bekezdés az egyéniesítés és az összehangolás szabályait tartalmazza: az egyéniesítés szempontjait (a cselekmény súlyossága és kiterjedése, az okozott veszély, a cselekmény feletti tényleges ellenőrzés, az együttműködés és az orvoslás), a számítási alapot (az előző pénzügyi év árbevétele, csoportszinten), az ugyanazon cselekmény törvény és rendelet szerinti kettős szankcionálásának tilalmát (ne bis in idem), valamint a hatóságokra és közintézményekre vonatkozó szabályokat, amelyek esetében a bírságot a felelős természetes személlyel szemben, a (2) bekezdésben foglalt korlátok között kell alkalmazni. A jelen törvényben szereplő közigazgatási szabályszegések nem fedik át az MI-rendelet szerintieket: a rendelet 101. cikkében előírt bírságokat kizárólag a Bizottság alkalmazza a rendelet szerinti kötelezettségek megsértéséért, míg a jelen szabályszegések a rendeletben megfelelő nélküli, törvény szerinti kötelezettségek megsértését szankcionálják.

→ a cikk szövege A 38. cikk új szakaszt nyit meg, „A szolgáltatások nyújtásának megszüntetése és a hozzáférés blokkolása” címmel, amely az egész rendszer egy gyakorlati korlátjára válaszol: a csúcsrendszerek üzemeltetőinek többsége nem rendelkezik Romániában székhellyel, eszközökkel vagy személyzettel, oly módon, hogy a százalékos bírságok és a döntéshozók büntetőjogi felelőssége velük szemben hatás nélkül maradhat. A román állam egyetlen valós emelője egy ilyen üzemeltetővel szemben a területén lévő felhasználókhoz való hozzáférés. Az (1) bekezdés fokozatokba rendezi a meg nem felelést, mivel egy orvosolható formai hiányosság nem vonhatja maga után ugyanazt a következményt, mint egy súlyos kockázat: felszólítás, legalább 15 napos orvoslási határidővel és a meghallgatáshoz való joggal; indokolt megállapító határozat csak akkor, ha a meg nem felelés fennmarad, vagy olyan súlyos, a határidőn belül nem orvosolható kockázatban áll; a megszüntetési kötelezettség a közléstől számított 15 napon belül; az élet, az egészség vagy az emberi ellenőrzés közvetlen veszélyeztetése esetén orvoslási határidő nem biztosítható, a sürgősséget pedig indokolni kell. A megszüntetési kötelezettség nem szankció, hanem annak természetes következménye, hogy a szolgáltatás nem teljesíti a nyújtás törvényi feltételeit, a nem megfelelő termékek piacról való kivonásának modellje szerint (a piacfelügyeletről szóló (EU) 2019/1020 rendelet 16. cikke). A (2) bekezdés előírja a határozat közzétételét a nem megfelelő üzemeltetők listáján, amely kettős szerepű átláthatósági eszköz: a felhasználók és a hírközlési szolgáltatók tájékoztatása, valamint a meg nem felelés nyilvánossága, amely visszatartja a román piac szakmai szereplőit a szolgáltatás integrálásától, népszerűsítésétől és megfizetésétől; a modell az engedély nélküli szerencsejáték-szervezőknek a Szerencsejátékok Országos Hivatala által a 77/2009. számú sürgősségi kormányrendelet szerint vezetett nyilvános listája. A (3) bekezdés a nyújtás folytatását 100.000-től 10.000.000 euróig terjedő bírsággal szankcionálja, lejben kifejezett egyenértékben, a folytatás minden hónapjára, a hónaptöredékeket arányosan számítva, az időtartam, az érintett személyek száma és a súlyosság szerint megállapítva, az ugyanazon meg nem felelésre vonatkozó, a világszintű éves árbevétel 5%-át kitevő felső határral, elkülönítve az eredeti jogsértésért kiszabott szankciótól – olyan szempontok, amelyek biztosítják az arányosságot. A bírság időszakos jellegét az 1/2003/EK rendelet 24. cikkében és a digitális szolgáltatásokról szóló (EU) 2022/2065 rendelet 76. cikkében előírt kényszerítő bírságok intézményéből vették át, és ez az egyetlen, amely hatékonyságot biztosít egy milliárdos bevételekkel rendelkező operátorral szemben. Az összeget euróban fejezik ki, a napi árfolyamon lejben történő fizetéssel, amely technikát a 24/2000. számú törvény megenged, és amelyet a pénzügyi jogszabályok használnak. A (4) bekezdés előírja, hogy a Hatóság a megfelelés igazolásától számított 10 napon belül döntsön a törlésről, és azt haladéktalanul közölje a blokkolást végrehajtó szolgáltatókkal, a törlés megtagadása vagy késedelme pedig a 39. cikk (5) bekezdése szerint megtámadható. Az (5) bekezdés kiterjeszti a rendszert a közvetlenül hozzáférést nyújtó fejlesztőre, a külön üzemeltető hiánya útján történő kijátszás elkerülése céljából.

→ a cikk szövege A 39. cikk a hozzáférés blokkolását szabályozza, mint a megszüntetési kötelezettséghez képest másodlagos, átmeneti közigazgatási intézkedést. Az (1) bekezdés a Hatóság indokolt határozatához köti, és az Alkotmány 53. cikke által megkövetelt szükségességi és arányossági próbának veti alá: blokkolás csak akkor rendelhető el, ha a kevésbé korlátozó intézkedések nem vezettek megfelelésre, vagy nyilvánvalóan elégtelenek a kockázat súlyosságához képest; a határozat vizsgálja a szükségességet és az arányosságot, elkerüli az ugyanazon infrastruktúrán tárolt más szolgáltatások érintését, és hivatalból, 90 naponta felülvizsgálatra kerül, a felhasználókat pedig egy átirányító oldal tájékoztatja az intézkedés indokáról és a megtámadás módjáról. A (2) bekezdés azt az elektronikus hírközlő hálózatok és szolgáltatások szolgáltatói útján, 48 órán belül, az ANCOM technikai támogatásával juttatja végrehajtásra, a román jogban az engedély nélküli szerencsejáték-oldalak (a 77/2009. számú sürgősségi kormányrendelet) és a jogellenes tartalom (a 365/2002. számú törvény, az (EU) 2022/2065 rendelet) tekintetében már működő mechanizmus szerint. A (3) bekezdés biztosítja az arányosságot: a blokkolás kizárólag a nem megfelelő szolgáltatást érinti, nem az üzemeltető teljes tevékenységét, és a törléssel a törvény erejénél fogva megszűnik. A (4) bekezdés az uniós joggal való összeegyeztethetőség érdekében szükséges: a más tagállamból nyújtott szolgáltatások tekintetében az elektronikus kereskedelemről szóló, a 365/2002. számú törvénnyel átvett 2000/31/EK irányelv 3. cikkének (4)–(6) bekezdése az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad áramlásának korlátozását kizárólag egy meghatározott szolgáltatás ellen irányuló, egyedi intézkedéssel engedi meg, közrendi, közbiztonsági vagy közegészség-védelmi okokból, arányos módon, a származási tagállamhoz intézett megkeresést és az Európai Bizottság értesítését követően; az Európai Unió Bírósága a C-376/22. sz., Google Ireland és társai ügyben hozott ítélete (2023. november 9.) szerint a tagállamok a 3. cikk (4) bekezdése alapján nem fogadhatnak el általános és absztrakt intézkedéseket. Ezért a szöveg kifejezetten előírja az intézkedés egyedi jellegét, a meghatározott szolgáltatást, az anyagi jogalapot (közrend, közbiztonság, közegészség) és a 365/2002. számú törvény szerinti eljárást; a blokkolás esetenkénti, egy konkrét jogsértést követő intézkedés marad, nem pedig általános kötelezettség. Az (5) bekezdés szavatolja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést (az Alkotmány 21. és 52. cikke): 30 napon belüli megtámadás a Bukaresti Ítélőtábla közigazgatási és adóügyi bíráskodási szekciója előtt, sürgősségi és soron kívüli elbírálással; a jogorvoslat nem függeszti fel jogszabály erejénél fogva a végrehajtást, amely megoldást az intézkedés megelőző jellege indokol, és amely azonos a 14. cikk (4) bekezdésében szereplővel, az érdekelt személy azonban kérheti az ideiglenes felfüggesztést, amelyről legfeljebb 10 napon belül döntenek, mérlegelve a biztonsági kockázatot és az okozott kárt, a határozat ellen pedig 15 napon belül felülvizsgálati kérelemmel lehet fordulni a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékhez. A (6) bekezdés mentesíti a hírközlési szolgáltatókat a határozat helyes és jóhiszemű teljesítéséért való felelősség alól, a 2000/31/EK irányelv 12–15. cikkének modellje szerint (a 365/2002. számú törvény 11. és azt követő cikkei), de nem a saját hibájukból eredő túlzott blokkolásért.

→ a cikk szövege A 40. cikk bűncselekménynek minősíti az engedély nélküli üzembe helyezést és az üzemeltetés folytatását a leállítási rendelkezést követően, 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel ((1) bekezdés), illetve a minősített esetben 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel ((2) bekezdés). A bűncselekménnyé minősítés a 111/1996. számú törvény 44. és azt követő cikkeinek modelljét követi (a nukleáris tevékenységek engedély nélküli folytatása, amelyet szabadságvesztéssel büntetnek). A büntetési tételek a Büntető Törvénykönyvben szereplő súlyos veszélyeztetési bűncselekmények tételei (például a 345. cikk – a nukleáris anyagokra vonatkozó rendszer be nem tartása, 3–10 év). Két pontosítást a bűncselekménnyé minősítés törvényessége követel meg (az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése és 73. cikke (3) bekezdésének h) pontja). Az első az elkövető körét határolja el: nem valósít meg bűncselekményt, ha valaki végfelhasználóként vesz igénybe egy más által rendelkezésre bocsátott rendszert (3. és 43. cikk). A második a minősítő következményt pontosítja: az egyszerű „kritikus képesség megnyilvánulása” magában foglalhatta volna egy ellenőrzött teszt eredményét is; a szöveg megköveteli, hogy az 5. cikk (2) bekezdésének c)–e) pontjában felsorolt képességek valamelyike ellenőrzött értékelésen kívül nyilvánuljon meg, vagy hogy az a) vagy b) pont szerinti eredmények valamelyike bekövetkezzen, a következményt pedig a Büntető Törvénykönyv 16. cikkének (4) bekezdése szerinti feltételek mellett (túllépett szándék) kell betudni. A törvény nem módosítja a Büntető Törvénykönyvet, hanem különös törvényben állapít meg bűncselekményeket, a 24/2000. számú törvény 1. cikke (1) bekezdése és a különös jogszabályok állandó gyakorlata szerint (a 111/1996. számú törvény, a terrorizmus megelőzéséről és az az elleni küzdelemről szóló 535/2004. számú törvény). A (2) bekezdés a 15. cikk (2) bekezdése szerinti, elszigetelt környezetben végzett engedélyezett értékelés fogalmát használja, amely megegyezik a 3. cikk (1) bekezdésének n) pontjában, a 15. cikk (3) bekezdésében és a 20. cikk (2) és (4) bekezdésében szereplővel; az „ellenőrzött értékelés” kifejezést, amelyet korábban kizárólag ezen a helyen használtak, törölték, mivel egy, a törvény többi részében megfelelővel nem rendelkező kifejezés a büntetés súlyosbítására vonatkozó normában ellentétes lett volna a büntetőjogi törvény előreláthatóságának az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése szerinti követelményével.

→ a cikk szövege A 41. cikk bűncselekménynek minősíti az értékelésben elkövetett csalást és az ellenőrzés akadályozását. A Hatóság vagy egy értékelő szervezet felé, tudva, a képességekre, a számítási volumenre, a súlyok biztonságára vagy az incidensekre vonatkozó lényeges elemek tekintetében hamis vagy megtévesztő módon hiányos adatok, eredmények vagy nyilatkozatok szolgáltatása, valamint a rendszer olyan konfigurálása, amelynek célja, hogy az értékelőket megtévessze az értékelt konfiguráció vagy a valós képességek tekintetében ((1) bekezdés, 3–10 év), a rendszer sajátos bűncselekménye: egy olyan engedélyezési rendszer, amely a kérelmező által szolgáltatott bizonyítékokon alapul, nem működhet, ha azok meghamisítása csupán közigazgatási szabályszegés. A modell az összehasonlító jogban az Egyesült Államok Kódexe 18. címének 1001. szakasza, amely legfeljebb 5 évvel büntet a szövetségi hatóságok felé tett hamis nyilatkozatokat. A második feltevés a 2015-ös „Dieselgate” előzményre válaszol, amelyben a járművek észlelték a tesztkörülményeket, és módosították magatartásukat, valamint az 5. cikk (2) bekezdés d) pontjában szereplő kritikus képességre. A „tudva”, a „lényeges elemek” és a „megtévesztés céljából” követelmények elhatárolják a szándékos meghamisítást a bizonytalan becsléstől és a jóhiszemű tévedéstől, a (4) bekezdés pedig kifejezetten kizárja az ekként megjelölt, bizonytalan becslést, az annak megismerését követően haladéktalanul kijavított tévedést, valamint a rendszernek az értékelővel megállapodott teszt keretében történő konfigurálását. A hozzáférés akadályozása és a naplók megsemmisítése ((2) bekezdés, 1–5 év) a Büntető Törvénykönyv 275. cikkének modelljét követi (bizonyítékok vagy okiratok eltulajdonítása vagy megsemmisítése), de a „bármilyen módon történő akadályozás” a Hatóság hatáskörének keretei között és írásbeli megkeresés alapján gyakorolt hozzáférésre vonatkozik, és nem valósít meg bűncselekményt a hatáskör hiányára vagy az ügyvédi titokra, illetve a törvény által védett más titokra alapított megtagadás, amelyről a bíróság dönt. A bejelentőkkel szembeni megtorlás ((3) bekezdés, 6 hónap–3 év vagy pénzbüntetés) a 361/2022. számú törvényben előírt intézkedésekre való pontos hivatkozással kerül meghatározásra, és a 21. cikk szerint védett bejelentéssel való összefüggéstől függ; a 361/2022. számú törvény a megtorlást csupán közigazgatási szabályszegésként szankcionálja, ami elégtelen egy olyan terület tekintetében, amelyben egy munkavállaló hallgatásának tétje több milliárd euró is lehet.

→ a cikk szövege A 42. cikk bűncselekménynek minősíti a tiltott rendszerek fejlesztését. Az (1) bekezdés szankcionálja a 15. cikk (1) bekezdése, a 25. cikk (2) bekezdésének első tételmondata és (3) bekezdése, a 28. cikk első tételmondata vagy a 29. cikk első tételmondata által tiltott körülmények közötti, szándékos betanítást, tervezést vagy üzemeltetést (3–10 év); a hivatkozásokat bekezdés és tételmondat szintjén pontosították, annak érdekében, hogy a bűncselekménnyé minősítő norma kizárólag a tulajdonképpeni tilalmakra vonatkozzon, a büntetőtörvény előreláthatósági követelménye szerint. A (2) bekezdés szankcionálja a II. vagy a III. kategóriájú rendszerek súlyainak jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát, továbbítását vagy rendelkezésre bocsátását (5–15 év), amely cselekmény súlyossága az államtitkot képező információk nyilvánosságra hozatala (a Büntető Törvénykönyv 303. cikke) és az államtitkot képező információk továbbításával elkövetett hazaárulás (a Büntető Törvénykönyv 395. cikke, 10–20 év) között helyezkedik el; annak érdekében, hogy a „jogosulatlanul” elem ne függjön egy utólagos értelmezési védekezéstől, a szöveg kifejezetten előírja, hogy a 12. cikk (2) bekezdése szerint megengedett átadások és a 21. cikk (5) bekezdése szerint védett közlések nem valósítanak meg bűncselekményt. A (3) bekezdés fokozatokba rendezi a következményeket, az addigi egységes tétel helyett: az élet elleni bűncselekményeknek megfelelő, 10–20 éves büntetés a halálnak, a súlyos testi sértésnek vagy az emberi ellenőrzés olyan elvesztésének van fenntartva, amely lehetetlenné tette az emberi beavatkozást, és amelyet a személyekre, a környezetre vagy a kritikus infrastruktúrára kiható autonóm cselekvések követtek; a különösen súlyos vagyoni kár és az ellenőrzés átmeneti elvesztése 7–15 évvel büntetendő; a következményeket a Büntető Törvénykönyv 16. cikkének (4) bekezdése szerinti feltételek mellett kell betudni. Az (1) bekezdés szerinti szándék követelménye elhatárolja a bűncselekményt a 37. cikk (1) bekezdés d) pontjában szereplő közigazgatási szabályszegéstől, amely ugyanezen, szándék nélkül elkövetett jogsértéseket szankcionálja.

→ a cikk szövege A 43. cikk a felhasználó garanciáját rögzíti. Eredeti formájában a tervezet bűncselekménynek minősítette a nem megfelelő üzemeltetők listájára felvett szolgáltatáshoz a blokkolási intézkedés kijátszásával történő hozzáférést – ez volt az egész tervezet egyetlen olyan cselekménye, amelyet felhasználó követhetett el. Az előterjesztő lemondott erről, és azt ellentétes értelmű garanciával váltotta fel: a törvény azokra rótt kötelezettségekből épül fel, akik hatalmat gyakorolnak a személy felett, és az e személynek biztosított jogokból (17., 18., 26. és 27. cikk); a 38. és 39. cikk hatékonysága nem függ a felhasználó szankcionálásától, céljuk ugyanis a nem megfelelő szolgáltatásnak a legális kereskedelmi forgalomból való kivonása; a 77/2009. számú sürgősségi kormányrendelettel való összehasonlítás pedig nem helytálló, mivel ott olyan magatartást szankcionálnak, amely saját kárral járhat, míg itt a felhasználó egy olyan szolgáltatáshoz fér hozzá, amelynek megfelelővé tételét nem ő, hanem az üzemeltető tagadta meg.

→ a cikk szövege A jelenlegi formában az (1) bekezdés előírja, hogy a természetes személynek a listára felvett szolgáltatáshoz személyes célból történő hozzáférése – ideértve a blokkolás kijátszásával történő hozzáférést is – nem valósít meg bűncselekményt vagy közigazgatási szabályszegést, és nem vonhat maga után semmilyen szankciót vagy korlátozó intézkedést a szolgáltatás meg nem felelése miatt, a felelősség pedig kizárólag az üzemeltetőt és a fejlesztőt terheli; a szöveg pontosítja, hogy a felelősség kizárólagossága a szolgáltatás meg nem felelésére vonatkozik, és hogy a garancia nem zárja ki a felelősséget a szolgáltatás igénybevétele útján elkövetett, törvény által előírt, különálló cselekményekért. A (2) bekezdés olyan értelmezési szabályt vezet be, amely szerint a 38. és 39. cikk nem olvasható a felhasználók terhére rótt bármely kötelezettség vagy jogaik feltételhez kötésének forrásaként. Az új (3) bekezdés kiterjeszti a garanciát arra a szakmai végfelhasználóra, aki nem üzemeltető, és a szolgáltatást nem bocsátja más személyek rendelkezésére. A rendelkezés a 26. cikk (1) és (4) bekezdésével, valamint a 27. cikkel függ össze. A garancia a személyes hozzáférésre vonatkozik, nem a törvény egészére: ugyanaz a személy egyúttal fejlesztő, üzemeltető vagy előállított anyag közzétevője is lehet, amely esetben a 17–19. és a 37. cikk alkalmazandóvá válik rá nézve. Mivel a blokkolás már a büntetőjogi szakasz hatálybalépése előtt megkezdődhet, az 50. cikk második tételmondata előírja, hogy a 43. cikk a törvénnyel egyidejűleg lép hatályba.

→ a cikk szövege A 44. cikk a döntési tisztséget betöltő személyek felelősségét szabályozza. Az (1) bekezdés pontosítja, hogy a bűncselekményeket azon természetes személyek terhére kell megállapítani, akik elrendelték vagy jóváhagyták a cselekmények elkövetését, valamint azok terhére, akik a jogi kötelezettség és a tényleges megakadályozási lehetőség birtokában tudva eltűrték azok elkövetését, a vétkesség formájának a Büntető Törvénykönyv szerinti, egyéni megállapításával, minőségüktől függetlenül és a jogi személynek a Büntető Törvénykönyv 135. cikke szerint beálló felelősségétől függetlenül; a szöveg nem alkot új részességi formát, hanem kiküszöböli az összetett vállalati struktúrákban a felelősség szétszórásával való védekezést. A korábbi megfogalmazás magában foglalhatta azokat a munkavállalókat is, akik tudtak, de nem tudtak beavatkozni; a szöveg a tűrés feltételezését a Büntető Törvénykönyv 17. cikke szerinti mulasztásos felelősség feltételeihez igazítja (a cselekvésre irányuló jogi vagy szerződéses kötelezettség), egyénileg megállapított vétkességgel. A (2) bekezdés kizárja a felettes vagy a vezető szerv rendelkezésére alapított büntethetőséget kizáró okot, a Római Statútum 33. cikkének és a Büntető Törvénykönyv 21. cikke (2) bekezdésének modellje szerint, amely a szemmel láthatóan jogellenes rendelkezést nem ismeri el jogellenességet kizáró okként, ugyanakkor kifejezetten fenntartja a Büntető Törvénykönyv szerinti jogellenességet és beszámíthatóságot kizáró okokat. A törvény nem tartalmaz saját normát a büntetőtörvény térbeli alkalmazásáról, mivel a Büntető Törvénykönyv 8. cikkének (4) bekezdése (a bűncselekményt Románia területén elkövetettnek kell tekinteni akkor is, ha az eredmény, akár részben, e területen állt be) és a Büntető Törvénykönyv 9–11. cikke (a személyiség, a valóság és az egyetemesség elve) elegendő, egy utaló norma pedig a 24/2000. számú törvény 16. cikke által tiltott párhuzamosságot képezné.

VIII. fejezet – Nemzetközi együttműködés. Átmeneti és záró rendelkezések (46–50. cikk)

→ a cikk szövege A 46. cikk megállapítja a Kormány külső cselekvési kötelezettségeit: az Európai Unió keretében egyenértékű előzetes engedélyezési rendszer és közös európai értékelési kapacitás előmozdítása ((1) bekezdés); az ENSZ, az Európa Tanács, a NATO és más szervezetek keretében a csúcskategóriás számítási képességek korlátozásáról és ellenőrzéséről, a halálos autonóm fegyverek megtiltásáról és a III. kategóriájú rendszerek megtiltásáról szóló szerződés megkötésének kitárgyalása, a Parlament felé történő éves jelentéstétellel ((2) bekezdés); és az értékelések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodások megkötése ((3) bekezdés). Az (1) és (2) bekezdés kezdeményezési és jelentéstételi, nem pedig eredménykötelmet ír elő. A (3) bekezdés pontosítja, hogy a Hatóság megállapodásait hatásköre keretei között köti meg, azokat közzéteszi, és azok nem térhetnek el a törvénytől vagy az uniós jogtól. A cikk nyíltan elismeri, a 2. cikk g) pontjában szereplő elvnek megfelelően, hogy a nemzeti törvény egy globális problémát önmagában nem képes megoldani; e megállapítást azonban cselekvési kötelezettséggé, nem pedig a tétlenség indokává alakítja. A történelmi modell az 1968. évi nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés, amely a hasadóanyagok ellenőrzése és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzései útján működött; a mesterséges intelligencia megfelelője a számítás ellenőrzése és annak verifikálása, amelyet a szakirodalom „compute governance” néven javasol, és amelyet Hinton, Bengio és számos kutató támogatott a 2023–2025-ös évek nyilvános felhívásaiban.

→ a cikk szövege A 47. cikk 2 évre szóló felülvizsgálati kikötést vezet be, a Hatóság jelentése és a tudományos testület véleménye alapján. Az időszakos felülvizsgálati kikötést a 24/2000. számú törvény 7. cikke (az előzetes hatásértékelés) és a technológiai fejlődés üteme írja elő. A jelentés egy közzétett módszertan alapján értékeli a védelem hatékonyságát, az incidenseket, a költségeket, a szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a nem kívánt hatásokat és az egyes intézkedések arányosságát, javasolhatja egy, nem hatékonynak bizonyult intézkedés szűkítését akkor is, ha az általános kockázat fennmarad, és tartalmazza az eltérő tudományos véleményeket. A záró tételmondat azonban elzár egy kijátszási utat: azt az érvet, hogy „úgyis nem tudjuk kontrollálni a rendszereket, tehát a szabályozás hiábavaló”, amely a bizonytalanságot engedéllyé változtatná; az igazolt kontrollmódszer hiánya önmagában nem hozható fel az enyhítés indokaként, de nem is helyettesíti az arányosság újraértékelését. A törvény azt válaszolja, hogy a bizonytalanság a szabályozás indoka, nem pedig annak feladásának indoka.

→ a cikk szövege A 48. cikk az átmeneti rendelkezéseket tartalmazza, a 24/2000. számú törvény 54. cikke szerint, és a megfelelési határidőket két lépcsőben állapítja meg, oly módon, hogy egyetlen kötelezettség se váljék esedékessé azelőtt, hogy létezne az az eszköz, amellyel teljesíthető. Az első lépcső a törvény hatálybalépésétől folyik: 60 napon belül a fejlesztők és az üzemeltetők bejelentik a Hatóságnak a Románia területén üzemeltetésben lévő vagy a Romániában lévő személyek rendelkezésére bocsátott rendszereket ((2) bekezdés); 90 napon belül megfelelnek a törvény azon rendelkezéseinek, amelyek nem függnek a módszertani normáktól ((1) bekezdés), és teljesítik az érzékelhető jelölésre, a felhasználók tájékoztatására és a megfelelési képviselő kijelölésére vonatkozó kötelezettségeket ((4) bekezdés), a nyújtás megszüntetésére és a blokkolásra vonatkozó rendelkezések (38. és 39. cikk) pedig csak e határidő lejártát követően alkalmazandók ((3) bekezdés), ami szavatolja az üzemeltetők számára az előreláthatóságot, és tiszteletben tartja az Alkotmány 15. cikkének (2) bekezdését. A második lépcső a 49. cikk (2) bekezdésében előírt módszertani normák hatálybalépésétől folyik: az ettől az időponttól számított 90 napon belül kell benyújtani az engedélykérelmet, amelynek eljárását a normák állapítják meg ((2) bekezdés), meg kell valósítani a beágyazott technikai jelölést ((4) bekezdés), és általában esedékessé válik minden olyan kötelezettség, amelynek teljesítése a normákban megállapított szabványoktól, eljárásoktól, küszöböktől vagy összegektől függ, a megfelelő közigazgatási szabályszegéseket pedig addig nem lehet megállapítani ((5) bekezdés). Az (5) bekezdés egyúttal kimondja, hogy a törvény tilalmai, a leállítási képességre, a naplózásra és a súlyos incidensek jelentésére vonatkozó kötelezettségek, valamint a normák nélkül is teljesíthető egyéb kötelezettségek a törvény hatálybalépésétől alkalmazandók; az átmeneti rendszer tehát semmit sem halaszt el abból, ami közvetlenül az emberi ellenőrzést védi. A bejelentett rendszerek a Hatóság döntéséig, de legfeljebb a törvény hatálybalépésétől számított 12 hónapig üzemeltetésben tarthatók, a IV. és az V. fejezetből közvetlenül alkalmazandó tilalmak és garanciák betartásának feltételével (nem pedig a IV. fejezet egészének, amely a normáktól függő kötelezettségeket is tartalmaz); így elkerülhető egyaránt az alkalmazási vákuum és a személyek milliói által használt szolgáltatások hirtelen megszakítása, ugyanakkor a tolerancia feltétlen korlátja megállapításra kerül. Ez a törvény erejénél fogva meghosszabbodik azzal az időtartammal, amellyel a normák elfogadása vagy a kérelem elbírálása meghaladja a törvényes határidőket, mivel a gondos kérelmező nem szankcionálható az intézmények késedelméért, a Hatóság pedig indokolással kiegészítő biztonsági feltételeket írhat elő a meghosszabbítás időtartamára. A 90 napos határidő a román jogszabályokban új engedélyezési követelményekhez való megfelelésre szokásos határidő, és elegendő, mivel a csúcsfejlesztők már rendelkeznek az MI-rendelet által megkívánt belső értékelésekkel. A (6) bekezdés az ANCOM elnökére bízza a Hatóság feladatköreinek – ideértve a 32. cikk (1) bekezdésének c) pontja szerinti sürgős intézkedéseket is – gyakorlását a mesterséges intelligencia biztonságáért felelős alelnök Parlament általi kinevezéséig; a korábbi forma az ideiglenes megbízást a bejelentések átvételére korlátozta. A (3) bekezdés egy olyan összehangolást is tartalmaz, amely nélkül az átmeneti szabályozás ellentmondásos lett volna: a bejelentett rendszernek az üzemeltetésben tartása, azon időtartam alatt, amelyben ezt a (2) bekezdés megengedi, valamint a határidőn belül benyújtott kérelem elbírálása során, nem valósítja meg a 40. cikk (1) bekezdésében előírt bűncselekményt. E pontosítás hiányában ugyanaz a magatartás a közzétételtől számított 270. nap – a büntetőjogi rendelkezések hatálybalépésének napja – és a törvény hatálybalépésétől számított 12 hónap eltelte között egyidejűleg megengedett lett volna az átmeneti rendelkezés alapján, és bűncselekménynek minősült volna a büntetőjogi rendelkezés alapján. A kizárás szigorúan körülhatárolt: nem terjed ki a be nem jelentett rendszer üzembe helyezésére, sem az üzemeltetésben tartására a kérelem elutasítását követően, a (2) bekezdésben előírt határidő lejártát követően, vagy a leállítási utasítás közlését követően. A (4) bekezdés a maga részéről a származási jelölés összetevői szerint lett lebontva: a 17. cikk (4) bekezdésében a hatóságok és a közintézmények terhére előírt kötelezettség az (1) bekezdésben meghatározott jelölésre vonatkozik, amely mind az érzékelhető jelölésből, mind a beágyazott technikai jelölésből áll, úgyhogy minden egyes összetevő a saját határidejét követi, és a hatóság vagy a közintézmény nem köteles olyan jelölést alkalmazni, amelynek szabványát még nem fogadták el.

→ a cikk szövege A 49. cikk előírja a szervezési intézkedéseket és a végrehajtási normákat, a törvény közzétételének napjához igazított határidőkkel, annak érdekében, hogy egységes ütemterv alakuljon ki, és hogy az intézmény és az értékelési szabályok az üzemeltetők határidői előtt rendelkezésre álljanak. Az (1) bekezdés előírja a mesterséges intelligencia biztonságáért felelős alelnök Parlament általi kinevezését, valamint az ANCOM szervezeti felépítésének és szervezeti és működési szabályzatának a Hatósággal való kiegészítését, az ANCOM elnökének a Hivatalos Közlönyben közzétett határozatával, a közzétételtől számított 60 napon belül. A (2) bekezdés előírja a módszertani normák elfogadását a közzétételtől számított 120 napon belül, a Hatóság javaslatára, a tudományos testület véleményével és legalább 30 napos nyilvános konzultációt követően, tárgyuk pontos felsorolásával (eljárások, szabványok, az elszigetelt környezet feltételei, a származási jelölés, a kritikus képességek értékelési módszerei és jelentőségi szintjei, az infrastruktúra küszöbe, a szolgáltatás költségéhez viszonyítva megállapított díjak, valamint a biztosítás vagy a garancia összege). A Kormányra való átruházás technikai és eljárási vonatkozásokra korlátozódik, összhangban az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatával, amely szerint a szabályozás lényeges elemeit törvénnyel kell megállapítani (például az 51/2016. számú határozat); a szöveg ezt kifejezetten kimondja: a normák a törvényben megállapított keretet részletezik, nem állapíthatják meg a kötelezettségek, a tilalmak és a szankciók lényeges tartalmát, a szabványokat pedig közzé kell tenni. A kritikus képességek listája nem szerepel többé a normák tárgyai között, mivel az a törvényben marad (5. cikk (2) bekezdés), összefüggésben a 32. cikk (4) bekezdésével. Az új (3) bekezdés bevezeti az átmeneti rendszert: a normák elfogadásáig az értékelések az MI-rendelet alapján elfogadott bevált gyakorlati kódexekben szereplő szabványok és a tudományosan elismert módszerek szerint történnek, a Hatóság pedig ideiglenes iránymutatásokat tesz közzé. A normák tárgyának felsorolását kiegészítették a 16. cikk (5) bekezdésében előírt szinttel, a 14. cikk (1) és (6) bekezdésében előírt tesztelési eljárással és időtartammal, a 3. cikk (1) bekezdésének bb) pontjában előírt, az elszigetelés minimumkövetelményeivel, valamint a 31. cikk (3) bekezdésében előírt kompenzációs juttatás összegével, annak érdekében, hogy minden olyan elem, amelyet a törvény valamely más cikke a végrehajtási szabályokra bíz, szerepeljen abban a cikkben is, amely a felhatalmazást megállapítja.

→ a cikk szövege Az 50. cikk a hatálybalépést a kihirdetéstől számított 30. napra állapítja meg, az Alkotmány 78. cikke és a 24/2000. számú törvény 12. cikke szerint, kivéve a 40–42., a 44. és a 45. cikket, amelyek a kihirdetéstől számított 270 nap elteltével lépnek hatályba, azzal a pontosítással, hogy a 43. cikk a törvénnyel egyidejűleg lép hatályba. A büntetőjogi szakasz határideje a kihirdetéstől számított napokban van kifejezve, nem naptári hónapokban, és 6 hónapról 270 napra hosszabbodott, annak érdekében, hogy a bűncselekménnyé minősítések csak a módszertani normák (120 nap) és az azoktól függő kötelezettségek alkalmazkodási időszaka (210 nap) után váljanak aktívvá: egy engedélyezéshez kötött bűncselekménnyé minősítés feltételezi egy rendelkezésre álló engedélyezési eljárás létét, és annak a normák előtti aktiválása ellentétes lenne a büntetőtörvény előreláthatóságával (az emberi jogok európai egyezményének 7. cikke, az Alkotmány 23. cikkének (12) bekezdése). Az elfogadás tanúsítására szolgáló záróformula, amelyet a 24/2000. számú törvény 40. és 46. cikke ír elő, az Alkotmány 75. cikkének és 76. cikke (1) bekezdésének betartását jelzi, a törvény sarkalatos jellegű, mivel bűncselekményeket és büntetéseket szabályoz (73. cikk (3) bekezdés h) pont), és eltéréssel módosítja egy sarkalatos törvénnyel létrehozott önálló közigazgatási hatóság szervezetét (117. cikk (3) bekezdés).

A 48–50. cikkből következő egységes ütemterv, a törvény közzétételének napjához (P) viszonyítva, a következő: P+30 nap – a hatálybalépés, ideértve a felhasználó garanciáját (43. cikk), a közvetlenül alkalmazandó tilalmakat és kötelezettségeket; P+60 nap – az alelnök kinevezése és a Hatóság megszervezése (49. cikk (1) bekezdés); P+90 nap – az üzemeltetésben lévő rendszerek bejelentése (48. cikk (2) bekezdés); P+120 nap – a módszertani normák elfogadása (49. cikk (2) bekezdés) és a normáktól független kötelezettségek esedékessé válása (48. cikk (1) és (4) bekezdés), amely időponttól a 38. és 39. cikk is alkalmazandóvá válik; P+210 nap – ha a normákat határidőre elfogadják, a normáktól függő kötelezettségek, a beágyazott technikai jelölés és az engedélykérelmek esedékessé válása (48. cikk (2), (4) és (5) bekezdés); P+270 nap – a büntetőjogi szakasz hatálybalépése (40–42., 44. és 45. cikk); a bejelentett rendszerek tekintetében a tolerancia a hatálybalépéstől számított 12 hónap elteltével jár le, amely a törvény erejénél fogva meghosszabbodik az intézmények késedelmével (48. cikk (2) bekezdés).

3. A jogszabályszerkesztési normáknak való megfelelés (a 24/2000. számú törvény)

A tervezetet az újraközölt 24/2000. számú törvény szigorú betartásával szerkesztették, a következők szerint. A megalapozás és az előzetes hatásértékelés (6., 7. és 30–31. cikk) a jelen indokolásban szerepel, a jelenlegi helyzet, az összehasonlító modellek és a hatások elemzésével. A jogalkotási rendszerbe való beillesztést (13. cikk) az MI-rendeletre való kifejezett hivatkozás (a törvény 1. cikke (3) bekezdése) és a kapcsolódó aktusokra való utaló normák biztosítják. A párhuzamosságok elkerülése (16. cikk) külön elemzés tárgyát képezte, amelyet az 5. szakasz 3. pontja tartalmaz: egyetlen létező szabályozás sem kerül megismétlésre, hanem utalás útján átvételre, az eltérések pedig a „…-tól eltérően” formulával, kifejezetten kerülnek megfogalmazásra, a 63. cikk szerint. A terminológiai egységet (37. cikk) a 3. cikkben szereplő meghatározások biztosítják, amelyek utalás útján átveszik az uniós jog által rögzített fogalmakat, és indokolással, autonóm módon határozzák meg az új fogalmakat („csúcsrendszer”, „súlyok”, „üzemeltető”, „üzembe helyezés”), elkerülve az MI-rendeletben más értelemmel bíró kifejezéseket („operátor”, „szolgáltató”, „üzembe léptetés”). A normatív stílus (36. és 38. cikk) rendelkező jellegű, jelen időben, zárójeles magyarázatok és nem rögzült neologizmusok nélkül; a rendelkező részben használt valamennyi technikai kifejezés („súlyok”, „architektúra”, „betanítás”, „finomhangolás”, „megerősítéses tanulás”, „kiszivárogtatás”, „autonóm replikáció”, „rekurzív önfejlesztés”, „a képességek elrejtése”, „a felügyelet alóli kivonás”, „a leállítással szembeni ellenállás”, „külső eszköz”, „engedélyezett üzemeltetési környezet” és a többiek) a 3. cikkben van meghatározva, amely két bekezdésbe szerveződik – tárgyfogalmak, illetve műveletek és magatartások –, hogy minden felsorolás az ábécé betűinek keretén belül maradjon, és hogy a tilalmak és a bűncselekmények tárgyi eleme pontos normatív tartalommal bírjon. Az alkotóelemek (40–46. cikk) a következők: a cím, a preambulum (amelyet a 43. cikk megenged az indokolás összefoglaló kifejtésére, a különös jelentőségű törvények modellje szerint), a bevezető formula, a rendelkező rész és az elfogadás jogszerűségének tanúsítására szolgáló formula. A rendelkező rész szerkezete (47–56. cikk) tiszteletben tartja az általános rendelkezések – érdemi rendelkezések – átmeneti rendelkezések – záró rendelkezések sorrendet, római számokkal számozott fejezetekkel és arab számokkal jelölt szakaszokkal; a cikkek folyamatosan vannak számozva, a bekezdések zárójelbe tett arab számokkal, a felsorolások betűkkel, és egyetlen betűvel jelölt felsorolás sem tartalmaz további felsorolást (49. cikk (3) bekezdés); a cikkek nem viselnek széljegyzeteket, mivel a 47. cikk (3) bekezdése azokat a törvénykönyvek és a nagy terjedelmű törvények számára tartja fenn. Az utaló normák (50. cikk) megjelölik azon aktusok teljes azonosító adatait, amelyekre utalás történik, a Kormányra való átruházások (49. cikk) pedig eljárási és technikai vonatkozásokra korlátozódnak, a törvény 49. cikke (2) bekezdésének záró tételmondata pedig kifejezetten megtiltja, hogy a módszertani normák megállapítsák a kötelezettségek, a tilalmak és a szankciók lényeges tartalmát. A törvény egyetlen kifejezett beavatkozást tartalmaz egy másik normatív aktus szövegébe – a 78/2016. számú sürgősségi kormányrendelet 11. cikke (1) bekezdésének a törvény 45. cikke (3) bekezdésével elrendelt kiegészítését –, az 59–62. cikk szerint megszerkesztve (az aktus teljes azonosító adatai, a közzétételi és jóváhagyási adatokkal, valamint a kiegészítés formulája); az eseti eltéréseket a 63. cikk megengedi, és azok nem érintik azon aktusok szövegét, amelyektől az eltérés történik. A 2026. szeptember 20-i független jogi elemzés nyomán a tervezetet a következők érdekében vizsgálták felül: (i) a tárgyi hatályának elhatárolása az MI-rendelettől (1. cikk (4) bekezdés, 9. cikk (7) bekezdés, 17. cikk (6) bekezdés, 19. cikk (1) bekezdés és 27. cikk (6) bekezdés); (ii) a közigazgatási szabályszegések és a bűncselekmények valamennyi alkotóelemének törvényben tartása, azok szabványok útján történő kiterjesztésének tilalmával (32. cikk (4) bekezdés); (iii) az eljárások, a szabványok és a határidők összehangolása a közzététel napjához igazított egységes ütemterv útján (48–50. cikk); (iv) a Hatósággal szembeni eljárási garanciák hozzáadása (9. cikk (4) bekezdés, 11. cikk (2) bekezdés, 14. cikk (4) bekezdés, 32. cikk (2)–(3) bekezdés, 39. cikk (1) és (5) bekezdés, 45. cikk (2) bekezdés). A tervezet munkapéldánya a „TERVEZET” megjelölést viseli; a szöveg végén szereplő, az elfogadás jogszerűségét tanúsító záróformula a törvényjavaslatok esetében szokásos formula, és nem jelent már megtörtént elfogadást.

3. szakasz – A normatív akta tervezetének társadalmi-gazdasági hatása

4. szakasz – A konszolidált általános költségvetésre gyakorolt pénzügyi hatás, mind rövid távon, a folyó évre, mind hosszú távon (5 év)

A pénzügyi hatás a Mesterséges Intelligencia Biztonságáért Felelős Hatóság ANCOM keretében való megszervezésének és működésének kiadásaiban áll, amelyeket körülbelül 80 állásból álló létszámra becsülnek, amelyek közül legalább 50 versenyvizsgán felvett és piaci szinten díjazott technikai szakember, valamint az értékelésekhez szükséges számítási infrastruktúra kiadásaiban. Az ANCOM – amely teljes egészében saját bevételeiből finanszírozott hatóság – keretében való megszervezés csökkenti a létrehozási költségeket (székhely, támogató funkciók, informatikai rendszerek), és nem terheli az állami költségvetést. A 33. cikk (5) bekezdése szerint a Hatóságot az ANCOM költségvetéséből finanszírozzák, évente jóváhagyott és külön kimutatott, elkülönített allokáció útján, valamint a bejelentési, értékelési és engedélyezési díjakból, amelyeket a módszertani normák a nyújtott szolgáltatás költségéhez viszonyítva állapítanak meg; a kezdeti költségvetést, ideértve a személyzetet és az infrastruktúrát is, az ANCOM biztosítja a díjak beszedése előtt. A törvény alapján kiszabott bírságok az állami költségvetés bevételét képezik, és nem határozhatják meg a Hatóság forrásait, a 32. cikk (1) bekezdésének j) pontjában előírt kutatást pedig elkülönített költségvetési allokációból finanszírozzák, a szankcióktól függetlenül; a bírságokból származó bevételek ex ante nem becsülhetők, és az alábbiakban nem kerülnek figyelembevételre. A millió lejben kifejezett becslések tájékoztató jellegűek, és azokat a Pénzügyminisztérium fogja véglegesíteni a véleményezés során.

5. szakasz – A jelen normatív akta hatályos jogszabályokra gyakorolt hatásai

a) hatályos normatív aktusok, amelyek a normatív akta tervezetének hatálybalépése következtében módosításra vagy hatályon kívül helyezésre kerülnek

A tervezet egyetlen normatív aktust sem helyez hatályon kívül, és kifejezetten, egy kiegészítés útján egyetlen normatív aktust módosít (45. cikk (3) bekezdés). Egyebekben az utaló norma és a kifejezett eltérés technikája útján a következő hatásokat gyakorolja a hatályos jogszabályokra:

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Nyomozó Igazgatóság megszervezéséről és működéséről, valamint egyes normatív aktusok módosításáról és kiegészítéséről szóló, a 120/2018. számú törvénnyel módosításokkal jóváhagyott 78/2016. számú sürgősségi kormányrendelet – kifejezett kiegészítés (a törvény 45. cikke (3) bekezdése): a 11. cikk (1) bekezdésébe új pont kerül beiktatásra, amely a törvény 40–42. cikkében előírt bűncselekményeket a DIICOT hatáskörébe utalja; 1, szövegében kiegészített aktus. A 11. cikk (1) bekezdésének pontos szerkezetét (a pontok számozását és a naprakész egységes szerkezetbe foglalt formát) a benyújtás előtt az egységes szerkezetbe foglalt szövegen kell ellenőrizni, és a kiegészítés formuláját ennek megfelelően kell kiigazítani.

A hallgatólagos jóváhagyás eljárásáról szóló 27/2003. számú sürgősségi kormányrendelet – kifejezett eltérés (a törvény 9. cikke (4) bekezdése): a Hatóság válaszának hiánya nem egyenértékű a hallgatólagos engedélyezéssel; 1 eltérés.

Az Országos Hírközlési Igazgatási és Szabályozási Hatóság létrehozásáról szóló, a 113/2010. számú törvénnyel jóváhagyott 22/2009. számú sürgősségi kormányrendelet – kifejezett eltérés (a törvény 31. cikke (2) bekezdése) a 11. cikke (1) bekezdésétől: egy további alelnök, a mesterséges intelligencia biztonságáért, akit a Parlament ugyanazon feltételek szerint nevez ki; 1 eltérés. A 153/2017. számú kerettörvény nem érintett, mivel az ANCOM személyzete annak 2. cikke (2) bekezdése útján ki van zárva annak alkalmazásából.

A közigazgatási bíráskodásról szóló 554/2004. számú törvény – kifejezett eltérés (a törvény 26. cikke (6) bekezdése) annak 7. cikkétől (előzetes eljárás), 10. cikkétől (anyagi és területi hatáskör) és 20. cikkétől (jogorvoslat): a 26. cikkben, valamint az utalás útján a 18. cikk (3) bekezdésében és a 27. cikk (5) bekezdésében előírt, hatóságok és közintézmények döntései ellen előterjesztett jogorvoslatok nem tartoznak az előzetes eljárás hatálya alá, azokat a személy lakóhelye szerinti törvényszék bírálja el, az ítélőtáblához előterjesztett fellebbezéssel; 1 eltérés (három szövegtől).

A közigazgatási szabályszegések jogi rendszeréről szóló 2/2001. számú kormányrendelet – kifejezett eltérések (a törvény 37. cikke (4) bekezdése) a 28. cikktől (a bírság legkisebb összege felének megfizetése) és a 13. cikke (1) bekezdésétől (a szankció alkalmazásának elévülési határideje); 2 eltérés.

A közérdekű bejelentők védelméről szóló 361/2022. számú törvény – a hatály kiegészítése utaló norma útján (a törvény 21. cikke), a szöveg módosítása nélkül; a védelmi rendszer kiterjed a biztonságot fenyegető kockázatokra és a képességek elrejtésére vonatkozó bejelentésekre.

Az (EU) 2016/679 rendelet (22. cikk) és a 190/2018. számú törvény – utaló normák (a törvény 26. cikke (8) bekezdése), módosítás nélkül.

A digitális szolgáltatásokról szóló (EU) 2022/2065 rendelet – összehangoló norma (a törvény 27. cikke (6) bekezdése): a közvetítő szolgáltatások szolgáltatói tekintetében a 27. cikk csak a rendelettel összeegyeztethető mértékben alkalmazandó, amelynek a szerződéses feltételekre (14. cikk), a döntések indokolására (17. cikk) és a panaszok elbírálására (20. cikk) vonatkozó rendelkezései alkalmazandók maradnak; a rendeletnek a szolgáltatás igénybe vevői számára biztosított egyetlen garanciája sem szűkül; módosítás nélkül.

Az (EU) 2024/1689 rendelet – összehangoló normák: a törvény 1. cikke (4) bekezdése és 9. cikke (7) bekezdése (a törvény nem állapít meg feltételeket az általános célú modelleknek az Unió piacára történő bevezetésére, és nem érinti a Bizottságnak a rendelet 88. cikkében előírt hatásköreit; a rendszerszintű kockázatot jelentő azon modellek tekintetében, amelyek szolgáltatói eleget tesznek a rendelet V. fejezetének, a Hatóság a Mesterséges Intelligenciáért Felelős Hivatalnak közölt dokumentációra támaszkodik); a törvény 17. cikke (6) bekezdése (azon szolgáltatók és alkalmazók tekintetében, akikre a rendelet 50. cikke alkalmazandó, a jelölési kötelezettségek a rendelet 50. cikke (2) és (4) bekezdésének betartásával teljesítettnek minősülnek, a törvény kizárólag a hatáskörrel rendelkező hatóságot, a megállapítási eljárást és a szankciókat állapítja meg, a rendelet 99. cikke (4) bekezdésének korlátai között); a törvény 18. cikke (5) bekezdése (a rendelet 50. cikkének (1) bekezdése és az (EU) 2016/679 rendelet 13–15. és 22. cikke); a törvény 19. cikke (1) és (6) bekezdése (a más tagállamban letelepedett fejlesztők és üzemeltetők kizárólag egy kapcsolattartó pontot jelölnek ki, amely lehet a rendelet 54. cikkében előírt meghatalmazott képviselő vagy az (EU) 2022/2065 rendelet 13. cikkében előírt jogi képviselő; a Romániára is felhatalmazott meghatalmazott képviselő teljesíti a törvény szerinti kötelezettséget); az uniós aktusok módosítása nélkül.

A 2000/31/EK irányelv (3. cikk) és az elektronikus kereskedelemről szóló, újraközölt 365/2002. számú törvény – utaló normák (a törvény 4. cikke (4) bekezdése és 39. cikke (4) bekezdése): a törvény kötelezettségei az irányelv 3. cikkében foglalt feltételek szerint a más tagállamból nyújtott szolgáltatásokra is alkalmazandók, az ilyen szolgáltatás blokkolása pedig kizárólag egyedileg, egy meghatározott szolgáltatás tekintetében rendelhető el, a származási tagállamhoz intézett megkeresés és az Európai Bizottság értesítésének eljárásával; módosítás nélkül.

A hibás termékekért való felelősségről szóló (EU) 2024/2853 irányelv – összehangoló norma (a törvény 35. cikke (5) bekezdése): a törvény által bevezetett objektív felelősség önálló jogalapot képez, amely nem módosítja a termékfelelősség harmonizált rendszerét; amennyiben a tudományos ismeretek hiányára alapított vis maior kizárása az irányelv hatálya alá tartozik, a Kormány teljesíti az irányelv 18. cikkében előírt alaki követelményeket (a fejlesztési kockázatra vonatkozó eltérés).

A műszaki szabályokra és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó szabályokkal kapcsolatos tájékoztatási eljárás megállapításáról szóló, az 1016/2004. számú kormányhatározattal átültetett (EU) 2015/1535 irányelv – a benyújtás előtt ellenőrizendő: a törvény 17–19., 38. és 39. cikkének rendelkezései, valamint a technikai jelölésre vonatkozó módszertani normák alkalmasak lehetnek arra, hogy az irányelv értelmében vett „szolgáltatásokra vonatkozó szabályokat” képezzenek, amely esetben a tervezetet tervezeti szakaszban be kell jelenteni az Európai Bizottságnak, a várakozási időszak betartásával; az európai bejelentésekre vonatkozó feljegyzés a tervezetet kíséri.

A Polgári Törvénykönyv (1376. cikk), a Büntető Törvénykönyv (16. cikk (4) bekezdés, 135. cikk), a büntetőeljárási törvénykönyv (36., 168., 249. cikk), a polgári perrendtartás (a közigazgatási peres eljárás, a törvény 23. cikke (2) bekezdése és 26. cikke (5) bekezdése), a 182/2002. számú törvény, a 155/2024. számú sürgősségi kormányrendelet, a 240/2004. számú törvény – utaló normák, módosítás nélkül.

Összefoglalva: 0 hatályon kívül helyezett aktus, 1 szövegében kiegészített aktus (a 78/2016. számú sürgősségi kormányrendelet), 5 kifejezett eltérés (7 szövegtől), 2 hatálykiegészítés utaló norma útján (a 361/2022. és a 365/2002. számú törvény), az uniós joggal összehangoló normák az 1. cikk (4) bekezdésében, a 9. cikk (7) bekezdésében, a 17. cikk (6) bekezdésében, a 18. cikk (5) bekezdésében, a 19. cikk (1) és (6) bekezdésében, a 27. cikk (6) bekezdésében és a 35. cikk (5) bekezdésében; 1, ellenőrizendő európai bejelentés ((EU) 2015/1535 irányelv). A hivatkozott nemzeti aktusok (a törvénykönyvek, a 182/2002., 365/2002., 554/2004. és 361/2022. számú törvény, a 2/2001. számú kormányrendelet, valamint a 22/2009., 78/2016. és 155/2024. számú sürgősségi kormányrendelet) egységes szerkezetbe foglalt formáival való összhangot a benyújtás előtt az egységes szerkezetbe foglalt szövegeken kell ellenőrizni.

b) normatív aktusok, amelyek az új rendelkezések végrehajtását követően kidolgozásra kerülnek

A Parlament határozata az ANCOM mesterséges intelligencia biztonságáért felelős alelnökének kinevezéséről, valamint az ANCOM elnökének a Hivatalos Közlönyben közzétett határozata a szervezeti felépítés és a szervezeti és működési szabályzat Hatósággal való kiegészítéséről, ideértve az értékelési, a vizsgálati és a szankcionáló döntéshozatali funkciók elkülönült struktúráinak megszervezését is (32. cikk (2) bekezdés); határidő: a törvény közzétételétől számított 60 nap (49. cikk (1) bekezdés).

Kormányhatározat a törvény alkalmazására vonatkozó módszertani normák jóváhagyásáról, a Hatóság javaslatára, a tudományos testület véleményével és legalább 30 napos nyilvános konzultációt követően elfogadva; határidő: a törvény közzétételétől számított 120 nap (49. cikk (2) bekezdés). Tárgy: a bejelentési és engedélyezési eljárás; a más tagállamban jogszerűen üzembe helyezett rendszerek elismerésének egyszerűsített eljárása (9. cikk (7) bekezdés); az értékelés, a súlyok biztonsága és a leállítási képesség szabványai; az elszigetelt környezet feltételei (15. cikk (2) bekezdés); a származási jelölés szabványai (17. cikk); a kritikus képességek értékelési módszerei és jelentőségi szintjei, az 5. cikk (2) bekezdésének korlátai között, az eredmények további kategóriáinak hozzáadása nélkül; a nagy kapacitású számítási infrastruktúra küszöbe (6. cikk (4) bekezdés); a díjak összege, a szolgáltatás költségéhez viszonyítva megállapítva; a biztosítás vagy a pénzügyi garancia összege (36. cikk); a súlyokhoz hozzáféréssel rendelkező személyzet ellenőrzésének eljárása, az ORNISS véleményével (12. cikk (1) bekezdés); a leállítási képesség tesztelésének eljárása (14. cikk (1) bekezdés); az a szint, amelytől kezdve a naplók érthetőségének elvesztését meg kell állapítani (16. cikk (5) bekezdés); az alelnök kompenzációs juttatása (31. cikk (3) bekezdés). A normák a törvény által megállapított keretet részletezik, és nem állapíthatják meg a kötelezettségek, a tilalmak és a szankciók lényeges tartalmát; a szabványokat közzé kell tenni.

A Hatóság ideiglenes iránymutatásai, amelyeket a módszertani normák elfogadásáig tesznek közzé, ezen időszak alatt az értékelések az MI-rendelet alapján elfogadott bevált gyakorlati kódexek és a tudományosan elismert módszerek szerint történnek (49. cikk (3) bekezdés); ezt követően a Hatóság szabványai, a tudományos testület véleményével, a 32. cikk (4) bekezdésének korlátai között.

Az ANCOM elnökének határozata a Hatóság szakszemélyzetének díjazási szintjéről, a közzétett piaci tanulmány alapján (33. cikk (3) bekezdés); a szakszemélyzetre kiírt versenyvizsga kiírása és szabályzata (33. cikk (1) és (2) bekezdés).

Az Ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsának határozata a nemzeti védelem és biztonság területén működő rendszerekre alkalmazandó kiigazításokról (23. cikk).

Kormányhatározatok a számítási küszöb időszakos kiigazításáról, a Hatóság javaslatára (6. cikk (2) bekezdés).

Az (EU) 2024/1689 rendelet alkalmazásáról szóló törvényt, amely a Kormány kidolgozása alatt áll, össze kell majd hangolni a jelen törvénnyel a kijelölt hatóságok és a Hatóság közötti együttműködés tekintetében (31. cikk (5) bekezdés), valamint azon szabály tekintetében, amely szerint ugyanazon cselekményért nem alkalmazható két szankció a törvény és a rendelet alapján (37. cikk (5) bekezdés).

c) A jogszabályi párhuzamosságok elemzése (a 24/2000. számú törvény 16. cikke)

A 24/2000. számú törvény 16. cikkének (1) bekezdése szerint „a jogalkotási folyamatban tilos ugyanazon szabályozás megállapítása ugyanazon normatív aktus több cikkében vagy bekezdésében, illetve két vagy több normatív aktusban”, a jogszabályi összefüggések kiemelésére pedig az utaló normát kell használni. A tervezet minden rendelkezését megvizsgálták a hatályos jogszabályokhoz képest, az alábbi táblázatban összefoglalt eredményekkel.

6. szakasz – A normatív akta tervezetének kidolgozása céljából lefolytatott konzultációk

7. szakasz – A normatív akta tervezetének kidolgozására és végrehajtására vonatkozó nyilvános tájékoztatási tevékenységek

8. szakasz – Végrehajtási intézkedések

A fentiekre tekintettel került kidolgozásra a csatolt törvényjavaslat, amelyet megvitatásra és elfogadásra a Parlament elé terjesztünk.

Előterjesztő,

DOKUMENTÁCIÓS JEGYZET

A javaslat kidolgozása során figyelembe vett források

1. A mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapításáról szóló, 2024. június 13-i (EU) 2024/1689 európai parlamenti és tanácsi rendelet, HL L, 2024.7.12. – különösen a 2., 3., 5., 14., 51–56., 68., 72–73., 78., 87., 99–101. cikk és a XIII. melléklet.

2a. Dario Amodei, „We Must Pace the Frontier”, 2026. szeptember 12. (darioamodei.com); a VentureBeat, a TechRadar, a Newsweek és a The Spokesman-Review 2026. szeptember 12-i beszámolói az esszéről, a Hugging Face-incidensről, valamint Sam Altman és Elon Musk reakcióiról; Sam Altman interjúja a Fortune-nak (2026. szeptember 13.), amelyet a Bloomberg és a Business Standard idézett.

2g. Koreai Köztársaság – „Framework Act on the Development of Artificial Intelligence and Establishment of Trust” (a mesterséges intelligencia fejlesztéséről és a bizalom megteremtéséről szóló kerettörvény), hatályban 2026. január 22-étől: a generatív mesterséges intelligencia által előállított tartalom jelölésének kötelezettsége, a felhasználók előzetes tájékoztatásának kötelezettsége és a külföldi szolgáltatók kötelezettsége arra, hogy a megfelelésért helyi képviselőt jelöljenek ki; a Center for Security and Emerging Technology, Georgetown University által közzétett hivatalos angol fordítás, https://cset.georgetown.edu/wp-content/uploads/t0625_south_korea_ai_law_EN.pdf; elemzések: Future of Privacy Forum, https://fpf.org/blog/south-koreas-new-ai-framework-act-a-balancing-act-between-innovation-and-regulation/ ; Cooley LLP, 2026. január 27., https://www.cooley.com/news/insight/2026/2026-01-27-south-koreas-ai-basic-act-overview-and-key-takeaways.

2h. Az (EU) 2024/1689 rendelet 50. cikke (átláthatósági kötelezettségek, 2026. augusztus 2-ától alkalmazandó) és 54. cikke (a harmadik államokban letelepedett, általános célú modelleket szolgáltatók meghatalmazott képviselője); az Európai Bizottság mesterséges intelligencia által előállított tartalom átláthatóságáról szóló magatartási kódexe (tervezet, 2026).

2f. Yoshua Bengio, a The Guardiannak (Dan Milmo) adott interjú, 2026. szeptember 16., a szabályozás világjárványéhoz hasonlítható fordulópontjának közeledéséről; az Egyesült Királyság Királyi Társaságának 42 tagja és külföldi tagja által aláírt levél a fejlesztés ütemével kapcsolatos „rendkívüli aggodalomról”; a Digi24 2026. szeptember 16-i beszámolója, https://www.digi24.ro/stiri/sci-tech/lumea-digitala/nasul-inteligentei-artificiale-spune-ca-reglementarea-ai-se-apropie-de-un-punct-de-cotitura-similar-cu-cel-al-pandemiei-de-covid-3950743; Time, „The AI Tipping Point”, 2026. szeptember 15., az Egyesült Államok Kongresszusában vita alatt álló törvényjavaslatokról.

2e. A 2026. szeptemberi nyilvános vita: Jacob Coxon kutató (Anthropic) nyilvános felmondása, 2026. szeptember 8., valamint az Anthropic és az OpenAI illesztési és kutatási osztályai vezetőinek reakciói – a CBC News, a Time (2026. szeptember 15.), a Forbes és a Fortune (2026. szeptember 9–10.) beszámolói; a Salesforce 2026. szeptember 15-i, San Franciscó-i éves konferenciáján Sam Altman, Mark Zuckerberg, Jensen Huang, Jack Clark és Dario Amodei által kifejezett álláspontok – a BBC News (2026. szeptember 16.), a The Irish Times, a CNBC és a Forbes beszámolói.

2c. A 2026. nyári incidens időrendje (az ágensek szökése az OpenAI tesztkörnyezetéből és a Hugging Face platform kompromittálása): Cloud Security Alliance, „The Great Sandbox Escape” (2026. július 28.), https://cloudsecurityalliance.org/blog/2026/07/28/openai-and-hugging-face-security-incident-inside-the-great-sandbox-escape; Malwarebytes Labs, „The AI agent swarm that attacked Hugging Face is a warning for the future” (2026. augusztus), https://www.malwarebytes.com/blog/ai/2026/08/the-ai-agent-swarm-that-attacked-hugging-face-is-a-warning-for-the-future; Axios, „OpenAI Hugging Face breach exposes AI agent security limits” (2026. szeptember 1.), https://www.axios.com/2026/09/01/openai-hugging-face-ai-agent-security; TechCrunch, „OpenAI’s rogue agents keep escaping, with no formal process to investigate them” (2026. szeptember 4.), https://techcrunch.com/2026/09/04/openais-rogue-agents-keep-escaping-with-no-formal-process-to-investigate-them/; Noma Security, „The Great (Sandbox) Escape” (2026), https://noma.security/blog/the-great-sandbox-escape-analyzing-the-openai-hugging-face-security-incident; az OpenAI és a Hugging Face 2026. július 21-i közös nyilatkozata.

2d. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusában az incidensre adott válaszként benyújtott törvényjavaslatok: „AI Kill Switch Act” (2026. július 23.) és „Ban Artificial Superintelligence Act” (2026. szeptember 3.); a csúcslaboratóriumok több mint 1.100 munkavállalójának nyílt levele a fejlesztési ütem csillapítására szolgáló mechanizmusokról (2026. július 28.).

2b. Alex Antic szenátor (Ausztrália Szenátusa), 2026-ban nyilvánosan terjesztett parlamenti felszólalás a „digitális börtönről” (az előfizetés-gazdaság, a digitális személyazonosság, a megfelelés mint a társadalomban való részvétel ára), https://www.facebook.com/reel/1059873890017722/.

2. CNN, „Amanpour”, 2023. május 2. – interjú Geoffrey Hintonnal és Connor Leahyvel („We do not know how to control these things”; Hinton: az emberiség kihalása „nem elképzelhetetlen”; Leahy: „sajnos meglehetősen valószínű”).

3. Center for AI Safety, „Statement on AI Risk”, 2023. május 30.; Geoffrey Hinton nyilvános kijelentései (BBC, 2024. december; CBS, 2025. április) a 10–20%-os valószínűségről és a „tigriskölyökkel” való összehasonlításról; „International AI Safety Report”, 2025. január (koord. Y. Bengio); RAND Corporation, „Securing AI Model Weights”, 2024; az „A Right to Warn about Advanced Artificial Intelligence” levél, 2024. június 4.

4. ANCOM, „A mesterséges intelligenciáról szóló rendelet Romániában – a végrehajtási keret jelenlegi állása” című közlemény (2026. július); a szakmai sajtó (Juridice.ro, Bursa.ro, 2026. augusztus) a szankcionálás lehetetlenségéről a nemzeti törvény elfogadásáig.

5. A kaliforniai SB 53 – Transparency in Frontier Artificial Intelligence Act (2025. szeptember 29.); az Egyesült Államok 14110. számú végrehajtási rendelete (2023. október 30., visszavonva 2025 januárjában); a Kínai Népi Köztársaság generatív MI-szolgáltatásokra vonatkozó átmeneti intézkedései (2023. augusztus 15.); az Európa Tanács mesterséges intelligenciáról szóló keretkonvenciója (CETS 225. sz., 2024); az ENSZ Közgyűlésének 78/241. számú határozata (2023. december 22.); az ENSZ főtitkárának és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának közös felhívása (2023. október 5.).

6. A normatív aktusok kidolgozására vonatkozó jogszabályszerkesztési normákról szóló, újraközölt 24/2000. számú törvény – az azt követő módosításokkal és kiegészítésekkel – különösen a 6., 7., 13., 16., 30–31., 36–38., 40–56., 63. cikk; az 561/2009. számú kormányhatározat a közpolitikai dokumentumok tervezeteinek, a normatív aktusok tervezeteinek, valamint más dokumentumoknak az elfogadás/jóváhagyás céljából történő kidolgozására, véleményezésére és bemutatására vonatkozó, Kormány szintjén alkalmazandó eljárásokról szóló szabályzat jóváhagyásáról – 1. sz. melléklet (az indokolás szerkezete).

7. Románia Alkotmánya, újraközölt szöveg (1., 22., 34., 53., 73., 75., 76., 78., 117., 119., 142., 148. cikk); a Polgári Törvénykönyv (11., 25., 1246–1250., 1376. cikk); a Büntető Törvénykönyv (8., 9–11., 21., 135., 275., 303., 345., 395. cikk); a büntetőeljárási törvénykönyv (36., 168., 249. cikk); a 111/1996. számú törvény; a 703/2001. számú törvény; a 182/2002. számú törvény; a 415/2002. számú törvény; a 240/2004. számú törvény; a 95/2006. számú törvény; a 190/2018. számú törvény; a 129/2019. számú törvény; a 361/2022. számú törvény; a 365/2002. számú törvény; a 153/2017. számú kerettörvény; a 77/2009. számú sürgősségi kormányrendelet; a 2/2001. számú kormányrendelet; a 27/2003. számú sürgősségi kormányrendelet; a 78/2016. számú sürgősségi kormányrendelet; a 155/2024. számú sürgősségi kormányrendelet; a 195/2005. számú sürgősségi kormányrendelet.

8. Ítélkezési gyakorlat: EUB, C-157/96, National Farmers' Union (1998); az EU Törvényszéke, T-13/99, Pfizer Animal Health (2002); EUB, C-376/22, Google Ireland és társai, a 2023. november 9-i ítélet, ECLI:EU:C:2023:835 (25–35. pont); Románia Alkotmánybírósága, 51/2016. számú határozat (a törvény világossága és előreláthatósága).

9. A tervezet független jogi elemzése (a 2026. szeptember 20-i forma), az abban feltüntetett, ellenőrzött forrásokkal: az (EU) 2024/1689 rendelet (egységes szerkezetbe foglalt szöveg, 2026. július 27.), az (EU) 2022/2065 rendelet ((9) preambulumbekezdés, 14., 17., 20. cikk), a 2000/31/EK irányelv (3. cikk), az (EU) 2024/2853 irányelv (2–3., 18. cikk), az (EU) 2019/1937 irányelv (6., 15., 21. cikk), az (EU) 2015/1535 irányelv és az 1016/2004. számú kormányhatározat, a 78/2016. számú sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó 120/2018. számú törvény.