A szuverenitási törvény (20. változat) — teljes szöveg
Törvénytervezet: „A szuverenitási törvény —
Törvény a román nép és állampolgár magasabb rendű és szuverén érdekének védelméről”
Kiindulva abból az alkotmányos elvből, hogy a nemzeti szuverenitás a román népet illeti meg, valamint annak szükségességéből, hogy a román állampolgár nagyobb mértékben vegyen részt a döntéshozatali és jogalkotási folyamatban a részvételi demokrácia elvének megvalósítása útján, a törvénykezdeményezési jognak legalább 100.000 szavazati joggal rendelkező állampolgár általi gyakorlásával, a jogalkotási technika szabályairól szóló 24/2000. törvény 5. cikkelye (1) bekezdésének és Románia újraközölt Alkotmánya 74. cikkelye (1) bekezdésének együttes olvasata szerint,
abból a szükségességből kiindulva, hogy olyan törvényt kell elfogadni, amely szavatolja és megerősíti a román állam Románia újraközölt Alkotmánya 1. cikkelyének (1) bekezdésében megállapított szuverenitását, olyan szükséges és sürgős intézkedések megvalósításával a nemzeti szuverenitást érintő különböző területeken, amely szuverenitás egyaránt értendő a nemzetnek az azonossághoz és az önrendelkezéshez való jogaként és az alkotmányos renddel összhangban álló jogállapotként,
tekintettel annak szükségességére, hogy az állampolgár alapvető jogait olyan szabályok megállapításával kell szavatolni és megerősíteni, amelyek lehetetlenné teszik az alapvető jogokat és szabadságokat korlátozó, megszorító vagy feltételhez kötő jogszabályok parlamenti ellenőrzésének korlátozását, késleltetését vagy elkerülését, valamint arra, hogy hatályon kívül kell helyezni azokat a hatályos jogszabályi rendelkezéseket, amelyek az ilyen alkotmányellenes korlátozásokat lehetővé teszik,
figyelembe véve az Európai Parlament 2020. november 13-i állásfoglalásának a COVID-19 elleni intézkedéseknek a demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra gyakorolt hatásáról (2020/2790(RSP)) a tagállamokban — köztük Romániában — tett megállapításait és következtetéseit,
valamint figyelembe véve az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló európai egyezmény — az Oviedóban, 1997. április 4-én aláírt, az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezmény — és az ahhoz fűzött, az emberi lények klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv (megerősítve a 2001. február 22-i 17. törvénnyel), továbbá az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1968. november 26-án elfogadott, a háborús bűntettek és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló 1968. november 26-i egyezmény kötelező jellegét, valamint annak szükségességét, hogy ezeket az egyezményeket közvetlenül és haladéktalanul be kell építeni a hazai jogba,
tekintettel arra, hogy az emberi méltóság védelme azon a gondolaton alapul, hogy az ember értelmes és erkölcsi lény, amely hajlik arra, hogy önmagát meghatározza és szabadságban bontakozzék ki, és hogy az ember elidegeníthetetlen méltósága éppen abban áll, hogy felelős személyi mivoltát tiszteletben kell tartani,
figyelembe véve annak szükségességét, hogy a jogállamot a törvényesség és az alkotmányosság tiszteletben tartásával, az Alkotmánybíróság határozatainak közvetlen, megkülönböztetéstől mentes és haladéktalan végrehajtásával kell megerősíteni; tekintettel annak szükségességére, hogy a közigazgatás döntéshozatalát átláthatóvá kell tenni minden közérdekű aktus közzétételével és azoknak Románia Hivatalos Közlönyén keresztül az állampolgárok számára teljes körű és ingyenes hozzáférhetővé tételével, a szólásszabadság online környezetben való szavatolására, valamint arra, hogy a szavazati joggal rendelkező román állampolgárok minél nagyobb hányadának parlamenti képviseletet kell biztosítani,
figyelembe véve az országos szintű katasztrofális ökológiai helyzetet, valamint az elmúlt 30 év tömeges és esztelen erdőirtása és tarvágása okozta drasztikus csökkenést a nemzeti erdőállományban, továbbá annak szükségességét, hogy meg kell tiltani az erdők visszaélésszerű és túlzott kitermelését a nemzeti erdőállomány újjáépítése és felújítása érdekében, valamint hogy haladéktalanul és teljes körűen meg kell tiltani a feldolgozatlan fa kivitelét és a hulladék behozatalát,
tekintettel a nemzeti örökség megőrzésének kötelezettségére, valamint annak szükségességére, hogy a köztulajdonban lévő javak kitermelésének jövedelmezőségét a román állampolgár javára a legnagyobb mértékben növelni kell, ami maga után vonja minden olyan cselekmény bűncselekménnyé nyilvánítását, amely a nemzeti vagyon csökkenését eredményezi,
tekintettel a döntéshozatal alacsony fokú átláthatóságára Románia közintézményeiben,
figyelembe véve annak szükségességét, hogy az egész nemzeti területet az egész népnek kell megvédenie önkéntes alapon, valamint hogy új, korszerű katonai felszerelést kell beszerezni közvetlenül a gyártótól és kizárólag a katonai beszerzések ellentételezésére vonatkozó hazai jogszabályok betartásával,
figyelembe véve az Alkotmánybíróságnak a büntetőjogi és büntetőeljárási, valamint egyéb társadalmi területeket érintő egyes rendelkezések alkotmányosságáról hozott határozatait,
tekintettel arra, hogy az e törvénykezdeményezés mellett gyűjtött több mint 100.000 állampolgári aláírás megalapozott érv a román nép akaratának és szuverenitásának tiszteletben tartása mellett,
Románia Parlamentje elfogadja a jelen törvényt:
I. fejezet — A jogállam megerősítésére és a román nép és állampolgár magasabb rendű és szuverén érdekének védelmére irányuló intézkedések
1. cikkely → az indokok
Az alapvető emberi jogok és szabadságok korlátozása nem állapítható meg jogszabályi jellegű közigazgatási aktusokkal.
2. cikkely → az indokok
Az ostromállapot és a szükségállapot rendjéről szóló, a Hivatalos Közlöny 1999. január 21-i 22. számában közzétett, utóbb kiegészített és módosított 1/1999. sürgősségi rendelet 4. cikkelye módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: → az indokok
„Az ostromállapot vagy a szükségállapot idején egyes alapvető jogok és szabadságok gyakorlása csak a helyzet által megkívánt mértékben és Románia újraközölt Alkotmánya 53. cikkelyének betartásával korlátozható, kivéve a 32. cikkelyben előírt emberi jogokat és alapvető szabadságokat, valamint azokat, amelyeket az Alkotmány a következő cikkelyekben rögzít: 21. — Az igazságszolgáltatáshoz való szabad hozzáférés, 22. — Az élethez, valamint a testi és szellemi épséghez való jog, 23. — Az egyéni szabadság, 24. — A védelemhez való jog, 26. — A magán-, a családi és a bizalmas élet, 28. — A levéltitok, 29. — A lelkiismereti szabadság, 30. — A szólásszabadság, 31. — A tájékozódáshoz való jog, 34. — Az egészség védelméhez való jog és 35. — Az egészséges környezethez való jog, 40. — Az egyesülési jog, 42. — A kényszermunka tilalma, 44. — A magántulajdonhoz való jog, 45. — A gazdasági szabadság, 46. — Az öröklési jog, 47. — Az életszínvonal.”
3. cikkely → az indokok
A COVID-19-világjárvány hatásainak megelőzésére és leküzdésére irányuló egyes intézkedésekről szóló, Románia Hivatalos Közlönyének I. Részében, a 2020. május 15-i 396. számban közzétett, utóbb módosított és kiegészített 2020. május 15-i 55. törvény hatályát veszti.
4. cikkely → az indokok
A betegek jogairól szóló, a Hivatalos Közlöny 2003. január 29-i 51. számában közzétett, utóbb módosított és kiegészített 2003. január 21-i 46. törvény a következőképpen módosul és egészül ki:
A 4. cikkely (1) bekezdése után új (2) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel: → az indokok
„Gyógyszerek, egészségügyi anyagok, orvostechnikai eszközök és egyéb gyógymódok román állampolgároknak csak a betegek előzetes írásbeli egyetértésének és hozzájárulásának megszerzése után adhatók be, illetve alkalmazhatók, a javasolt gyógyszerek gyártója által biztosított betegtájékoztatók alapján történő előzetes és kötelező tájékoztatást követően, az orvosi sürgősségi eseteket kivéve.”
A 36¹. cikkely után új 36². cikkely kerül beiktatásra, a következő szöveggel: → az indokok
„Egyetlen állampolgárt sem érhet hátrányos vagy előnyös megkülönböztetés amiatt, hogy valamely kezelést vagy orvostechnikai eszközt elfogad vagy visszautasít.”
5. cikkely → az indokok
Az egészségügyi rendszer reformjáról szóló, a Hivatalos Közlöny 2015. augusztus 28-i 652. számában újraközölt, utóbb módosított és kiegészített 2006. április 14-i 95. törvény a következőképpen módosul és egészül ki:
(1) A 704. cikkely után új 704¹. cikkely kerül beiktatásra, a következő szöveggel: „(1) Nem hozható forgalomba és nem használható olyan gyógyszer vagy orvostechnikai eszköz, amelyre a gyártó semmilyen szavatosságot és a mellékhatások ellen bizonyíthatóan használható ellenszert nem kínál; ilyen orvosi kezelés sem alkalmazható. (2) Tilos olyan gyógyszerek, oltóanyagok, orvostechnikai eszközök és egyéb gyógyszerészeti termékek forgalomba hozatala vagy használata, amelyekre nézve a törvényben megállapított módszertan szerinti teljes klinikai vizsgálatokat nem végezték el.” (2) A 811. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „(1) A jelen fejezet alkalmazásában gyógyszerreklámnak minősül a közvetlen érintkezés útján történő tájékoztatás minden formája (a „házról házra” rendszer), valamint a népszerűsítés minden olyan formája, amely a gyógyszerek felírásának, forgalmazásának, értékesítésének vagy fogyasztásának ösztönzésére irányul.” → az indokok
A 813. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: → az indokok
„(1) Tilos a televízióban, a rádióban és a közösségi hálózatokon minden kereskedelmi reklám engedélyezett vagy nem engedélyezett gyógyszerek, oltóanyagok, orvostechnikai eszközök és egyéb gyógyszerészeti termékek javára. (2) Tilos a gyógyszerek gyártók általi közvetlen kiosztása a lakosságnak népszerűsítési célból.”
6. cikkely → az indokok
A gyermek jogainak védelméről és előmozdításáról szóló, a Hivatalos Közlöny 2014. március 5-i 159. számában újraközölt, utóbb módosított és kiegészített 2004. június 21-i 272. törvény a következőképpen módosul és egészül ki:
(1) A 9. cikkely (1) bekezdése után új (1¹) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel: „A gyermek születéskor szerzett biológiai nemi azonossága 18 éves kor előtt nem változtatható meg.” (2) A 28. cikkely (4) bekezdése után új (5) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel: „Tilos a tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyermekek számára hozzáférhetővé tenni bármely olyan információt vagy anyagot, amely a biológiai nemi azonosságtól való eltérést, a nemváltoztatást és a homoszexualitást népszerűsíti.” (3) A 46. cikkely (3) bekezdésének i) pontja módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „az iskolákban félévente legalább egyszer megtartandó, életre nevelő programok rendszeres lebonyolítása, ideértve a 14 évnél idősebb gyermekek szexuális nevelését is, a nemi úton terjedő betegségek megelőzése és a korai terhesség elkerülése érdekében.” → az indokok
7. cikkely → az indokok
A Polgári Törvénykönyvről szóló, a Hivatalos Közlöny 2009. július 24-i 511. számában közzétett, utóbb módosított és kiegészített 2009. július 17-i 287. törvény 64. cikkelyének (2) bekezdése után három új, (3)—(5) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel: → az indokok
„(3) Egyetlen hatóság vagy magánszemély sem növelheti, csökkentheti vagy zavarhatja meg semmilyen technológiai eszközzel valamely személy egyéni testi vagy szellemi épségét az illető személy írásbeli, kifejezett, tájékozott és szabadon kinyilvánított hozzájárulása nélkül, illetve gondnokság alá helyezett személy vagy akaratát kifejezni képtelen beteg esetében a törvényes képviselő írásbeli, kifejezett, tájékozott és szabadon kinyilvánított hozzájárulása nélkül. (4) Tilos a neuronális kapcsolatokba való bármely behatolás vagy beavatkozás, valamint az agy szintjén történő bármely behatolás neurotechnológia, agy—számítógép csatolófelület vagy bármely más rendszer, illetve eszköz használatával, a személy — illetve gondnokság alá helyezett személy vagy akaratát kifejezni képtelen beteg esetében a törvényes képviselő — írásbeli, kifejezett, tájékozott és szabadon adott hozzájárulásának hiányában, még orvosi körülmények között is. (5) Tilos bármely olyan rendszer vagy eszköz birtoklása vagy használata, amelynek célja a neuronális tevékenységhez való hozzáférés vagy annak befolyásolása.”
8. cikkely → az indokok
Az elektronikus hírközlő hálózatok fizikai infrastruktúrájának rendjéről és az elektronikus hírközlő hálózatok kiépítési költségeinek csökkentésére irányuló intézkedésekről szóló, a Hivatalos Közlöny 2016. július 25-i 559. számában közzétett 2016. július 19-i 159. törvény 5. cikkelyének (2) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: → az indokok
„Az (1) bekezdés rendelkezései valamennyi tulajdonos és/vagy résztulajdonos írásbeli egyetértésének megszerzése után alkalmazandók, ideértve a társasházakban osztatlan tulajdonban lévő terekhez való hozzáférés jogát, valamint az elektronikus hírközlő hálózatoknak, az országos érdekű informatikai és hírközlési infrastruktúrákon belül, továbbá azokon az elektronikus hírközlő hálózatokon belül használt technológiáknak és berendezéseknek, amelyeken keresztül elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtanak, illetve az ezek alátámasztásához szükséges fizikai infrastruktúra elemeinek az említett épületek falain vagy tetőteraszain való rögzítését is.”
9. cikkely → az indokok
A Büntető Törvénykönyvről szóló, a Hivatalos Közlöny 2009. július 24-i 510. számában közzétett, utóbb módosított és kiegészített 2009. július 17-i 286. törvény a következőképpen módosul és egészül ki:
(1) A 195. cikkely után új 195¹. cikkely kerül beiktatásra, „A testi vagy szellemi épség megzavarása vagy megváltoztatása” címmel, a következő szöveggel:
„(1) Valamely személy egyéni testi vagy szellemi épségének megzavarása vagy megváltoztatása az illető személy írásbeli, kifejezett, tájékozott és szabadon kinyilvánított hozzájárulása nélkül 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.
(2) Bármely olyan rendszer vagy eszköz birtoklása vagy használata, amelynek célja a neuronális tevékenységhez való hozzáférés vagy annak befolyásolása, valamely személy neuronális tevékenységéhez való hozzáférés vagy annak befolyásolása, továbbá a neuronális kapcsolatokba való bármely beavatkozás vagy az agy szintjén történő behatolás, akár invazív, akár nem invazív módon, az illető személy írásbeli, kifejezett, tájékozott és szabadon kinyilvánított hozzájárulásának hiányában 7-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.”
(2) A 197. cikkely (1) bekezdése után két új bekezdés, a (2) és a (3), kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„(2) A 18. életévét be nem töltött kiskorú rábírása a születéskor szerzett biológiai nemi azonosságának megváltoztatására 7-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Ha az előző bekezdésben említett cselekményt szülő, gyám, tanár vagy mester követte el, vagy az a kiskorúra nézve testi következményekkel járt, a büntetés különös határai egyharmaddal növekednek.”
(3) A 211. cikkely (1) bekezdése után új (1¹) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„Az örökbefogadások közvetítése vagy ösztönzése olyan személyek részéről, akik nem a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, illetve a Fogyatékossággal Élő Személyek, a Gyermekek és az Örökbefogadás Jogaiért Felelős Országos Hatóság tisztviselői, 7-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.”
(4) A 221. cikkely 4. bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A 14. életévét be nem töltött kiskorú rábírása nagykorú személy által arra, hogy exhibicionista jellegű cselekmények elkövetésének, vagy olyan bemutatóknak, illetve előadásoknak legyen tanúja, amelyeken bármilyen nemi cselekményt követnek el, valamint pornográf jellegű vagy a szexualitást kifejezetten leíró tartalmú anyag hozzáférhetővé tétele számára egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
(5) A 221. cikkely (5) bekezdése után új (5¹) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„A tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyermekek számára bármely olyan anyag hozzáférhetővé tétele, amely a biológiai nemi azonosságtól való eltérést, a nemváltoztatást és a homoszexualitást népszerűsíti, 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
(6) A 221. cikkely (6) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„Az (1), (2), (2¹) és (5¹) bekezdésben előírt bűncselekmények kísérlete büntetendő.”
(7) A 297. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„(1) Annak a köztisztviselőnek a cselekménye, aki feladatai gyakorlása során valamely cselekményt nem hajt végre, vagy azt a törvény megsértésével hajtja végre jogosulatlan előny szerzése végett, és ezáltal kárt vagy sérelmet okoz valamely természetes vagy jogi személy jogaiban vagy jogos érdekeiben, 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel és a közhivatal viselése jogának gyakorlásától való eltiltással büntetendő.
(2) Ugyanez a büntetés vonatkozik annak a köztisztviselőnek a cselekményére, aki feladatai gyakorlása során korlátozza valamely személy jogának gyakorlását, vagy e személy számára félelem, társadalmi kirekesztettség vagy alárendeltség helyzetét teremti faj, nemzetiség, etnikai származás, nyelv, vallás, nem, szexuális irányultság, politikai hovatartozás, vagyoni helyzet, életkor, fogyatékosság, krónikus nem fertőző betegség vagy HIV/AIDS-fertőzés alapján.
(8) A 297. cikkely (2) bekezdése után új (3) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„(3) Annak a köztisztviselőnek a cselekménye, aki Románia Alkotmánybíróságának Határozatával alkotmányellenesnek nyilvánított bármely jogszabályt alkalmaz, 7-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
(9) A 394. cikkely (1) bekezdésébe új e) pont kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„e) közméltósági tisztség vagy az állami hatalom gyakorlásával járó tisztség betöltése.”
(10) A 394. cikkely (1) bekezdése után új (2) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„Ha az 1. bekezdés b) pontjában említett cselekmény jelentős kárt okozott a nemzetgazdaságnak, a büntetés életfogytig tartó szabadságvesztés vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztés és egyes jogok gyakorlásától való eltiltás.”
(11) A 398. cikkely (1) bekezdése után új (2) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„Ugyanígy Hazaárulásnak minősül, és ugyanazt a büntetést vonja maga után, ha Románia elnöke az alkotmányos természetű összeütközéseket rendező alkotmánybírósági Határozatokat a rendelkező rész közlésétől számított 10 napon belül nem hajtja végre.”
10. cikkely → az indokok
A büntetőeljárási törvénykönyvről szóló, a Hivatalos Közlöny 2010. július 15-i 486. számában közzétett, utóbb módosított és kiegészített 2010. július 1-i 135. törvény a következőképpen módosul és egészül ki:
(1) A 247. cikkely (1) és (2) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „(1) A jogok és szabadságok bírája a bűnügyi nyomozás során, az előkészítő ülés bírája az előkészítő eljárás során, illetve a bíróság a tárgyalás során elrendelheti az elmebeteg vagy pszichoaktív szereket tartósan fogyasztó gyanúsított, illetve vádlott ideiglenes gyógykezelés céljából történő beutalását, ha az elkövető állapota meghatározó volt a cselekmény elkövetésében, és az intézkedés a közbiztonságot fenyegető konkrét és fennálló veszély elhárításához szükséges. (2) Az (1) bekezdésben előírt intézkedés a gyanúsítottnak vagy vádlottnak szakosodott egészségügyi ellátó egységbe történő, akaratától független beutalásából áll, legfeljebb 60 napra rendelhető el, és a gyógyulásig, illetve a veszélyhelyzetet megszüntető javulásig meghosszabbítható.”
(2) A 453. cikkely (1) bekezdésének f) pontja után új g) pont kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„a határozat olyan jogszabályi rendelkezésen alapult, amelyet a határozat jogerőre emelkedése után hatályon kívül helyeztek vagy módosítottak, amennyiben a büntetőjogi rendelkezések kedvezőbbek, vagy a cselekményt már nem minősítik bűncselekménynek.”
11. cikkely → az indokok
Románia Hivatalos Közlönyének szervezetéről szóló, a Hivatalos Közlöny 2017. július 3-i 511. számában újraközölt, utóbb módosított és kiegészített 1998. november 9-i 202. törvény 18. cikkelyének (2) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: → az indokok
„Románia Hivatalos Közlönyének elektronikus formátuma ingyenesen és korlátozás nélkül, folyamatosan hozzáférhető. Az ingyenes és korlátozásmentes elektronikus formátum hordozható dokumentum, vízjel és a nyomtatott formátumhoz képest többletfeliratok nélkül; a közzététellel azonos napon válik minden felhasználó számára hozzáférhetővé, ideértve a keresést, a mentést, a megosztást és a nyomtatást is.”
12. cikkely → az indokok
(1) Tilos a bejegyzések, információk, képek vagy személyes adatok törlése vagy cenzúrázása, valamint a személyes fiókok zárolása a közösségi hálózatokon, a felhőalapú tárolási környezetekben, a virtuális és/vagy az online környezetben, illetve a személyes tulajdonban lévő elektronikus eszközökön.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseinek bármely megsértése maga után vonja a virtuális környezetek és közösségi hálózatok, a felhőalapú tárolási környezetek, az online oldalak vagy az operációs rendszerek üzemeltetőinek, illetve birtokosainak anyagi felelősségét.
(3) Az előző bekezdések rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatos bármely jogvitára a hazai jogszabályok irányadók, és azt a felperes lakóhelye szerinti elsőfokú bíróság bírálja el.
(4) A kereset illetékmentes.
13. cikkely → az indokok
A Szenátus és a Képviselőház megválasztásáról, valamint az Állandó Választási Hatóság szervezetéről és működéséről szóló, a Hivatalos Közlöny 2015. július 24-i 553. számában közzétett, utóbb módosított és kiegészített 2015. július 20-i 208. törvény a következőképpen módosul és egészül ki:
(1) A 92¹. cikkely (3), (4) és (5) bekezdése hatályát veszti.
(2) A 94. cikkely (2) bekezdésének a) pontja módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„az országos szinten érvényesen leadott szavazatok összlétszámának 3%-a, vagy legalább 4 választókerületben az érvényesen leadott szavazatok összlétszámának 10%-a, valamennyi választási versenytárs esetében;”
(3) A 94. cikkely (2) bekezdésének b) pontja módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„politikai szövetségek és választási szövetségek esetében az a) pontban előírt 3%-os küszöbhöz a szövetség minden egyes tagja után egyetlen százalékpontot kell hozzáadni valamennyi választókerületben érvényesen leadott szavazatokból, anélkül hogy e szavazatok 5%-át meg lehetne haladni.”
(4) A 103¹. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„(1) Az Állandó Választási Hatóság biztosítja a Központi Választási Iroda székhelyén egy olyan informatikai rendszer működését, amely a következő célokat teljesíti:
a) biztosítja a szavazás eredményét rögzítő jegyzőkönyvek adatainak központosítására szolgáló informatikai rendszer működését;
b) biztosítja a részvétel figyelemmel kísérésére és az illegális szavazás megelőzésére szolgáló informatikai rendszer által előállított adatbázisok másodpéldányainak, valamint az azt futtató gépek naplóállományainak valós idejű tárolását, elemzésük és átláthatóságuk megkönnyítése érdekében.
(2) Az (1) bekezdésben előírt informatikai rendszer egyedi, és kiszolgálókból, adattároló rendszerekből, kommunikációs és biztonsági berendezésekből, valamint licencekből és szoftveralkalmazásokból áll, kizárólag a jelen törvény rendelkezéseinek alkalmazására szolgálva.
(3) A szavazás eredményét rögzítő jegyzőkönyvek adatainak központosítására szolgáló informatikai rendszer és a részvétel figyelemmel kísérésére, valamint az illegális szavazás megelőzésére szolgáló informatikai rendszer az adatok valós idejű megtekintése céljából, a Központi Választási Iroda székhelyéről, hozzáférhető a Központi Választási Iroda és az Állandó Választási Hatóság képviselői számára, az Állandó Választási Hatóság határozatával megállapított hozzáférési jogok alapján.
(4) Az Állandó Választási Hatóság biztosítja a (2) bekezdésben előírt berendezések és szoftveralkalmazások működéséhez szükséges segítséget és műszaki támogatást.
(5) Az Állandó Választási Hatóság biztosítja azokat a szoftveralkalmazásokat és/vagy informatikai szolgáltatásokat, amelyeket a Központi Választási Iroda a szavazás eredményét rögzítő jegyzőkönyvek adatainak központosítására használ, valamint a szavazás eredményeinek a Központi Választási Iroda általi központosításához szükséges informatikai berendezéseket. Ezek az (1) bekezdésben előírt informatikai rendszeren belül működnek.
(6) Az (5) bekezdésben előírt szoftveralkalmazásokat az Állandó Választási Hatóság hitelesíti, és írásbeli kérésükre a választásokon részt vevő politikai pártok, valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok szervezetei rendelkezésére bocsátja.
(7) Az Állandó Választási Hatóság a szavazás napján és az azt követő napon mindvégig biztosítja a megjelent választók számára vonatkozó adatok, valamint a szavazás eredményét rögzítő jegyzőkönyvekben szereplő összefüggések ellenőrzéséből származó, a részvétel figyelemmel kísérésére és az illegális szavazás megelőzésére szolgáló informatikai rendszer útján nyert információk nyilvánosságát.”
(5) A 110. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„Az Állandó Választási Hatóság az Országos Statisztikai Intézet támogatásával biztosítja a részvétel figyelemmel kísérésére és az illegális szavazás megelőzésére szolgáló informatikai rendszer megvalósítását és kezelését, a Választói Névjegyzékben és a szavazókörök Jegyzékében szereplő adatok és információk alapján.”
(6) A 110. cikkely (3) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A részvétel figyelemmel kísérésére és az illegális szavazás megelőzésére szolgáló informatikai rendszernek a választások idején történő megvalósítása és működtetése során főszabály szerint a központi és helyi közigazgatási hatóságok, valamint az oktatási intézmények birtokában lévő informatikai infrastruktúrát kell igénybe venni.”
(7) A 110. cikkely (4) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A választások, népszavazások és egyéb népi konzultációk megszervezését, valamint a rájuk jellemző folyamatok — ideértve a szavazatok megszámlálását is — lebonyolítását, az őrzési és közrendvédelmi tevékenységek kivételével, kizárólag a választási irodák, azaz a Központi és a Helyi Választási Irodák végzik. E rendelkezés megsértése bűncselekménynek minősül, és 7-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
(8) A 110. cikkely 8. bekezdése hatályát veszti.
II. fejezet — Ökológiai intézkedések a román nép és állampolgár magasabb rendű és szuverén érdekének védelmére
14. cikkely → az indokok
A Románia erdeinek fenntartható kezeléséről szóló, a Hivatalos Közlöny 2020. május 15-i 402. számában közzétett 57/2020. törvény a következőképpen módosul:
(1) Az 1. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „A feldolgozatlan fa — ideértve a rönköt, kéreggel vagy anélkül, a gömbfát, a fűrészárut, a gerendákat és a vasúti talpfákat — kivitele a közösségi térségen belülre vagy kívülre 2121. január 1-jéig tilos.” (2) A 4. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „Az 1. cikkelyben előírt fakiviteli tilalom megsértése 7-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.” → az indokok
15. cikkely → az indokok
Az Erdészeti Törvénykönyvről szóló, a Hivatalos Közlöny 2015. augusztus 12-i 611. számában közzétett, utóbb módosított és kiegészített 2008. március 19-i 46. törvény a következőképpen módosul és egészül ki:
(1) A 29. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „Románia területén az erdőirtás és a tarvágás — ideértve az ökológiai helyreállítással, az erdők felújításával és ápolásával indokolt vágást is — 2121. január 1-jéig tilos.” (2) A 29. cikkely (2), (3), (4) és (5) bekezdése hatályát veszti. (3) A 109. cikkely után három új cikkely, a 109¹., 109². és 109³. kerül beiktatásra, a következő szöveggel: „109¹ Az erdőállomány fáinak megbetegítése vagy kártevőkkel való megfertőzése 7-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”; „109² A jelen törvény 29. cikkelyében előírt tilalom megsértése 7-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”; „109³ Az erdőállomány szándékos felgyújtása 7-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” → az indokok
16. cikkely → az indokok
A hulladékgazdálkodási rendszerről szóló, a Hivatalos Közlöny 2014. március 28-i 220. számában újraközölt 2011. november 15-i 211. törvény 13. cikkelyének (1) bekezdése után új (2) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel: → az indokok
„Bármilyen hulladék behozatala az országba tilos.”
III. FEJEZET — Gazdasági intézkedések a román nép és állampolgár magasabb rendű és szuverén érdekének védelmére
17. cikkely → az indokok
A jelen törvény hatálybalépésének napjától 2121. január 1-jéig tilos a román állam vagyonának, illetve az állam által országos társaságokban és vállalatokban, hitelintézetekben, valamint bármely olyan társaságban birtokolt részesedéseknek az elidegenítése, amelyben az állam részvényes, a birtokolt jegyzett tőkerésztől függetlenül.
18. cikkely → az indokok
A Közigazgatási Törvénykönyvről szóló, a Hivatalos Közlöny 2019. július 5-i 555. számában közzétett 2019. július 3-i 57. sürgősségi rendelet 307. cikkelyének (1) bekezdése után új (1¹) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„A koncesszió útján elért legkisebb bányajáradék nem csökkenhet az európai piac átlagos szintje alá.”
19. cikkely → az indokok
(1) A Román Nemzeti Bank Alapszabályáról szóló, a Hivatalos Közlöny 2004. június 30-i 582. számában közzétett 2004. június 28-i 312. törvény 30. cikkelye (1) bekezdésének a) pontja módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: → az indokok
„a) a kincstárban kizárólag és teljes egészében a Román Nemzeti Banknál őrzött arany.”
(2) A jelen törvénynek Románia Hivatalos Közlönyében való közzétételétől számított legfeljebb 180 napon belül a Román Nemzeti Bank teljes egészében hazaszállítja a Románián kívül letétbe helyezett aranyat.
(3) A (2) bekezdés rendelkezéseinek be nem tartása bűncselekménynek minősül, és 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.
20. cikkely → az indokok
(1) A jelen törvény hatálybalépésének napjától a román állam által kötött szerződések nyilvánosak, és közzé kell tenni azokat a szerződő intézmény honlapján, valamint a Hivatalos Közlöny IV. Részében.
(2) A jelen törvény elfogadásának napjától számított legfeljebb 5 napon belül a román állam által addig az időpontig kötött valamennyi szerződést közzé kell tenni a szerződő intézmény honlapján és a Hivatalos Közlöny IV. Részében.
21. cikkely → az indokok
(1) A koncessziós vagy privatizációs szerződéseknek a kikötéseik szerinti szándékos végre nem hajtása köztisztviselő részéről, illetve adott esetben a végrehajtásukra irányuló keresetek szándékos meg nem indítása 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.
(2) A koncessziós vagy privatizációs szerződéseknek a kikötéseik szerinti gondatlan végre nem hajtása köztisztviselő részéről, illetve adott esetben a végrehajtásukra irányuló keresetek gondatlan meg nem indítása 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.
22. cikkely → az indokok
(1) A jelen törvény hatálybalépésének napjától tilos Románia területén olyan termékek forgalmazása, amelyek minősége gyengébb az ugyanazon márkanév alatt a származási országban forgalmazottakénál.
(2) Tilos eltérő minőségű áruk ugyanazon márkanév alatt történő forgalmazása.
(3) E jogszabály megsértése a 2007. december 21-i 363. törvény 7. cikkelyének (2) bekezdése értelmében vett megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, és a kereskedő 10.000.000 és 50.000.000 euró közötti bírsággal sújtandó, a cselekmény súlyosságától függően.
IV. fejezet — Nemzetbiztonsági és honvédelmi intézkedések a román nép és állampolgár magasabb rendű és szuverén érdekének védelmére
23. cikkely → az indokok
A Románia nemzetbiztonságáról szóló, a Hivatalos Közlöny 2014. március 18-i 190. számában újraközölt, utóbb módosított és kiegészített 1991. július 29-i 51. törvény a következőképpen módosul:
(1) A 29. cikkely (1) és (2) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„(1) A hírszerző, elhárító, őrzésvédelmi és különleges távközlési szolgálatok, valamint a hozzájuk hasonló szervek kizárólag polgári szervekként szervezhetők meg; alkalmazottaik ennek megfelelően különleges jogállású köztisztviselőkké válnak, jogosultak szakszervezetbe tömörülni, és az illetékes polgári ügyészségek folytathatnak ellenük eljárást.
(2) Jogállásukat sarkalatos törvény szabályozza.”
(2) A 29. cikkely (3) bekezdése után új (4) bekezdés kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„A Román Hírszerző Szolgálat, a Külföldi Hírszerző Szolgálat, a Különleges Távközlési Szolgálat és a Védelmi és Őrszolgálat azon személyi állománya, amely a nyugállományba vonulás időpontjában 15 éven át vagy annál hosszabb ideig hivatásos katonai jogállással rendelkezett, megtartja jogosultságait tisztségének bármely módon történő megszűnéséig.”
(3) A 33. cikkely után két új cikkely, a 33¹. és a 33². kerül beiktatásra, a következő szöveggel:
„33¹ (1) A hírszerző és elhárító szolgálatok, valamint a hozzájuk hasonló szervek bármilyen formában való részvétele bármely bírósági eljárási cselekmény végzésében tilos.
(2) A vizsgálattal megbízott ügyész vagy bíró bármilyen módon történő befolyásolása bármely személy részéről — ideértve a hírszerző és elhárító szolgálatok, valamint a hozzájuk hasonló szervek alkalmazottait vagy együttműködőit — bűncselekménynek minősül, és 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.
(3) A kísérlet büntetendő.
(4) Az (1) bekezdésben előírt beavatkozás bejelentésének elmulasztása bűncselekménynek minősül, és a (2) bekezdésben előírt büntetéssel büntetendő.
33² (1) A hírszerző és elhárító szolgálatok, valamint a hozzájuk hasonló szervek bármilyen formában való részvétele bármely politikai, gazdasági vagy sajtójellegű tevékenység végzésében tilos.
(2) Tilos, hogy a hírszerző és elhárító szolgálatok, valamint a hozzájuk hasonló szervek közvetlenül vagy közvetve, saját személyi állományuk vagy közbeiktatott személyek útján kereskedelmi társaságokat birtokoljanak, továbbá hogy Románia területén vagy külföldön kereskedelmi tevékenységet folytassanak.
(3) A hírszerző és elhárító szolgálatok, valamint a hozzájuk hasonló szervek az állami költségvetési törvényben előírtakon kívül más forrásokat nem használhatnak.
(4) A hírszerző és elhárító szolgálatok, valamint a hozzájuk hasonló szervek által a rájuk jellemző tevékenységek végzése során szerzett bármely bevételt az állami költségvetésbe kell befizetni.
(5) Tilos, hogy a hírszerző és elhárító szolgálatok, valamint a hozzájuk hasonló szervek saját személyi állományuk vagy közbeiktatott személyek útján nem kormányzati szervezeteket hozzanak létre, finanszírozzanak, vezessenek vagy irányítsanak.
(6) Az (1)—(5) bekezdésben megállapított rendelkezések megsértése bűncselekménynek minősül, és 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel és egyes jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.
(7) A kísérlet büntetendő.
(8) Az (1)—(5) bekezdésben előírt cselekmények bejelentésének elmulasztása bűncselekménynek minősül, és a (6) bekezdésben előírt büntetéssel büntetendő.”
24. cikkely → az indokok
A Román Hírszerző Szolgálat szervezetéről és működéséről szóló, a Hivatalos Közlöny 1992. március 3-i 33. számában közzétett, utóbb módosított 1992. február 24-i 14. törvény a következőképpen módosul:
(1) A 9. cikkely (1) bekezdésének a) pontja módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„tárgyak, iratok vagy hivatalos információk kérése és megszerzése hatóságoktól vagy közintézményektől”
(2) A 9. cikkely (1) bekezdésének e) pontja hatályát veszti.
(3) A 10. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A nemzetbiztonságot fenyegető veszélyt jelentő helyzetekben a Román Hírszerző Szolgálat az erre kijelölt személyi állomány útján az információszerzésre jellemző tevékenységeket folytat, az utóbb módosított 51/1991. törvényben megállapított eljárás szerint, amelyet értelemszerűen kell alkalmazni.”
(4) A 27. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Román Hírszerző Szolgálat személyi állományát műveleti és igazgatási feladatokat ellátó polgári alkalmazottak alkotják.”
(5) A 27. cikkely (3) bekezdése hatályát veszti.
(6) A 29. cikkely (1) bekezdése hatályát veszti.
(7) A 30. cikkely hatályát veszti.
(8) A 42. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„(1) A Román Hírszerző Szolgálat tisztviselői számára szükséges épületeket, közlekedési eszközöket, műszaki berendezéseket és egyéb tárgyi eszközöket a Kormány biztosítja.
(2) A Román Hírszerző Szolgálat tevékenységének végzéséhez szükséges forrásokat a Parlament által jóváhagyott állami költségvetés keretében kell biztosítani.
(3) A Román Hírszerző Szolgálat saját közlekedésieszköz-állománnyal rendelkezik a központi apparátus és az alárendelt egységek számára, az egységeknek az igazgató által jóváhagyott felszereltségi táblázatai szerint megállapítva.”
25. cikkely → az indokok
A Külföldi Hírszerző Szolgálat szervezetéről és működéséről szóló, a Hivatalos Közlöny 2000. október 18-i 511. számában újraközölt, utóbb módosított 1998. január 6-i 1. törvény a következőképpen módosul:
(1) a 9. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Külföldi Hírszerző Szolgálat tevékenységét Románia Alkotmányának, az ország törvényeinek és a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács határozatainak megfelelően végzi.”
(2) A 10. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „A Külföldi Hírszerző Szolgálat a törvényben megállapított feltételek mellett jogosult módszereket alkalmazni, valamint a nemzetbiztonsággal kapcsolatos adatok és információk megszerzéséhez, ellenőrzéséhez, értékeléséhez, felhasználásához és tárolásához megfelelő eszközöket létrehozni és birtokolni.”
(3) A 11. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Külföldi Hírszerző Szolgálat a törvényben megállapított feltételek mellett jogosult a román hatóságoktól a feladatai ellátásához szükséges adatokat vagy iratokat kérni és megszerezni.”
(4) A 13. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Külföldi Hírszerző Szolgálat személyi állományát polgári alkalmazottak alkotják.”
(5) A 14. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Külföldi Hírszerző Szolgálat tartalékos vagy nyugállományú katonai személyi állományát megilletik mindazok a jogok és kötelezettségek, amelyeket a román hadseregre vonatkozó jogszabályok, valamint az e szolgálatra jellemző szabályok előírnak.”
(6) A 21. cikkely (1¹) bekezdése hatályát veszti.
26. cikkely → az indokok
A Különleges Távközlési Szolgálat szervezetéről és működéséről szóló, a Hivatalos Közlöny 1996. július 30-i 169. számában közzétett 1996. július 24-i 92. törvény a következőképpen módosul:
(1) a 11. cikkely (1) bekezdésének m) pontja módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„egyéb szükséges tevékenységeket végez, úgymint: kutatás, valamint műszaki és informatikai tervezés, személyzeti és képzési tevékenységek, szállítás, orvosi és rehabilitációs ellátás, valamint saját személyi állománya számára szociális, művelődési és sporttevékenységek, a jogszabályoknak megfelelően.”
(2) A 12. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Különleges Távközlési Szolgálat személyi állományát polgári alkalmazottak alkotják.”
(3) A 12. cikkely (2) bekezdése hatályát veszti.
(4) A 14. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Különleges Távközlési Szolgálat saját oktatási és továbbképzési rendszert szervez a polgári alkalmazottak számára, valamint jegyzőkönyv alapján a honvédelmi rendszer szervezeteihez tartozó szakintézmények útján, az egyetemi oktatás útján, illetve adott esetben belföldi vagy külföldi szakszolgálatok és cégek keretében.”
27. cikkely → az indokok
A Védelmi és Őrszolgálat szervezetéről és működéséről szóló, a Hivatalos Közlöny 1998. október 22-i 402. számában közzétett, utóbb módosított és kiegészített 1998. október 19-i 191. törvény a következőképpen módosul:
(1) Az 1. cikkely (2) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Védelmi és Őrszolgálat a honvédelmi rendszer alkotórésze.”
(2) A 13. cikkely hatályát veszti.
(3) A 14. cikkely d) és e) pontja hatályát veszti.
(4) A 15. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Védelmi és Őrszolgálat személyi állományát polgári alkalmazottak alkotják.”
(5) A 15. cikkely (3) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A műveleti tevékenységek végzéséhez jellemző feladatokat ellátó polgári személyi állomány az I. és II. munkacsoportba tartozik.”
(6) A 16. cikkely (1) és (3) bekezdése hatályát veszti.
(7) A 19. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Védelmi és Őrszolgálat polgári állománya katonai oktatási intézmények végzettjei közül kerül ki. Azon szakterületek állásai esetében, amelyekre a katonai oktatási intézmények nem képeznek szükséges szakembereket, ezek az állások polgári oktatási intézményekben képzett, a törvényes feltételeknek megfelelő személyekkel is betölthetők.”
(8) A 29. cikkely (1) bekezdése módosul, és a következő szöveggel lép hatályba:
„A Védelmi és Őrszolgálat polgári személyi állománya köteles megőrizni az államtitkot és a hivatali titkot, a törvényben megállapított feltételek mellett.”
28. cikkely → az indokok
1. Létrejön a Nemzeti Gárda, azon az elven, hogy az egész nemzeti területet az egész népnek kell megvédenie önkéntes alapon.
2. A Románia honvédelméről szóló, a Hivatalos Közlöny 1994. július 7-i 172. számában közzétett, utóbb kiegészített és módosított 1994. július 1-i 45. törvény a következőképpen módosul és egészül ki:
a) A 10. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „A védelemre szánt erőket a fegyveres erők, a nemzeti gárda és a védelmi erők alkotják.” b) A 11. cikkely módosul, és a következő szöveggel lép hatályba: „A fegyveres erőket a hadsereg, a nemzeti gárda, a Belügyi és Közigazgatási Reform Minisztériumának alárendelt nagy egységek és egységek, az állami hírszerző szolgálatok egységei, valamint a törvénynek megfelelően szervezett egyéb védelmi alakulatok alkotják.” c) A 12. cikkely után új 12¹. cikkely kerül beiktatásra, a következő szöveggel: „(1) A Nemzeti Gárda a honvédelmi rendszer része, és közvetlenül a Parlamentnek — mint a nép akarata képviselőjének — van alárendelve, az állam szuverenitásának, függetlenségének és egységének, az ország területi épségének, valamint az alkotmányos demokráciának a megóvása érdekében.” → az indokok
29. cikkely → az indokok
A jelen törvény hatálybalépésének napjától katonai felszerelés csak annak gyártójától és csak a védelmi, közrendi és nemzetbiztonsági szükségletekre irányuló beszerzési szerződésekhez kapcsolódó ellentételezési műveletekről szóló, a Hivatalos Közlöny 2002. december 23-i 942. számában közzétett 189/2002. sürgősségi rendeletben megállapított feltételek mellett szerezhető be.
V. fejezet — Záró és átmeneti rendelkezések
30. cikkely → az indokok
A jelen törvény a Románia Hivatalos Közlönyében való közzétételének napjától számított 3 nap múlva lép hatályba; ettől az időponttól minden ezzel ellentétes rendelkezés hatályát veszti.
Hozzászólások ehhez a szöveghez
A hozzászólások a dokumentum rovatába kerülnek a Szuverenista fórumon. A szövegről vitázunk, érvekkel.
A teljes vita megtekintése a fórumon →